Győrffy Zsuzsa

Orvosnők Magyarországon

4.6. Az orvosnők kiégése – hogyan függenek össze a krónikus betegségek, a reprodukciós zavarok és a kiégés egyes dimenziói?

A kiégésvizsgálatok egyik kiemelt területe a férfi és női különbségek vizsgálata. Bár az eredmények nem teljesen egyértelműek, mégis talán több vizsgálat teszi le a voksát amellett, hogy a nők nagyobb arányban érintettek a kiégés jelenségében. Kérdés azonban az, hogy mindez mennyire tükrözi a „gender role” sztereotípiákat (a nők nagyobb fokú emocionális szenzitivitását és involválódását különböző helyzetekbe), vagy inkább arról van szó, hogy ugyanarra a jelenségre a nők érzelmi kimerüléssel, míg a férfiak inkább távolságtartással reagálnak? Az is fontos kérdésként merül fel, hogy összefügghetnek-e a kiégés egyes dimenziói és a krónikus megbetegedések?

2013-ban az emocionális kimerülés esetében az orvosnők több mint fele (51,4 százaléka) tartozik a közepes és magas kategóriába, a deperszonalizáció dimenziójának esetében a válaszadók 37,7 százalékát jellemzi a közepes és magas pontszám. A teljesítményvesztés közepes és magas dimenziója a minta 66,3 százalékára jellemző. A kiégés szociodemográfiai jellemzőinek vizsgálatakor megállapítottuk, hogy a kiégés mindhárom alskálája szignifikánsan gyakrabban jelenik meg a fiatalabb orvosnői csoportban (24–35 évesek), a gyermektelenek és a fekvőbeteg-ellátásban dolgozók körében.

A korábbiakban már elvégeztük az összehasonlítást a 2003–2004-es orvosnő-kutatással. Visszautalva a legfontosabb változásokra, úgy találtuk, hogy a kiégés mindhárom dimenziójában emelkedés figyelhető meg, de a legkiugróbb változást a teljesítményvesztés esetében tapasztaltuk: ezen alskálán közel duplájára nőtt a magas pontszámot elérők aránya.

Mindezeknek a fényében kérdés, hogy a kiégés emelkedése milyen hatással van a krónikus betegségek alakulására. Ahogy a korábbiakban már bemutattuk, 2013-ban a magas vérnyomás, az allergiás megbetegedések, a gyomor-bélrendszeri betegségek, valamint az izom-csontrendszeri megbetegedések tekintetében az orvosnők szignifikánsan rosszabb mutatókkal rendelkeztek, mint a diplomás női kontrollcsoport tagjai. A reprodukciós egészség vizsgálatakor megállapítottuk, hogy a lakossági arányokhoz képest magasabb volt a teherbeesési problémák (egy éven át tartó sikertelen próbálkozás, meddőségi kezelés), továbbá a veszélyeztetett terhességek és a spontán vetélések száma.

A kiégés és a szomatikus egészség mutatóinak áttekintésekor úgy találtuk, hogy az orvosnők körében a gyomorfekély szignifikáns kapcsolatot mutat az emocionális kimerüléssel és a deperszonalizációval, míg az egyéb gyomor- és bélrendszeri betegségek előfordulása szintén szignifikáns kapcsolatban áll az emocionális kimerüléssel és a teljesítményvesztéssel. A többváltozós elemzés esetében korra, BMI-re, dohányzásra, munkaidőre, ügyeleti munkavégzésre, munkahelyek számára vonatkozóan kontrolláltuk adatainkat.

A következő vizsgált terület a reprodukciós zavarok és a kiégés lehetséges összefüggése volt.1 Megállapítottuk, hogy az orvosnőknél előforduló veszélyeztetett terhességek és a spontán vetélés esetében a kiégés deperszonalizáció és teljesítményvesztés dimenziója szignifikáns kapcsolatot mutat. A többváltozós elemzés eredménye szerint a veszélyeztetett terhességek esetében a deperszonalizáció közepes és magas dimenziója a hagyományos kockázati tényezők mellett fontos magyarázó tényezőnek bizonyult.

A kontrollcsoporttal való összevetéskor láthattuk, hogy az orvosnők körében magasabb a reprodukciós problémák aránya. Vajon „hungarikumról” van szó, vagy a nemzetközi tapasztalatok is azt mutatják, hogy a doktornők több reprodukciós zavarral küzdenek?

Az világszerte megfigyelhető trend, hogy az orvosnők a gyermekvárás időszakában sem hagynak fel a hivatás gyakorlásával, noha a fizikai és érzelmi munkamegterhelés jelentős terheket ró rájuk. Nem elhanyagolható kockázati tényező a munkából fakadó stressz, amely minden bizonnyal jelentős hatást gyakorol a terhességek alakulására, kimenetelére. (Sheiner 2003; Barzilai-Pesach 2006)

A szerepkonfliktus kérdésénél láthattuk, hogy az életút bizonyos szakaszai különlegesen megterhelőek. Ezek közé tartozik a pályakezdés és a családalapítás (többnyire egybeeső) időszaka is, amikor a rezidensévek, a szakvizsga megszerzése és a gyermekvállalás „feladatai” esnek egybe. A nemzetközi szakirodalom ugyanakkor nagyon sokszínű képet mutat az orvosnői reprodukciós zavarok alakulásával kapcsolatban. Míg Phelan 1988-as, 2 ezer amerikai orvosnő körében végzett tanulmánya azt mutatja, hogy nincs különbség az orvosnők és az átlagpopuláció reprodukciós zavarai között (Phelan 1988), addig Pinhas-Hamiel és munkatársai 1999-es izraeli orvosnők körében végzett vizsgálataik alapján úgy találták, hogy a rezidensek között magasabb a koraszülések száma, de nincs eltérés a spontán vetélések arányában a lakossági mutatókhoz viszonyítva (Pinhas-Hamiel 1999).

Az orvosnői reprodukciós zavarok és terhességek alakulásának területén meghatározó Finch metaanalízise (Finch 2003), melyben a szakirodalmi eredmények összegzése azt mutatta, hogy a terhességgel kapcsolatos problémák magasabbak a rezidensek és a fiatal orvosnők körében. Ehhez kapcsolódóan két kvantitatív vizsgálati eredmény a magasabb arányú terhességi problémákat igazolja (Walsh 2005; Cole 2009), illetve egy kanadai sebésznők körében végzett vizsgálat a koraszülések nagyobb arányát erősítette meg (Merchant 2011). Ugyancsak sebésznők körében végezte vizsgálatát Hamilton, s úgy találta, hogy a koraszülések száma magasabb az orvosnők körében, mint az átlaglakosságnál. (Hamilton 2012) Mindezekkel az eredményekkel szemben egy 1996 és 2006 között zajló finn kutatás azt mutatta, hogy az orvosnőknél az átlaglakossági adatokhoz képest nem felülreprezentált a terhességi problémák alakulása. (Quansah 2009)

Magyarországon is nem egy kutatás tárgyául szolgált az orvosnők reprodukciós egészsége. 2002-ben az első kvalitatív vizsgálat azt jelezte, hogy – a gyógyszerésznői csoporttal összehasonlítva – az orvosnők jelentős hányada számolt be terhességi és terhességek közötti zavarokról. (Ádám 2003) A 2003–2004-es orvosnő-vizsgálatunk is azt mutatta, hogy a reprodukciós morbiditás esetében – a kontrollcsoporttal való összevetés után – az orvosnőknél a művi abortuszok, a spontán vetélések és a veszélyeztetett terhességek száma szignifikáns többletet mutat. (Győrffy 2010) Mindezen vizsgálati eredményeket tovább erősítette egy speciális orvosnői csoport, a pszichiáternők körében végzett felmérés: a pszichiáternői minta a művi abortuszok és a spontán vetélések tekintetében mutatott magasabb arányt a diplomás kontrollcsoporthoz képest. (Győrffy 2008) Mint láthatjuk, az orvosnői reprodukciós zavarok tekintetében a nemzetközi adatok meglehetősen ellentmondásosak, ugyanakkor a magyarországi eredmények egyértelműen azt mutatják, hogy az orvosnők a lakossági adatokhoz képest felülreprezentáltak a reprodukciós zavarokban.

Milyen tényezőket feltételezhetünk a reprodukciós zavarok hátterében? Sok kutatási eredmény erősíti meg, hogy a hivatásgyakorlás fizikai és emocionális tényezői meglehetősen nagy stresszterhelést jelentenek a fiatal – még elegendő tapasztalattal nem rendelkező – orvosnők számára. Mindehhez hozzáadódik a szimultán egyeztetés kérdése: az orvosnők esetében a hivatásgyakorlás kezdete és a családalapítás egybeesése sokszor feloldhatatlan nehézséget jelent. Számtalan kutatási eredmény mutatja be továbbá azt is, hogy a változó műszakbeosztás, a cirkadián ritmus átrendeződése szomatikus problémákhoz vezethet, s feltételezhető, hogy a nagyarányú ügyeleti megterhelés, az éjszakai munkavégzés hatással jár az orvosnői reprodukció alakulására. A nemzetközi szakirodalom eredményei továbbá azt is hangsúlyozzák, hogy a kiégés szindróma leginkább a fiatal – rezidens – pályakezdő korosztályt érinti. A hivatásgyakorlás első éveiben a nagyfokú fizikai és emocionális megterhelés, párosulva a munkavégzés feletti alacsony kontrollal, jelentős mértékben hozzájárul a fiatal orvosok nagyarányú kiégéséhez.

Vizsgálatunk egyik legfontosabb kérdése, hogy milyen mechanizmusokon keresztül hatnak egymásra a reprodukciós zavarok és a kiégés. Feltételezhető, hogy a kiégés mediáló tényezőként van jelen a reprodukciós zavarok alakulásában, hiszen a kiégés hátterében az orvosnői hivatás potenciális stressztényezői állhatnak (érzelmi megterhelés, teljesítménykényszer, időnyomás). Fontos ugyanakkor hangsúlyozni, hogy a kiégés és korrelátumaik vizsgálata esetében az ok-okozati összefüggések hiánya nehezen kimutatható; a kiégés és a reprodukciós zavarok alakulása között minden bizonnyal cirkuláris oksági kapcsolat áll fenn. A kiégés a veszélyeztetett terhességek és a spontán vetélés fontos kockázati tényezője, amely negatívan befolyásolhatja a terhességek kimenetelét, ugyanakkor a reprodukciós zavarok előfordulása fokozhatja a kiégés megjelenését. Ez utóbbi feltételezésünket támasztja alá az is, hogy a teljes orvosnői minta tekintetében a gyermekteleneknél magasabb a kiégés aránya.

A szakirodalom tanúsága szerint a munka–család egyensúlyának alakulása központi szerepet játszik az orvosnői testi-lelki egészség alakulásában. Az egyensúly sikeres megteremtésében rendkívül fontos, hogy az élet különböző területein meglevő erőforrások kölcsönösen konvertálhatóak legyenek. Jelen eredményeink valószínűsítik, hogy a „sikeres terhességeknek”, a megszületett gyerekeknek meghatározó szerepük van az orvosnői egészségben. Eredményeink alapján feltételezhető, hogy a kiégés a reprodukciós morbiditás alakulásában nem okként, hanem következményként jelenik meg: azok az orvosnők, akik számára a gyermekvállalás nehézségekbe ütközik, feltételezhetően kevésbé sikeresek a kiégéssel való megküzdésben. Mint láthatjuk, a kiégés egyértelműen összefüggést mutat egyes szomatikus betegségekkel és reprodukciós zavarokkal is. Kulcsfontosságú tehát a megelőzés és az egyensúly helyreállítása. A következő (5.) fejezetben a prevenció lehetséges új útjait igyekszünk bemutatni.

1	Jelen összegzés a Gyõrffy Zs, Dweik D, Girasek E (2014): Reproductive health and burn-out among female physicians: nationwide, representative study from Hungary BMC WOMENS HEALTH 14(121): Paper 10.1186/1472-6874-14-121. cikk alapján készült.

Tartalomjegyzék

Kiadó: Semmelweis Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 697 9

Orvostudomány Semmelweis Kiadó könyvei

Mi az oka annak, hogy annyi fiatal választja ma az orvosi hivatást? Elsősorban a pénz, vagy az embereken való segítés vágya tereli őket a szakma felé? Milyen problémákkal szembesülnek az orvosegyetemi évek alatt, és mi várja őket az egészségügyben? Létezik-e nőies és férfias orvoslás? Hogyan befolyásolják a gyógyítók munkáját és a páciensek helyzetét a napjainkban zajló radikális változások, a legújabb digitális és mobil eszközök, a modern kezelési eljárások?Ma már több orvosnő végez és praktizál Magyarországon, mint férfi orvos – milyen társadalmi következményekkel jár ez, és miként befolyásolja az orvos–beteg kapcsolatot? Törvényszerű-e, hogy kiégjenek az orvosok, és milyen módon lehet küzdeni ellene? Hogyan próbálják összeegyeztetni családi szerepeiket és karrierjüket a hazai orvosnők? Miért vannak speciális helyzetben az orvos-házaspárok?És végül, de nem utolsósorban: mit jelent a „magyarországi orvosnő-paradoxon”?

Az Orvosnők Magyarországon hiánypótló összegzés: három és fél évtizede nem vizsgálták átfogóan a hazai orvosok helyzetét. A kötet alapjául több, már az ezredforduló után készített országos reprezentatív kutatás szolgált, emellett orvostanhallgatókkal és gyakorló orvosokkal felvett interjúk egészítették ki a képet. A gyógyítók testi-lelki egészségének feltérképezése mellett a könyv részletesen elemzi az orvosnők helyzetét, akiknek jelentős része – „szupernőként” próbál egyszerre a legmagasabb színvonalon helytállni hivatásában és a magánéletben egyaránt.

Hivatkozás: https://mersz.hu/gyorffy-orvosnok-magyarorszagon//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero