Lőrinc László

Életmódtörténet II.

Középkor


Miért jött létre a nyugati típusú város?

Az önkormányzattal nem rendelkező városok létrejöttében is meghatározó a mezőgazdaság fellendülése, az árutermelés, a pénzgazdálkodás kialakulása, és ennek következtében a paraszti és egyéb tevékenységek elkülönülése. Városok püspöki, királyi székhelyek, zarándokhelyek közelében, kereskedelemi utak, völgyek kereszteződésénél, hidaknál, réveknél jöttek létre, ahol sok utazó megfordul: a XI–XII. századtól kezdve itt telepedtek le a kézművességre átálló parasztok, a kereskedők, létrehozva a kézműves falvakat. Ezek később esküközösségeket, kommunákat alkottak. Mintául a távolsági kereskedők gildéi szolgálhattak, melyek már a korábbi évszázadokban létrejöttek. A gildék tagjai arra esküdtek fel, hogy kölcsönösen segítik egymást adósságaik törlesztésében, otthonmaradt családtagjaik védelmében, támogatásában, szerencsétlenség esetén egymás talpra állításában, utazás alatt a fegyveres védekezésben. A városi kommunák hasonló „szövetségek” voltak, melyek legfőbb célja kiváltságok megszerzése volt.

Életmódtörténet II.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 832 3

Ez a könyv nemcsak a középkori tárgyi környezetet (lakóhely, öltözet, táplálék stb.) mutatja be, hanem egyrészt szélesebb értelemben beszél az „élet kereteiről” (demográfia, higiénia, orvoslás, élelmezés, technika, termelés, településszerkezet stb.) másrészt a társadalom belső viszonyairól (család, egyes életkorok, nemek illetve társadalmi csoportok jellemzői és kapcsolatai stb.), végül a gondolkodásmódról (erkölcs, mentalitás, mindennapi rítusok, jogszemlélet, az idő és tér felfogása stb.). Ez a megközelítés a múlt bemutatása mellett korunk jelenségeit is értelmezi.

Hivatkozás: https://mersz.hu/lorinc-eletmodtortenet-ii//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave