Győrffy Zsuzsa

Orvosnők Magyarországon

4.3. A mentális egészség, a munkamegterhelés és a kiégés alakulása a magyarországi orvosnők esetében. Mit mutat a longitudinális perspektíva?

Mint az előzőekben bemutatott eredményekből is láthattuk, a fiatal gyógyító nők egyértelműen veszélyeztetett csoportot alkotnak a mentális egészség tekintetében. Fontos kérdés azonban az, hogy a 2003–2004-es, illetve a 2013-as adatfelvétel között milyen változások figyelhetők meg a magyarországi orvosnők lelki egészségében és munkaterhelésének alakulásában.

A következő lépésben a két orvosnővizsgálat (2003–2004 és 2013) mentális egészségre, munkaterhelésre vonatkozó összehasonlítását végeztük el. E longitudinális trendvizsgálat lehetővé tette a változások mértékének és irányának felmérését. Eredményeink azt mutatják, hogy a 2003–2004-es és a 2013-as adatfelvétel között jelentős változások tapasztalhatók elsősorban a munkamegterhelés és a munkastressz mértékének alakulásában. Míg a depressziós tünetegyüttes és az öngyilkossági gondolatok és kísérletek aránya nem változott jelentősen a két idődimenzióban, addig az alvászavarok összességükben és az egyes itemeket tekintve is nőttek. A munkamegterhelés mértéke fokozódott, 2003–2004hez képest a napi munkaórák mennyisége és az ügyeleti munka terhei nőttek. Mindezzel párhuzamosan 2013-ban az orvosnők kevésbé voltak elégedettek a munkájukkal (általában), valamint több megterhelő, feszült helyzet előfordulásáról számoltak be. Kismértékű növekedés figyelhető meg a szerepkonfliktus intenzitásában, ugyanakkor a kiégés teljesítményvesztés komponense jelentősen emelkedett, párhuzamosan a munkával való elégedettség csökkenésével.

Nézzük részletesen a fent összefoglalt eredményeket!

A Beck-féle depresszió-pontszámok alapján az orvosnői mintában az enyhe, közepes pontszámok előfordulása gyakoribb a 2003–2004-es mintában, ugyanakkor a különbség nem szignifikáns (9. táblázat).

9. táblázat: A depresszió-pontszámok alakulása % (n)

BDI	Orvosnők, 2003–2004 (n = 406) % (n)	Orvosnők, 2013 (n = 3039) % (n)
Enyhe	14,3 (58)	16,8 (510)
Közepes	4,2 (17)	4,6 (139)
Súlyos	1,2 (5)	2,2 (66)

Az orvosnői mintában a megkérdezettek 20,3 százaléka számolt be öngyilkossági gondolatokról, 2013-ban 20,2 százalék volt ez az arány.

Az öngyilkossági kísérletek vizsgálatakor sem találtunk különbséget a két csoport között: a 2003–2004-es orvosnői mintában 2,4 százalék, 2013-ban 2,2 százalék a volt az öngyilkossági kísérletek előfordulása.

A leterheltség fontos mérőszáma az alvás mennyisége. Elsőként a hétköznapi és a hétvégi alvásmennyiséget vizsgáltuk meg a két csoport esetében. 2013-as mintánkban a nők 81,4 százaléka kevesebbet pihent mint 8 óra (10. táblázat).

10. táblázat: Alvásmennyiség hétköznap és hétvégén a két vizsgált csoportban, óra (szórás)

Vizsgált minta alvásmennyisége (h)	Alvásátlag (óra) és szórás hétköznap átlag (szórás)	Alvásátlag (óra) és szórás hétvégén átlag (szórás)
Orvosnők (2003–2004)	6,759 (SD = 0,898)	8,07 (SD = 1,48)
Orvosnők (2013)	6,715 (SD = 1,189)	7,99 (SD = 1,399)

A következőkben megvizsgáltuk az alvászavarok problémakörét: alvászavarral az AIS skála alapján 2003–2004-ben az orvosnők 32,5 százaléka küzdött. A 2013-as csoport esetében ennek az aránya 39,2 százalék – ez szignifikáns változást jelez (11. táblázat).

11. táblázat: Az alvászavarok előfordulása % (n)

Alvásprobléma	Orvosnők, 2003–2004 % (n)	Orvosnők, 2013 % (n)	P*
Alvásprobléma, amely az elmúlt hónap során hetente legalább három alkalommal előfordult	32,5 (132)	38,2 (1162)	p<0,004
Probléma az elalvással	6,9 (28)	8,0 (243)	p<0,018
Éjszakai felébredés	19,2 (78)	14,7 (446)	p<0,003
Túl korai ébredés	6,2 (25)	10,4 (315)	p<0,004
Problémát okoz az alvás teljes időtartama	5,2 (21)	11 (335)	p<0,001
Minősége (függetlenül attól, hogy mennyi ideig aludt)	8,1 (33)	8,4 (254)	p<0,004
Befolyásolja nappali (testi és szellemi) tevékenységét az alvásprobléma	49,3 (200)	65,7 (1997)	p<0,001
Kimerültség, fáradtság az alvásprobléma miatt	32,5 (132)	43,3 (1316)	p<0,001

A két csoport munkahelyeinek számát vizsgálva (az elemzés során csak a jelenleg is aktív dolgozókat vettük figyelembe) azt találtuk, hogy a vizsgált minták munkahelyeinek átlaga között statisztikailag szignifikáns különbség figyelhető meg: 2003–2004ben az orvosnők átlagosan 1,6, 2013-ban 2,48 munkahellyel rendelkeznek, a különbség szignifikáns mértékben jelentkezik a két csoport között.

Megvizsgáltuk a napi munkamennyiség (munkaidő) alakulását. 2003–2004-ben az orvosnők 57,8 százaléka dolgozott 8 óránál többet egy nap, míg 2013-ban 82,4 százalék. Ez a különbség is szignifikáns a két csoport között.

Elemeztük a változó műszakbeosztás (ügyeletek) mennyiségét is. A 2003–2004-es orvosnői mintában 45,4 százaléknyian ügyelnek, míg 2013-ban 48 százalék az ügyeleti munkát ellátók aránya (a különbség e kérdés tekintetében nem szignifikáns).

Az orvosnők 2003–2004-ben 30 százalékos arányban elégedettek vagy nagyon elégedettek a munkájukkal, míg 2013-ban 21,3 százaléknyi azoknak az aránya, akik elégedettek. Ez az arány szignifikáns különbséget mutatott a két idődimenzióban.

A feszült helyzetek nagyon gyakori, jellemző előfordulásáról 2003–2004-ben az orvosnők 55,3 százaléka számolt be, míg 2013-ban 65,9 százalék – e különbség szintén jelentős (szignifikáns) eltérést mutatott a két csoport között.

Jelentős szerepkonfliktusról (gyakran/nagyon gyakran érez szerepkonfliktust) a 2003–2004-es orvosnői minta 42,8 százaléka számolt be, 2013-ban ez 45,3 százalék (a különbség nem szignifikáns).

Ahogy a 12. táblázat is mutatja, a kiégés mindhárom komponensének magas pontszámai nőttek a két felmérés közötti időintervallumban. Legerőteljesebb a növekedés a kiégés teljesítményvesztés dimenziójában: a magas pontszámot elérők aránya több mint a duplájára nőtt a két felmérés között eltelt 10 évben.

12. táblázat: A kiégés szindróma alakulása az orvosnők körében %

A kiégés szindróma dimenziói	Alacsony	Közepes	Magas
Emocionális kimerülés 2003–2004 2013	50 48,6	33,4 30,4	16,6 21
Deperszonalizáció 2003–2004 2013	60,7 62,3	23,1 21	15,2 16
Teljesítményvesztés (személyes hatékonyság csökkenése) 2003–2004 2013	65,3 33,7 p<0,001	19,2 27,8 p<0,001	15,5 38,5 p<0,001

A következőkben a 2013-ban jelentős növekedést mutató alvászavar pontszám és teljesítményvesztés munkaterheléssel kapcsolatos összefüggéseit vizsgáltuk meg. Többváltozós modellben elemeztük az Athéni Insomnia Skála (AIS) magas pontszámának és a kiégés teljesítményvesztés dimenziójának lehetséges magyarázó tényezőit. A többváltozós elemzésben az AIS és a teljesítményvesztés kétkategóriás változói voltak a függő változók, míg a magyarázó változók a kor, a munkahelyek száma, a munkaórák száma, az ügyeleti munka, a munkával való elégedettség, a munkavégzés során előforduló feszült helyzetek és a szerepkonfliktus mutatói voltak. A többváltozós elemzés azt mutatta, hogy a magas arányú alvászavarok hátterében a munkahelyek száma, a munkavégzés közben előforduló feszült helyzetek és a nagyarányú szerepkonfliktus áll. A teljesítményvesztés dimenziójának esetében a legfontosabb magyarázó tényezők a munkahelyek száma, a munkavégzés közben előforduló feszült helyzetek és a nagyarányú szerepkonfliktus.

Amint eredményeink is jelzik, jelentős változást találtunk az orvosnői munkaterhek és a munkával kapcsolatos stressz tekintetében. A munkaterhek növekedésében minden bizonnyal fontos szerepű az orvosi kar létszámának és összetételének változása. Ahogy már a korábbiakban jeleztük, az orvosok elvándorlása, a gyógyítók elöregedése és nyugdíjba vonulása meghatározó az egészségügyi szektor humánerőforrás krízise szempontjából. A munkamegterhelés növekedésének harmadik pillére az alulfinanszírozottságban keresendő. Az orvosok többségére jellemző alacsony fizetés miatt általános a több munkahelyen való egyidejű helytállás, illetve az extra ügyeleti munka. (Gaál 2011) A munkaterhek növekedése tehát eredményezheti a szerepek összeegyeztetésének növekvő nehézségeit, valamint a megterhelés következtében kialakuló hatékonyságcsökkenést, amely eredményeink szerint a kiégés teljesítményvesztés dimenziójában a legszembetűnőbb. A szakirodalom kiemeli, hogy a hatékonyságcsökkenés szoros korrelációt mutat a munkavégzés feletti kontroll hiányával, amely Magyarországon az egészségügyi rendszer működésének egyik fontos kérdése.

Az általunk kimutatott „magyarországi orvosnő-paradoxon” hátterében – tehát az orvosi hivatás speciális stresszterhei mellett (Buddeberg-Fischer 2008) – több társadalmi sajátosság is meghúzódik. A magyarországi orvosnők ugyanis érzelmileg és fizikailag megterhelő munkájukat nehéz munkaerő-piaci körülmények között végzik, az orvosok elvándorlása, elöregedése és az egészségügyi rendszer általános alulfinanszírozottsága extra terheket ró a dolgozókra. Mindezzel párhuzamosan nagymértékű a „szereptúlterheltség”, a „láthatatlan munka” (háztartási, gyermek- és idősgondozás) tekintetében nem valósul meg a férfiakkal való munkamegosztás, valamint hiányzik a részmunkaidős munkavégzés lehetősége.

E tényezők magyarázhatják, hogy a magyarországi orvosnők mind szomatikusan, mind pedig mentálisan nagyobb sérülékenységet mutatnak a más diplomás szakmákban tevékenykedő nőknél. A 2003–2004-es orvosnő-kutatásunkban úgy találtuk, hogy a krónikus betegségek kialakulásánál három tényező játszik kulcsszerepet: az alvászavarok, a fizika/kémiai ártalmaknak való kitétel és a szerepkonfliktus magas szintje. 2013-ban egy újabb „mozaikkal” bővült a háttértényezők palettája: a kiégés szerepe megkerülhetetlenné vált.

A következőkben a kiégés szerepét, mediáló hatását járjuk körül. Elsőként a kiégés gyógyítói munkára gyakorolt hatását vizsgáljuk, majd áttekintjük a kiégés (nőkre és férfiakra vonatkozó) alakulását a 2013-as adatok fényében. Ezt követően az orvosnői adatokat, a szomatikus megbetegedésekkel és a reprodukciós zavarokkal való összefüggéseket mutatjuk be.

Tartalomjegyzék

Kiadó: Semmelweis Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 697 9

Orvostudomány Semmelweis Kiadó könyvei

Mi az oka annak, hogy annyi fiatal választja ma az orvosi hivatást? Elsősorban a pénz, vagy az embereken való segítés vágya tereli őket a szakma felé? Milyen problémákkal szembesülnek az orvosegyetemi évek alatt, és mi várja őket az egészségügyben? Létezik-e nőies és férfias orvoslás? Hogyan befolyásolják a gyógyítók munkáját és a páciensek helyzetét a napjainkban zajló radikális változások, a legújabb digitális és mobil eszközök, a modern kezelési eljárások?Ma már több orvosnő végez és praktizál Magyarországon, mint férfi orvos – milyen társadalmi következményekkel jár ez, és miként befolyásolja az orvos–beteg kapcsolatot? Törvényszerű-e, hogy kiégjenek az orvosok, és milyen módon lehet küzdeni ellene? Hogyan próbálják összeegyeztetni családi szerepeiket és karrierjüket a hazai orvosnők? Miért vannak speciális helyzetben az orvos-házaspárok?És végül, de nem utolsósorban: mit jelent a „magyarországi orvosnő-paradoxon”?

Az Orvosnők Magyarországon hiánypótló összegzés: három és fél évtizede nem vizsgálták átfogóan a hazai orvosok helyzetét. A kötet alapjául több, már az ezredforduló után készített országos reprezentatív kutatás szolgált, emellett orvostanhallgatókkal és gyakorló orvosokkal felvett interjúk egészítették ki a képet. A gyógyítók testi-lelki egészségének feltérképezése mellett a könyv részletesen elemzi az orvosnők helyzetét, akiknek jelentős része – „szupernőként” próbál egyszerre a legmagasabb színvonalon helytállni hivatásában és a magánéletben egyaránt.

Hivatkozás: https://mersz.hu/gyorffy-orvosnok-magyarorszagon//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero