Lőrinc László

Életmódtörténet II.

Középkor


A technika forradalma: a víz és szél energiája

A középkor használ először a történelemben nagyobb mértékben gépezeteket a termelésben. Az ókori szerkezetek többnyire csak megkönnyítették az adott munka elvégzését, de végső soron a munkát emberek végezték, akik a vízemelőcsavart forgatták, vagy a darut működtető forgó hordót taposták. A Heron-féle gőzgépet a termelésben nem alkalmazták, a vízikereket is csak ritkán. Az ókori piacot el lehetett látni gépek nélkül is, paraszti vagy rabszolga munkaerőre támaszkodva. A középkorban azonban a rabszolgák száma megcsappan, majd el is tűnnek. A módos parasztok, nemesek és városiak igényeit a kézművesek csak olyan szerkezetek segítségével tudták kielégíteni, melyek az emberi energia mellett felhasználták a víz, a szél és a gravitáció erejét is. Európában a középkor végén ötször annyi energia jutott egy emberre, mint Kínában, és tízszer annyi, mint a civilizáció előtti kultúrákban.

Életmódtörténet II.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 832 3

Ez a könyv nemcsak a középkori tárgyi környezetet (lakóhely, öltözet, táplálék stb.) mutatja be, hanem egyrészt szélesebb értelemben beszél az „élet kereteiről” (demográfia, higiénia, orvoslás, élelmezés, technika, termelés, településszerkezet stb.) másrészt a társadalom belső viszonyairól (család, egyes életkorok, nemek illetve társadalmi csoportok jellemzői és kapcsolatai stb.), végül a gondolkodásmódról (erkölcs, mentalitás, mindennapi rítusok, jogszemlélet, az idő és tér felfogása stb.). Ez a megközelítés a múlt bemutatása mellett korunk jelenségeit is értelmezi.

Hivatkozás: https://mersz.hu/lorinc-eletmodtortenet-ii//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave