Mindezzel párhuzamosan megváltozik az udvari emberek viselete is. A középkori viselet kezdettől fogva jól megmutatta, ki melyik társadalmi csoporthoz tartozik, akárcsak az ókori. Az előkelők hosszú ruhát viseltek, világos színekkel, ami a parasztok számára tilos volt. A különböző családokat a ruhán viselt címerek alapján ismerték fel. Az egyháziakat a sajátos ruházat mellett jól felismerhetővé tette a szakálldivat századaiban a borotvált arc, ezen belül a szerzeteseket a borotvált fejetető. Minden szerzetesrend a maga sajátos öltözetét viselte, ahogy a különböző egyházi méltóságoknak is saját egyértelmű jeleik voltak. A püspöki kalap (mellyel a püspöki palotákat is megkülönböztették) vagy a pápai tiara jól ismert szimbólumok ma is. A városon belül rögtön fel lehetett ismerni a különféle céhek tagjait, megkülönböztető jelzést kellett viselniük a zsidóknak, mohamedánoknak, bár viseletük ettől függetlenül is többnyire sajátos volt. A vezeklők borotvált fejjel jártak, a gyászolók feketében (vagy más gyászszínben). Másképpen öltöztek a hajadon, férjezett és özvegy nők, másképp a különböző országokból jöttek, másképpen a zarándokok, akikről a ruhára illesztett kagylóból vagy Szent Veronikát ábrázoló fémjelvényből még azt is látni lehetett, hogy Compostelába vagy Rómába igyekeznek. Mintha mindenki cégért tett volna ki magára, mellyel elárulja, hogy mi a rangja, honnan származik, mi a foglalkozása, családi állapota, gyászol vagy ünnepel és így tovább.