Győrffy Zsuzsa

Orvosnők Magyarországon

A munka és a család feladatainak sikeres összehangolása

„Szerintem azt kell szem előtt tartani, hogy az életben mi az igazából fontos, nem kell belehalni, ha két mosatlan pohár marad egy fél délelőtt a mosogatóban.” (102. számú interjú)

A család és a hivatás kombinálása az általunk felkeresett orvosnők közül csaknem mindenki számára nehézséget okoz, illetve okozott. Az azonban elmondható, hogy a családi és a hivatásbeli szerepek összeegyeztethetősége nagymértékben múlik azon, hogy ki, honnan és mennyi segítséget kapott a háztartási teendőkben és a gyermeknevelésben. Ez a segítség érkezhet a nagyszülőktől, akik elsősorban a kisgyermekkor éveiben válnak nélkülözhetetlenné, másrészt mindig központi kérdés a férjek szerepvállalása is. A fiatalabb orvosnő-generáció tagjai ezen felül – az anyagi tényezők nem elhanyagolható függvényében – külső segítséget is igénybe vesznek, elsősorban a gyermekfelügyeletben, másodsorban a házimunkában.

Az interjúk tanúsága szerint tehát a nagyszülőkön és a háztartási, gyermeknevelési feladatokat aktívan ellátó férjeken nagyon sok minden múlik. A család és a hivatás optimalizálhatósága gyakran azon áll vagy bukik, hogy a nagyszülői segítség milyen mértékű. Az idézett interjúk mennyiségéből is látható, hogy a megkérdezett orvosnők elenyészően kisebb arányban számoltak be arról, hogy hivatásuk és családi kötelezettségeik összeegyeztetését különösebb gond nélkül oldották volna meg.

„Még az éjszakai és a hétvégi ügyeletek is átvészelhetők pontos tervezéssel, és nem utolsósorban egy segítőkész férjjel együtt. A férjem jól főz, és ha teheti, a házimunka ezen részét mindig szívesen felvállalja, a többi teendőt pedig felosztjuk egymás között. A gyereknevelésben nehézséget okoztak az ügyeletek, ekkor a férjemre maradt még ez is, a házimunka mellett. Tudatos tervezéssel el lehetett mégis érni, hogy mindig ráérjen valaki a gyerekekre. Ehhez persze vállalnia kellett a férjemnek azt is, hogy a szakmai előmeneteléről – ha csak rövid időre is, de – le kellett mondania. Megjegyzendő azonban, hogy mindezek ellenére egy nyugdíjas nagyszülő nélkül ez így vagy úgy nehezen lett volna elképzelhető.” (92. számú interjú)

„Pályakezdőként, amíg a fiam kicsi volt, a családi élet és a munka egyensúlyát a nagyszülők segítségével oldottam meg. Sokat jelentett a nagymamák segítsége, mert tudtam, hogy a gyerekem biztos kezekben van. Csak így lehetett a munkára maximálisan koncentrálni.” (79. számú interjú)

„Jó háziasszonynak, feleségnek, anyának, üzletasszonynak, szeretőnek kell lenni, de legalább napi kettőnek. Szerintem azt kell szem előtt tartani, hogy az életben mi az igazából fontos.” (192. számú interjú)

Mindezek alapján felmerül kérdés: miként csökkenthető az orvosi hivatásban a munka/család összeegyeztethetőségéből fakadó nehézség? Megváltoztathatják-e a nők a hivatás ezen aspektusát? Lehet-e családbarát foglalkozás az orvoslás?

Mielőtt e kérdéseket alaposan körüljárnánk, érdemes egy pillantást vetnünk az orvosok és különösen az orvosnők „demográfiai profiljára” (válások aránya, vállalt gyermekek száma). A nemzetközi adatok meglehetősen ellentmondásosak: a vizsgálatok egy része azt mutatja, hogy az orvosok körében a válási arányok 10–20 százalék között mozognak, és ez valamivel magasabb értéket mutat, mint az átlagpopulációnál. (Sotile 2000, 2004; Robinson 2003) Ugyanakkor egy friss egyesült államokbeli kutatás arra mutat, hogy az orvosok körében a válási arányok alacsonyabbak, mint az átlagpopulációban. E vizsgálat érdekessége ugyanakkor az, hogy az orvosnők esetében a kutatók magasabb válási arányokat találtak, mint férfi kollégáiknál. (Lee 2015)

Hazánk különleges ebben a tekintetben: az orvosi munka speciális kihívásait figyelembe véve a magyar orvosnők meglehetősen „családcentrikusak”. Kevesebb közöttük az egyedülálló szülő, alacsonyabbak a válási arányok. Magyarországon mindezeken túl még a vállalt gyermekek száma is magasabb a diplomás foglalkozásúakkal való összevetésben. (Győrffy 2010)

Számos interjúalany fogalmazta meg, hogy az életút bizonyos szakaszaiban „jól jött volna” a részmunkaidős munkavállalás.

A munkaidő hosszúságából fakadó nehézségek egyik megoldási stratégiája (nemcsak az orvos–orvos házaspárok esetében!) a rugalmas munkavállalás. Ezzel kapcsolatban érdekes megfigyelés az, hogy a nyugat-európai országokban, valamint Észak-Amerikában a férfi orvosok feleségei gyakran részmunkaidőben dolgoznak, de az orvosnők férjei szinte kivétel nélkül teljes állásúak. (Jolly 2014; Bergman 2003; Wortman 1991) A skandináv országokban „üdítő kivételt” találunk: Gjerberg 2003-as kutatásai ugyanis azt mutatják, hogy az orvos–orvos házaspárok esetében a férjek jelentős mértékben „csak” részmunkaidős állást vállalnak Norvégiában. (Gjerberg 2003a)

A részmunkaidős munkavállalás a család és a munka terheinek egyensúlyba hozásához teremti meg a feltételeket: megfigyelhető például, hogy az Egyesült Államokban az orvosnők mintegy 24 százaléka dolgozik részmunkaidőben. (Medscape 2015) A részmunkaidő „kiegyensúlyozó” szerepét bizonyítja a Physician Work-Life Study azon megállapítása is, hogy azok az orvosnők, akik részmunkaidőben dolgoztak, jelentősen elégedettebbek voltak munkájukkal, hivatásukkal. (Keeton 2007)

A részmunkaidő minden bizonnyal kedvező hatású a gyógyítók gyermekneveléssel, családi/háztartási teendőkkel kapcsolatos terheinek enyhítésében. Ugyanakkor kérdésként merül fel, hogy a részmunkaidőben dolgozó orvos vajon „betegbarát-e”? Mennyire bíznak a betegek egy olyan orvosban, aki mondjuk a hét bizonyos napjain érhető csak el? Választanánk-e például olyan gyermekorvost, akiről tudjuk, hogy csak korlátozott napokon/időben kereshetjük fel? Bizonyos szakmákban nehezen „kivitelezhető” a részmunkaidő, hiszen például a sebészet esetében alapvető, hogy az első lépésektől (műtétek és befejezésük) a gyógyulás teljes időszakában végigkövesse az orvos bertegei sorsának alakulását.

Az orvosi blogoszférában is gyakran felmerülő, fontos kérdés a részmunkaidő problémája. Azok, akik részmunkaidőben dolgoznak, meglehetősen rendszeresen számolnak be arról, hogy kollégáik „gyanakodva” nézik őket, alacsonyabb a megbecsültségük, bármikor pótolhatónak tartják a személyüket.

A fentiekhez példaként álljon itt egy amerikai orvosnő „vallomása” a részmunkaidő előnyeiről és hátrányairól!

„Aki részmunkaidőben dolgozik, az nem is igazi orvos…?”

Egy amerikai orvosnő blogger tette fel ezt az igen furcsa kérdést. Tíz pontban gyűjtötte össze személyes érveit, miért nem szeretne/nem tudna teljes munkaidőben dolgozni. Lássuk, hogyan is hangzik a részmunkaidős gyógyító 10 pontos vallomása! (http://gyogyitonokert.hu/wp/gyogyitonok/?page_id=1846)

Vagy én, vagy a gyerekeim állandóan betegek vagyunk… Az óvoda nem kíméli a szülőket sem.
Nincsen olyan segítségem, akit „riasztani tudnék”, ha hirtelen szólnak az oviból, hogy belázasodott valamelyik gyerek, és azonnal érte kell menni. Igazából nincs olyan bébiszitter sem, aki bármikor ugrásra készen várná az esetleges telefonokat…
A munkaidő sosem 8 óra. Ha például beesik a rendelés vége előtt 10 perccel egy sürgős eset, nem érek oda az oviba zárásig. Miért nincs normális óvodai szolgáltatás legalább este 19.00 óráig?
Nem szeretnék hétvégén dolgozni. Tudom, luxus, de szeretnék a családommal pihenni a hét legalább 2 napján.
Amikor azt érzem, hogy összecsapnak a fejem felett a teendők, idegessé és frusztrálttá válok, szeretnék mindenhol helytállni, de nem megy. Nagyon rossz érzés.
Amikor pedig stresszes vagyok, elviselhetetlen leszek, például hülyeségekért kiabálok a gyerekeimmel, vagy összebalhézom a férjemmel.
Nem bírom az éjszakázást. A gyerekek sírására felkelni még csak-csak, na de ha megszólal a csipogóm…
Igen, nehezen bírom a fizikai megterhelést, a 10 órás meneteket a kórházban. Nem, ezt tényleg nem gondoltam végig, amikor ezt a hivatást választottam.
Vessetek a mókusok elé, de sok minden örömet okoz, ami nem orvoslás és nem család. Például egy mozi vagy egy kis torna…
Azt hiszem, nem vagyok ’A’ típusú személyiség: elfogadom a tökéletlenségemet és a korlátaimat.

10+1. Mindez azt jelenti, hogy nem vagyok jó orvos? Vagy csak szembe merek nézni a lehetőségeimmel, és levonni a konzekvenciákat?

A részmunkaidő általánossá válása mellett nyilvánvalóan más utak is elképzelhetőek ahhoz, hogy az orvoslás „családbarát” foglalkozássá váljon. Amint azt láthattuk, egyre több nő dönt a gyógyítói munka mellett, és nem szeretne választani a számára fontos hivatás és a családi teendők között, hanem szeretné az élet e területeit összehangolni. Ennek nyilvánvalóan az egyik lehetséges módja, hogy legalábbis az életút bizonyos szakaszaiban lehetőség nyíljon a részmunkaidős vagy a flexibilis foglalkoztatásra. Ugyanakkor nem szabad figyelmen kívül hagynunk azt a tényt sem, hogy míg a nők nagyarányú beáramlása az elmúlt 50–60 évben fontos változása volt a munkaerőpiacnak, addig a férfiak „feminizációja” ezzel a változással nem tartott lépést. A skandináv példákat leszámítva, a férfiak nem jelentek meg nagy számban a „hagyományosan feminin” foglalkozást űzők között, és a nem vették át a nőktől az „informális” munka (háztartás, gondozói tevékenység) terheit sem. (Nagy 2015, 39.o.) Minden bizonnyal akkor fog „családbaráttá” válni az orvoslás, ha nem csak a nők nyitnak a férfiasnak gondolt foglalkozások felé, hanem ezzel párhuzamosan a férfiak is mindinkább helyt fognak állni a háztartási munka „frontján”. (Nagy 2015)

Mindezekkel a változásokkal párhuzamosan igen fontos a jóléti szolgáltatások helyzete is: a tapasztalatok azt mutatják, hogy minél fejlettebbek egy ország – gyermekneveléssel, háztartási munkával kapcsolatos – jóléti szolgáltatásai, annál kedvezőbben hat arra, hogy a nők mindkét területen „lelkiismeret-furdalás” nélkül helyt tudjanak állni. (Nagy 2015)

Mind kvantitatív, mind kvalitatív vizsgálataink jelzik, hogy a szerepkonfliktus jelentős kérdés a magyarországi orvosnők életében. E területen „hungarikum” a részmunkaidő lehetőségének szinte teljes hiánya, illetve a „családbarát” és megfizethető jóléti szolgáltatások elterjedésének késése. Magyarországon különösen nehéz helyzetben vannak azok az anyukák, akik 3 év alatti gyermeküket szeretnék megfelelő helyen tudni. Így talán az sem véletlen, hogy az OECD országok közül nálunk a legalacsonyabb a kisgyermekes nők foglalkoztatási rátája, és a statisztikák azt is mutatják, hogy a GYES-en/GYED-en lévők kb. 50 százaléka nem tud elhelyezkedni – vagy azért, mert eleve nem volt munkahelye, vagy mert az időközben megszűnt. (http://www.tarsadalomkutatas.hu/kkk.php?TPUBL-A-941/publikaciok/tpubl_a_941.pdf)

A kvalitatív vizsgálat során megkérdeztük az orvosnőket, hogy mit is tartanak a hivatásukban a legnehezebbnek. Igen előkelő helyen említették a kiszámíthatatlan időbeosztást, az ügyeleteket, a kialvatlanságot. És azt is, hogy a karácsony este általában december 27-én van, a nagyszombati vacsora pedig gyakran vasárnapra csúszik. És persze az állandó stresszt is megemlítették. Például, ha elhúzódik egy műtét, vagy a rendelés, vajon hogyan is jutnak el az óvodába a gyerekért? „Aki ott áll kisírt szemekkel a folyosón, felöltöztetve a kis anorákjába a hőségben, az óvónő pedig – hogy még jobban érezzük magunkat – még azt is hozzáteszi: »nahát, anyuka, ilyet igazán nem lehet csinálni egy gyerekkel!«” Ez az interjúrészlet is mutatja, hogy az elmúlt években nem sokat változott a helyzet: az óvodák/iskolák nyitvatartása nem lett rugalmasabb, viszont a betegeket akár este hatkor is el kell látni.

Mi lehet a megoldás? Talán a svédországi modell, ahol – a dolgozó anyák számára – megnyitották az első éjszaka is nyitva tartó ovikat? Esetleg első lépésben elég lenne a flexibilisebb nyitvatartás, egy jól működő „segítőhálózat”, amely az „extrém munkabeosztású” anyákat segítené?

Tartalomjegyzék

Kiadó: Semmelweis Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 697 9

Orvostudomány Semmelweis Kiadó könyvei

Mi az oka annak, hogy annyi fiatal választja ma az orvosi hivatást? Elsősorban a pénz, vagy az embereken való segítés vágya tereli őket a szakma felé? Milyen problémákkal szembesülnek az orvosegyetemi évek alatt, és mi várja őket az egészségügyben? Létezik-e nőies és férfias orvoslás? Hogyan befolyásolják a gyógyítók munkáját és a páciensek helyzetét a napjainkban zajló radikális változások, a legújabb digitális és mobil eszközök, a modern kezelési eljárások?Ma már több orvosnő végez és praktizál Magyarországon, mint férfi orvos – milyen társadalmi következményekkel jár ez, és miként befolyásolja az orvos–beteg kapcsolatot? Törvényszerű-e, hogy kiégjenek az orvosok, és milyen módon lehet küzdeni ellene? Hogyan próbálják összeegyeztetni családi szerepeiket és karrierjüket a hazai orvosnők? Miért vannak speciális helyzetben az orvos-házaspárok?És végül, de nem utolsósorban: mit jelent a „magyarországi orvosnő-paradoxon”?

Az Orvosnők Magyarországon hiánypótló összegzés: három és fél évtizede nem vizsgálták átfogóan a hazai orvosok helyzetét. A kötet alapjául több, már az ezredforduló után készített országos reprezentatív kutatás szolgált, emellett orvostanhallgatókkal és gyakorló orvosokkal felvett interjúk egészítették ki a képet. A gyógyítók testi-lelki egészségének feltérképezése mellett a könyv részletesen elemzi az orvosnők helyzetét, akiknek jelentős része – „szupernőként” próbál egyszerre a legmagasabb színvonalon helytállni hivatásában és a magánéletben egyaránt.

Hivatkozás: https://mersz.hu/gyorffy-orvosnok-magyarorszagon//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero