Győrffy Zsuzsa

Orvosnők Magyarországon

5.1. A pozitív pszichológiai technikák

„...mégsem lehet igaz, hogy a munka szükségszerűen kellemetlen. Lehet, hogy nehéz, legalábbis nehezebb, mint semmit sem csinálni, de bőséges bizonyítékaink vannak arra, hogy a munka örömteli tevékenység, gyakran életünk legélvezetesebb része is lehet.” ( Csíkszentmihályi 2001 )

Az előző fejezetekben a magyarországi orvosnők helyzetét igyekeztünk különféle aspektusokból megvilágítani. Továbbra is nagyon fontos hangsúlyoznunk, hogy a gyógyítók egészsége és jólléte „nem magánügy”: közvetett módon mindannyiunk, az egész társadalom egészségét befolyásoló kérdésről van szó, hiszen csak a kiegyensúlyozott, egészséges gyógyító tud hatékony betegellátó munkát végezni. Rengeteg vizsgálat és írás középpontjában áll a „betegbiztonság” kérdése: a műhibák, a tévedések és szövődmények egyértelmű összefüggése a gyógyítói testi-lelki kimerüléssel és kiégéssel. (Fahrenkopf 2008; Barger 2006; Landrigan 2004) Mindezek alapján felmerülhet a kérdés, nem lenne-e „kellemesebb” és olcsóbb mindannyiunk számára, ha az orvosok és az egészségügyben dolgozók életminőségét javítanánk?

A nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy természetesen a megelőzés és az intervenció is nagyon fontos. Az orvosok életminőségének javítására az utóbbi évtizedekben számtalan program és kezdeményezés indult, amelyek mind a külső (munkakörnyezet), mind pedig a belső (megküzdési készségek fejlesztése) tényezők megváltozását célul tűzték ki.

A külső tényezők közül a munkakörnyezet és a munkabeosztás változása igen lényeges, ide sorolható a sabbatical year (alkotói szabadság) intézménye, a különféle képzések, a rotáció a munkabeosztásban, vagy esetleg a munkaidő és munkaterület jellegének időszakos változtatása. Számos nemzetközi példa bizonyítja a belső tényezőkre irányuló kiégésmegelőző és -kezelő programok jelentőségét. Ezek a bizonyítottan hatékony módszeren alapuló programok a stressztünetek enyhítésére fókuszálva fejtik ki pozitív hatásukat. Ilyenek a kognitív-viselkedésterápiás módszerek, a meditáció, a relaxáció, a biofeedback-tréning és a testmozgás növelése. Természetesen a külső és belső módszereket sikeresen lehet egymással kombinálni: a kognitív-viselkedésterápiás tréningek, relaxáció, zeneterápia, terápiás masszázs alkalmazása mellett számos intervenciós program esetében fejlesztették a munkahelyi kommunikációt, a társas együttműködést és a problémamegoldást. (Szényei 2015)

Érdekes módon több, a témával foglalkozó metaanalízis szerint a munkával kapcsolatos külső körülmények változása kevésbé hatékony a tartós megelőzést tekintve. Marine és munkatársai (Marine 2014) a munkastressz csökkentését célzó vizsgálatok metaanalízisét végezték el. A személyre szabott intervenciók csökkentették a stresszt, a kiégés faktorai közül az emocionális kimerülést és a személyes teljesítménycsökkenést, továbbá mind az állapot-, mind a vonásszorongást. A vizsgálat szerint a kiégés tü netei két éven át is csökkent szintet mutattak, ha emlékeztető ülésekkel segítették a tartósságot. A munkára irányuló intervenciók enyhítették a stressztüneteket és a deperszonalizációt, de egy vizsgálat szerint az eredmények nem voltak tartósak hat hónapos utánkövetéssel. (Szényei 2015)

A fentiekkel párhuzamosan megfigyelhető, hogy a gyógyítói jóllétre vonatkozó vizsgálatok nemzetközi trendjeiben egyre gyakrabban jelenik meg az a törekvés, hogy ne a problémák és a patomechanizmusok hangsúlyozása álljon a középpontban, hanem annak a leírása, hogy milyen erőforrásokkal, megküzdési módokkal, stresszkezelési stratégákkal maradhatnak kiegyensúlyozottak az orvosok. Ennek fényében fontos, hogy nagy hangsúly kerüljön az erőforrások mozgósítására épülő, pozitív pszichológiai technikák használatára is. Ezek a kutatási eredmények inspirálták azon kiégésmegelőző programok elterjedését, melyekben a hangsúly nem a (munka)környezeti tényezők megváltoztatásán, hanem az egyéni reziliencia fejlesztésén van. A reziliencia a rugalmas alkalmazkodóképességet jelenti, azt, amikor a nehéz szituáció ellenére javunkra fordítjuk a helyzetet, és mintegy megerősödve vágunk neki az új kihívásoknak. A reziliencia sikeres adaptációt jelent a kisebb stresszekkel és a nagyobb traumákkal szemben; az a képességünk, hogy gyorsan vissza tudjuk nyerni eredeti állapotunkat nehéz élethelyzetetek átélése után. (Carver 1998) Tanulságos lehet az Amerikai Pszichológiai Társaság 10 pontos összefoglalója (http://semmelweis.hu/klinikai-pszichologia/files/2014/05/Pozit%C3%ADv_pszichol%C3%B3gia_II_FK_20140507.pdf), amelyben a reziliencia növelésének alapvetéseit fogalmazták meg:

jó kapcsolat fenntartása a családtagokkal, közeli barátokkal,
annak elkerülése, hogy a krízisekről és nehézségekről elviselhetetlen problémákként gondolkozzunk,
a megváltoztathatatlan helyzetek elfogadása,
reális célok kitűzése, a megvalósításukra való törekvés,
nehéz helyzetekben döntést hozni a következő lépésről,
a lehetőségek és az önismeret keresése nehézségek vagy veszteségek után,
pozitív önértékelés kialakítása,
hosszú távú gondolkodás és a nehézségek tágabb kontextusban való értelmezése,
optimizmus,
saját magunk karbantartása lelkileg és testileg, törekvés a kiegyensúlyozott életre (rendszeres mozgás, helyes táplálkozás, pihenés, szükségleteink és érzéseink figyelembevétele).

Fontos tehát, hogy nagy figyelmet fordítsunk az erőforrások mozgósítására épülő, pozitív pszichológiai technikák használatára is.1 A kiégés-megelőzés pozitív pszichológiai módszereken alapuló megközelítésében a hangsúly a jóllétre, az örömállapot növelésére kerül, elsősorban a pozitív érzelmek, az elmélyülés és a pozitív kapcsolatok segítségével. A téma kutatói közül kiemelkedik Sonja Lyubomirsky (Lyubomirsky 2008), aki több száz vizsgálat és metaanalízis áttekintése után gyűjtötte össze a bizonyítottan hatékony technikákon alapuló „boldogságfokozó gyakorlatait”. Mint a korábbiakban ismertetett kiégésprevenciós tanulmány is jelezte, a külső körülmények megváltoztatása önmagában a legjobban működő rendszerekben sem eredményes, mert a legtöbb esetben „hedonisztikusan alkalmazkodunk”, és egy idő után természetesnek vesszük az akár igen pozitív változásokat is. Azonban, ha nemcsak a külső körülményeket változtatjuk meg, hanem a belső tényezőkre is fókuszálunk, a hatás minden bizonnyal tartósabb lesz. A boldogságfokozó gyakorlatok közül megemlíthetjük a hála gyakorlását (rácsodálkozás az élet apró és nagyobb örömeire, annak meglátása és megbecsülése, „amink van”. A hála segít olyan dolgokra felhívni a figyelmet, melyek mellett naponta csak úgy elmegyünk…).

Ahogyan létezik „tanult tehetetlenség”, úgy természetesen beszélhetünk „tanult optimizmusról” is: érdemes végiggondolnunk minden szituációban, hogy mi az adott helyzetben a jó? Mit tanulhatunk általa? Hogyan tudnánk a negatív gondolatainkon felülemelkedni, és a rágódást megszüntetni? Tudunk-e örülni más sikerének, és együttérezni azzal, aki kudarcot vall? A rágódás meg szüntetésének egy másik módja az, ha eltávolodunk térben is a problémától. Tanuljunk meditálni, relaxálni, gyakorljuk hitünket vagy sportoljunk! Fektessünk energiát társas kapcsolatainkba, és ne féljünk segítséget kérni, ha úgy adódik! Segítsünk másokon apró és nagyobb esetekben is: a segítségnyújtás pozitív hatását bizonyítja például egy vizsgálatban Sonja Lyubomirsky, aki azt kérte, hogy 6 héten át figyeljünk oda másokra. Hozzunk egy kávét a kollégának, kérdezzük meg, hogy van, segítsünk ki valakit a parkolóautomatánál. A vizsgálatban résztvevők mindegyike megnövekedett boldogságérzésről számolt be a hatodik hét végére. (Lyubomirsky 2008)

A fentieken túl számos nemzetközi követéses vizsgálat megerősíti, hogy a pozitív pszichológia eszköztárába tartozó „mindfulness meditáció” technikájának alkalmazása hatékonyan csökkenti a kiégés tüneteit mind rövid, mind pedig hosszú távon. (de Vibe 2013) De mi is az a „mindfulness meditáció”? Jon Kabat-Zinn mintegy két és fél évtizede írta le ezt a fajta stresszcsökkentési technikát, amely a tudatos jelenléten és éber figyelmen alapul. A cél egy olyan állapot elérése, amelyben a jelenre fókuszálunk, mentális aktivitásunk csökken, egyfajta belső nyugalmi helyzet átélésével csökkentjük a feszültséget. (Kabat-Zinn 1991) Az „itt és most” megéléséről van tehát szó, figyelmünket a jelen pillanatra irányítjuk, az élményeket megéljük, megfigyelő, kíváncsi attitűddel fordulunk a mindennapi dolgok felé. Például étkezés közben az ízre, a látványra és az érzésekre koncentrálunk, vagy zuhanyozás közben alaposan kiélvezzük és átérezzük a bőrünket érő kellemes ingereket. (Szondy 2012) Mert nyilvánvalóan mindannyiunkkal gyakran előfordul, hogy egy adott tevékenység végzése közben egészen másfelé járnak a gondolataink. Például amikor sportolunk, a munkánkon jár az eszünk, amikor dolgozunk, otthonunk felé kalandoznak a gondolataink, evés közben pedig a gasztronómiai élvezetek helyett a bevásárláson agyalunk.

A tudatos jelenlét nem relaxációs technika, gyakorlása során a tudatos figyelem és a külső-belső élmények állnak a középpontban. Az élmények megélésének számos bizonyítottan pozitív hatása van: csökkenti a stresszt, a depressziót és a szorongást. Az „éber-figyelmen” alapuló stresszcsökkentés egy nagyjából 8 hetes tanfolyam alatt elsajátítható gyakorlatokat tartalmaz, a rendszeres meditációtól nemcsak rövid távon, de hosszú távon is nyugodtabbá válunk, csökken a vérnyomás, lelassul a szívverés, javul a koncentráció, és ha csak rövid időre is, de kikapcsoljuk a napi problémákat. Megéljük a pillanatot, nemcsak folyton a következő feladaton töprengünk. (Szondy 2012)

1	Ezen alfejezet A kiégés megelõzése a pozitív pszichológia eszközeivel címû írásom alapján készült. http://econsilium.hu/a-kieges-megelozese-a-pozitiv-pszichologia-eszkozeivel/

Tartalomjegyzék

Kiadó: Semmelweis Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 697 9

Orvostudomány Semmelweis Kiadó könyvei

Mi az oka annak, hogy annyi fiatal választja ma az orvosi hivatást? Elsősorban a pénz, vagy az embereken való segítés vágya tereli őket a szakma felé? Milyen problémákkal szembesülnek az orvosegyetemi évek alatt, és mi várja őket az egészségügyben? Létezik-e nőies és férfias orvoslás? Hogyan befolyásolják a gyógyítók munkáját és a páciensek helyzetét a napjainkban zajló radikális változások, a legújabb digitális és mobil eszközök, a modern kezelési eljárások?Ma már több orvosnő végez és praktizál Magyarországon, mint férfi orvos – milyen társadalmi következményekkel jár ez, és miként befolyásolja az orvos–beteg kapcsolatot? Törvényszerű-e, hogy kiégjenek az orvosok, és milyen módon lehet küzdeni ellene? Hogyan próbálják összeegyeztetni családi szerepeiket és karrierjüket a hazai orvosnők? Miért vannak speciális helyzetben az orvos-házaspárok?És végül, de nem utolsósorban: mit jelent a „magyarországi orvosnő-paradoxon”?

Az Orvosnők Magyarországon hiánypótló összegzés: három és fél évtizede nem vizsgálták átfogóan a hazai orvosok helyzetét. A kötet alapjául több, már az ezredforduló után készített országos reprezentatív kutatás szolgált, emellett orvostanhallgatókkal és gyakorló orvosokkal felvett interjúk egészítették ki a képet. A gyógyítók testi-lelki egészségének feltérképezése mellett a könyv részletesen elemzi az orvosnők helyzetét, akiknek jelentős része – „szupernőként” próbál egyszerre a legmagasabb színvonalon helytállni hivatásában és a magánéletben egyaránt.

Hivatkozás: https://mersz.hu/gyorffy-orvosnok-magyarorszagon//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero