Győrffy Zsuzsa

Orvosnők Magyarországon

5.4. (M)ilyenek a boldog gyógyítók?!

Könyvem utolsó alfejezete az optimista zárás reményében készült. A korábbi fejezetekben leírt nehézségekkel szemben szeretném megmutatni, hogy a nagyon nehéz társadalmi és egészségpolitikai körülmények ellenére léteznek boldog gyógyítók Magyarországon is. 1

Az előző fejezetekben a gyógyítói lét nehézségeit igyekeztünk megmutatni. Ahogy azt már a korábbiakban is jeleztük, az orvosokkal kapcsolatos vizsgálatok alapvetően a „patomechanizmusok” felől közelítenek: a vizsgálatok fókuszában, az egészséggel kapcsolatos témák mellett, megjelenik a pályaelhagyás, a migráció, a szerepkonfliktus és a kiégés is. Nagyon kevés azoknak az írásoknak a száma, melyek a pozitív tapasztalatokat, példákat hangsúlyozzák, s háttérbe szorulnak azok a pszichológiai és szociológiai megközelítések, amelyek arra irányulnak, hogy miként írhatóak le a boldog, sikeres, szakmájukkal elégedett gyógyítók. Pedig – mint ahogy ezt korábban Molnár Reginával közös tanulmányunkban már jeleztük – alapvető kérdés, hogy a problémák mellett az erőforrásokat és a protektív tényezőket is meghatározzuk és leírjuk. (Molnár R 2012)

Bár a nemzetközi vizsgálatokban is alapvetően a „negatív szenzációk” leírása dominál, néhány kutatás témájának választotta a gyógyítók boldogságának, jóllétének ismérveit. A „boldogságot” a témával foglalkozó szakirodalom „szubjektív jóllét”-ként (subjective well-being, SWB) határozza meg, olyan állapotként, amelyre jellemző az élettel való elégedettség, a pozitív érzések magas szintje, valamint a negatív érzések alacsony aránya. (Diener 1999) A vizsgálatok és a kutatási eredmények összehasonlíthatóságát megnehezíti a módszertani eltérések és a különböző mérőeszközök használata. A gyógyítók elégedettségével kapcsolatos vizsgálatok jelentős része ugyanis inkább a munkaelégedettségre, a munkahelyi stressz redukálására és a munka/magánélet egyensúlyának kérdéseire irányul. (Dyrbye 2012; Rizvi 2012; Van Ham 2006; Suchman 2001)

A legfontosabb „boldogságvizsgálatok” közül számos kutatás eredményei figyelemre méltóak. Egy korábbi, longitudinális norvég orvosvizsgálatban 3 alkalommal (1994-ben, 2002-ben, 2004ben) kérdezték meg a gyógyítókat boldogságukról, munkaelégedettségükről. A norvég doktorok egy 7 fokozatú skálán 5,3-as pontszámra értékelték jóllétüket, és a válaszadók fele kifejezetten magas (6,7) értéket adott. További érdekesség, hogy a jóllétpontszám 1994 óta szignifikáns emelkedést mutatott, valamint, hogy az orvosi szakok között is különbségeket fedezhettünk fel: a családorvosok és a pszichiáterek álltak a lista élén, míg az aneszteziológusok és a belgyógyászok kisebb elégedettségről számoltak be. (Nylenna 2005)

Érdekes adalékokkal szolgált a témáról való további gondolkodáshoz a kanadai orvosok 2004-es vizsgálata is. Úgy találták a kutatók, hogy az ún. „controllable lifestyle”-lal jellemezhető szakmák képviselői jelentősen elégedettebbek. A kontrollálható életstílus fogalma – mint már említettük – a munkakörülmények mind kedvezőbb megválasztásával függ össze: a rugalmasabb munkaidővel, az ügyeletek hiányával, a magánéletre jutó idő nagyobb arányával. (Baerlocher 2006)

A kevés – jóllétre irányuló – vizsgálatok egyike az Amerikai Egyesült Államokban lefolytatott „Happy Physicians Study 2012”. Ebben a kutatásban közel 30 ezer gyógyítót kérdeztek meg 25 szakterületről, és az eredmények szerint minden harmadik orvos igen boldognak érezte magát. A vizsgálat megrajzolta a legboldogabb és legelégedettebb gyógyító profilját: a legboldogabb az a 60 év feletti reumatológus, aki Amerikában született, jó egészségnek örvend, normál testsúlyú, hetente négyszer sportol, napi rendszerességgel fogyaszt csekély mennyiségű alkoholt, és nem dohányzik. Házas, és tevékenykedik valamilyen karitatív szervezetben is. (Peckham 2012)

A külföldi vizsgálatokkal szemben Magyarországon mindeddig egyetlen vizsgálat fókuszált kifejezetten az orvosok és orvosnők elégedettségére: 2009-ben a WebBeteg és a Szinapszis Kft. 561 orvos megkérdezése alapján úgy találta, 10 orvosból 9 érzi úgy, hogy nagyon nehéz gyógyítóként tevékenykedni Magyarországon. Az orvosok jelenlegi szakmai helyzetének megítélése az 1 és 10 közötti skálán átlagosan 6,3-as osztályzatot kapott, míg az anyagi helyzetüket a megkérdezettek 5-ös osztályzattal illették. (Kapocsi 2011)

A korábbiakban láthattuk, hogy az orvosnő-vizsgálatokban kirajzolódik egyfajta „magyarországi orvosnő-paradoxon”: a morbiditásra vonatkozó vizsgálatok egyértelműen jelzik, hogy a magyar orvosnők körében – más diplomás foglalkozású nőkkel összevetve – nagyobb arányú a krónikus betegségek előfordulása és halmozódása. (Győrffy 2005, 2014) A fenti vizsgálatok eredményeit is figyelembe véve fontosnak gondoljuk, hogy – a nemzetközi trendeket követve – egyfajta szempontváltással áttekintsük, kik és milyen körülmények között lehetnek „boldog gyógyítók” Magyarországon!

Vizsgálatunkban a szubjektív jóllét mérésére vonatkozóan a WHO 5 tételes Well-Being Indexét használtuk. A Well-Being Indexet 1982-ben dolgozták ki, célul tűzve ki, hogy a krónikus betegek kezelése során ne csak a negatív életminőség-mutatók (depresszió, szorongás) kerüljenek a fókuszba, hanem a pozitív életminőség-mutatókra is irányuljon figyelem. (Susánszky 2006) A WHO Well-Being Indexének alkalmazását az indokolta, hogy ezt a mérőeszközt vették igénybe a „Hungarostudy 2002” országos vizsgálatban, így az orvosnői minta és a kontrollcsoport értékeinek összevetése lehetségessé vált.

A mérőeszköz a következő 5 kérdésből áll: Az elmúlt két hét során érezte-e magát

vidámnak és jókedvűnek?
nyugodtnak és ellazultnak?
aktívnak és élénknek?
ébredéskor frissnek és élénknek?
A napjai tele voltak az Ön számára érdekes dolgokkal?

A válaszadók egy négyfokozatú skálán értékelhettek (0–3), az elérhető összpontszám 15 volt. Eredményeink elemzése során az átlag feletti pontszámot (8 pontnál magasabb értéket) tekintettük „magas jóllét” mutatónak.

Az orvosnői minta 22,9 százalékának volt átlagon felüli a WHO Well-Being Index pontszáma, míg a diplomás kontrollcsoport 45,5 százalékában volt jellemző a magas pontszám. A két csoport között a különbség szignifikánsnak mutatkozott. Elemzéseink során úgy találtuk, hogy sem az életkor, sem a családi állapot, sem a gyerekszám, sem pedig a választott szak jellege nincsen szignifikáns kapcsolatban a szubjektív jóllét mutató alakulásával. Az átlagon felüli jóllét pontszámmal rendelkező orvosnői csoportra jellemző, hogy 8 órát vagy kevesebbet dolgozik, nem végez ügyeleti munkát, rendelkezik minimum napi egy óra szabadidővel, „saját idővel”. A magasabb jóllétről beszámoló orvosnői csoport szignifikánsan kevésbé érzi magát túlterheltnek.

A magas jóllét mutatók és a munkával/munkakörülményekkel való elégedettség között számos esetben szignifikáns összefüggéseket találtunk. A Well-Being Index átlagon felüli pontszámai az orvosnők esetében szignifikáns kapcsolatot mutatnak a munkával való elégedettséggel, a munkakörülményekkel való elégedettséggel, a munka nem anyagi jellegű elismertségének érzésével, és az érintett orvosnők elégedettebbek a betegeikre jutó idő mennyiségével is. A munkatársaktól kapott támogatás ugyanakkor nem mutatott szignifikáns kapcsolatot a szubjektív jóllét átlagon felüli szintjével. Emellett a magas jóllét pontszám szignifikáns összefüggésben állt a magasabb szubjektív egészségi állapot pontszámokkal, valamint a gyakoribb sporttevékenységgel.

Bár a magas jóllét pontszámmal rendelkező orvosnők aránya szignifikánsan alacsonyabb, mint a „Hungarostudy 2002” országos vizsgálat diplomás női esetében, ám vizsgálatunk mégis azt mutatja, hogy a gyógyítók közel negyede alapvetően nem „boldogtalan”. A háttérváltozók analízise azt jelezte, hogy az orvosnői jóllét kulcsa az „idő” tényezőjében rejlik. Az idő kulcsszerepét hangsúlyozzák az empátiával és altruizmussal kapcsolatos kutatások is: az altruizmus egyik kritikus tényezője az odafigyelésre szánt idő, az empátia akkor a legerősebb és „leghatékonyabb”, ha képesek vagyunk odafigyelni és ráhangolódni a másik emberre, a betegre. (Goleman 2008)

Visszatérve vizsgálati eredményeinkre: a keresztmetszeti jellegből fakadóan a pontos ok-okozati viszonyok nem tárhatók fel, de a magasabb munkaelégedettség minden bizonnyal pozitívan befolyásolja a jóllétet, illetve a jóllét magasabb szintje növelheti a munkával való elégedettséget, így ebben az esetben a változók között egyfajta cirkuláris okságot feltételezünk. Eredeti hipotézisünkkel szemben azonban nem találtunk szignifikáns különbséget sem az életkor, sem pedig a választott szak dimenzióiban, egyedül az „idő” tényezője az, amely úgy tűnik, hogy a jóllét legerősebb meghatározója.

Az orvosnői kiegyensúlyozottságban, jóllétben meghatározó szerepet játszó „időfaktor” alátámasztja a kontrollálható életstílus elméletét. Fontos ismételten hangsúlyozni, hogy míg a nemzetközi vizsgálatokban egyértelműen kirajzolódik az, hogy a nők esetében magasabb a kontrollálható életstílus alapján szakot választók aránya, addig ez a trend Magyarországon nem jellemző az orvosnői szakválasztás során. A hazai orvosnői szakválasztásban ugyanis – a munka minden előrelátható nehézsége ellenére – alapvetően az altruisztikus motivációk dominálnak, mind az orvosi pályaválasztás, mind pedig a szakterület-választás tekintetében. Mindezzel szemben jelen vizsgálatunk eredményei azt tükrözik, hogy azok, akik a kontrollálható életstílus jegyében dolgoznak, magasabb jóllétről, nagyobb munkaelégedettségről számolnak be.

Fenti eredményeinket alátámasztják a nemzetközi szakirodalom megállapításai is. A kanadai orvosok kvantitatív és kvalitatív módszerekkel történő vizsgálata egyértelműen megmutatta, hogy az idő (és elsősorban a munkán kívül eltöltött idő) mennyisége és minősége a legmeghatározóbb eleme az orvosi jóllétnek. (Wallace 2007)

A nemzetközi vizsgálatok eredményei ugyanakkor azt is jelzik, hogy az idő tényezője mellett a munkatársi támogatás faktora is pozitív előrejelzője a gyógyítói elégedettségnek, ám ez a trend jelen orvosnői vizsgálatunkban nem mutatkozott meg. 2012-ben holland orvosok körében végeztek „boldogságvizsgálatot”. A kvantitatív kutatás során úgy találták, hogy a megkérdezett gyógyítók – egy tízes skálán – átlagosan 7,6 pontra értékelték a saját boldogságszintjüket. A fiatalabb orvosok alacsonyabb pontszámot adtak, mint idősebb kollégáik, és a résztvevők életük legnagyobb boldogságforrásaként a munkavégzésükben nagy segítséget adó családi kötelékeket, családi támogatást nevezték meg. (Van Dongen 2012)

Számos más kutatás erősíti meg és hangsúlyozza a munkatársi és partneri támogatás kulcsszerepét az orvosi jóllét alakulásában (Li 2006; Shanafelt 2005); e terület behatóbb vizsgálatának érdemes lenne megjelennie az elkövetkező magyarországi kutatásokban is.

1	Jelen összegzés a Kik a boldog orvosnők Magyarországon? Lege Artis Medicinae, 2013; 23(10–11):547–553. cikkem gondolatmenetét követi.

Tartalomjegyzék

Kiadó: Semmelweis Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 697 9

Orvostudomány Semmelweis Kiadó könyvei

Mi az oka annak, hogy annyi fiatal választja ma az orvosi hivatást? Elsősorban a pénz, vagy az embereken való segítés vágya tereli őket a szakma felé? Milyen problémákkal szembesülnek az orvosegyetemi évek alatt, és mi várja őket az egészségügyben? Létezik-e nőies és férfias orvoslás? Hogyan befolyásolják a gyógyítók munkáját és a páciensek helyzetét a napjainkban zajló radikális változások, a legújabb digitális és mobil eszközök, a modern kezelési eljárások?Ma már több orvosnő végez és praktizál Magyarországon, mint férfi orvos – milyen társadalmi következményekkel jár ez, és miként befolyásolja az orvos–beteg kapcsolatot? Törvényszerű-e, hogy kiégjenek az orvosok, és milyen módon lehet küzdeni ellene? Hogyan próbálják összeegyeztetni családi szerepeiket és karrierjüket a hazai orvosnők? Miért vannak speciális helyzetben az orvos-házaspárok?És végül, de nem utolsósorban: mit jelent a „magyarországi orvosnő-paradoxon”?

Az Orvosnők Magyarországon hiánypótló összegzés: három és fél évtizede nem vizsgálták átfogóan a hazai orvosok helyzetét. A kötet alapjául több, már az ezredforduló után készített országos reprezentatív kutatás szolgált, emellett orvostanhallgatókkal és gyakorló orvosokkal felvett interjúk egészítették ki a képet. A gyógyítók testi-lelki egészségének feltérképezése mellett a könyv részletesen elemzi az orvosnők helyzetét, akiknek jelentős része – „szupernőként” próbál egyszerre a legmagasabb színvonalon helytállni hivatásában és a magánéletben egyaránt.

Hivatkozás: https://mersz.hu/gyorffy-orvosnok-magyarorszagon//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero