Lőrinc László

Életmódtörténet II.

Középkor


A csepűrágók

A vágánsokhoz hasonló módon éltek a társadalom peremén a színészek, csepűrágók, zsonglőrök, histriók. Mivel a csavargó értelmiségiek közül sokan éppen ilyen tevékenységekkel próbáltak pénzhez jutni, a kétféle csoport, a vándordiákoké és a színészeké nem is különíthető el élesen egymástól. A színészek is vándoroltak, vásárokon, főúri udvarokban, kocsmákban, városok utcáin és terein bukkantak fel produkcióikkal. Tisztességtelennek, másodrendű embereknek számítottak. Már Justinianus kelet-római császár is (Kr. u. VI. sz.) a római jogot összefoglaló törvénykönyvében becstelen foglalkozásnak nevezte a színészekét – jóllehet befolyásos felesége, Theodora császárnő egykor maga is színpadi táncosnő volt. A középkori Nyugat törvényei is gyakran hasonlóan viszonyultak a színészekhez, teljesen kiszolgáltatottá téve őket bármilyen gonosz támadásnak. ➤[1d] (Ez természetesen nem vonatkozott a misztériumjátékok és moralitások előadóira, hiszen azok vagy egyháziak, vagy műkedvelő tisztes városi polgárok voltak.) Franciaországban a színészek jogállását csak a forradalom idején, külön törvényben rendezték. A jogfosztottság oka az volt, hogy az egyház a világi témájú jelenetekben, farce-okban nehezményezték a szabados felfogást, a papok, szerzetesek gyakori kifigurázását, a szerelmi kalandok, jelenetek bemutatását.

Életmódtörténet II.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 832 3

Ez a könyv nemcsak a középkori tárgyi környezetet (lakóhely, öltözet, táplálék stb.) mutatja be, hanem egyrészt szélesebb értelemben beszél az „élet kereteiről” (demográfia, higiénia, orvoslás, élelmezés, technika, termelés, településszerkezet stb.) másrészt a társadalom belső viszonyairól (család, egyes életkorok, nemek illetve társadalmi csoportok jellemzői és kapcsolatai stb.), végül a gondolkodásmódról (erkölcs, mentalitás, mindennapi rítusok, jogszemlélet, az idő és tér felfogása stb.). Ez a megközelítés a múlt bemutatása mellett korunk jelenségeit is értelmezi.

Hivatkozás: https://mersz.hu/lorinc-eletmodtortenet-ii//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave