Lőrinc László

Életmódtörténet II.

Középkor


A fejlődés korlátai – a XIV. századi katasztrófa

A korábbiakból kiderült, hogy a középkor nem tekinthető „sötét” korszaknak – ha ezen az „elmaradottságot” értjük –, hiszen a termelés számos területén túllépte a korábbi korok vagy más kultúrák által elért eredményeket. Ugyanakkor akár a mai, akár a XVIII. századi Európa nézőpontjából nézve a középkor életkörülményei igen elmaradottak voltak, még a népességnövekedés és anyagi gyarapodás korszakaiban is. Mivel pedig gyenge hozamú növény termésére épült szinte az egész gazdaság, egymást követték a rossz termésű években a kisebb válságok, majd jött a nagy XIV. századi visszaesés.

Életmódtörténet II.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 832 3

Ez a könyv nemcsak a középkori tárgyi környezetet (lakóhely, öltözet, táplálék stb.) mutatja be, hanem egyrészt szélesebb értelemben beszél az „élet kereteiről” (demográfia, higiénia, orvoslás, élelmezés, technika, termelés, településszerkezet stb.) másrészt a társadalom belső viszonyairól (család, egyes életkorok, nemek illetve társadalmi csoportok jellemzői és kapcsolatai stb.), végül a gondolkodásmódról (erkölcs, mentalitás, mindennapi rítusok, jogszemlélet, az idő és tér felfogása stb.). Ez a megközelítés a múlt bemutatása mellett korunk jelenségeit is értelmezi.

Hivatkozás: https://mersz.hu/lorinc-eletmodtortenet-ii//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave