Lőrinc László

Életmódtörténet II.

Középkor


A csavargó értelmiségiek

Abélard kora kimagasló gondolkodója volt, ám tekintélyellenességével, kritikus hajlamával nem állt egyedül. A goliárdoknak vagy vágánsoknak nevezett jelentős létszámú és hatású értelmiségi csoportba tartozott, melynek tagjai a XII. század tájékán bejárták tanárok és ismeretek után a fél kontinenst, mindent megfigyeltek és mindenről szabadon alkottak véleményt. Kritikusan nézték a társadalmat, gúnyosan írtak az egyházról, a lovagokról. Nem álltak semmiféle hatalmasság szolgálatában, így nem kellett senkinek sem hízelegniük. Koldulással, mutatványokkal, komédiásként, szolgadiákként vagy gazdagabb társak segítőjeként tengették életüket. A hagyományokhoz és hatalmi érdekeltségekhez nem kötődő véleményalkotás minden későbbi korban is az értelmiség egyik társadalmi feladata maradt. Ez az, ami megkülönbözteti az értelmiségit a szintén szellemi munkát végző hivatalnoktól.

Életmódtörténet II.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 832 3

Ez a könyv nemcsak a középkori tárgyi környezetet (lakóhely, öltözet, táplálék stb.) mutatja be, hanem egyrészt szélesebb értelemben beszél az „élet kereteiről” (demográfia, higiénia, orvoslás, élelmezés, technika, termelés, településszerkezet stb.) másrészt a társadalom belső viszonyairól (család, egyes életkorok, nemek illetve társadalmi csoportok jellemzői és kapcsolatai stb.), végül a gondolkodásmódról (erkölcs, mentalitás, mindennapi rítusok, jogszemlélet, az idő és tér felfogása stb.). Ez a megközelítés a múlt bemutatása mellett korunk jelenségeit is értelmezi.

Hivatkozás: https://mersz.hu/lorinc-eletmodtortenet-ii//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave