Lőrinc László

Életmódtörténet II.

Középkor


A társadalom az eretnekek ellen

Akár szigorító jellegű, akár fellazító volt az eretnekség, az egyház sokkal határozottabban lépett fel ellenük, mint a goliardokkal vagy a színészekkel szemben. Perekkel, máglyákkal folyt a harc, és persze ellenideológiával is. ➤[2a] Azt hirdették, és próbálták a kínvallatásra fogott eretnekek szájába adni, hogy valójában ők a Sátán emberei, akik féktelen orgiákat, a Sátán tiszteletére „fekete miséket” tartanak. Erre az adott alapot, hogy a házasság intézményét valamennyi eretnek csoport elutasította. Az adamiták közül egyesek a szabad szerelemnek hódoltak – bár a többség inkább házasságon kívüli párkapcsolatban élt. Viszont a többi szekta inkább az önmegtartóztatással próbálkozott. Ha az nem sikerült, a párkapcsolatokat még mindig inkább megengedhetőnek tartották házasságon (a „törvényesített paráznaságon”) kívül. Az orgia megalapozatlan vád volt ugyan, de élénken hatott a középkori emberekre. Az egyház azért léphetett fel sikerrel az eretnekek ellen, mert a szintén megtámadott világi hatalom is segítette fellépésüket.

Életmódtörténet II.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 832 3

Ez a könyv nemcsak a középkori tárgyi környezetet (lakóhely, öltözet, táplálék stb.) mutatja be, hanem egyrészt szélesebb értelemben beszél az „élet kereteiről” (demográfia, higiénia, orvoslás, élelmezés, technika, termelés, településszerkezet stb.) másrészt a társadalom belső viszonyairól (család, egyes életkorok, nemek illetve társadalmi csoportok jellemzői és kapcsolatai stb.), végül a gondolkodásmódról (erkölcs, mentalitás, mindennapi rítusok, jogszemlélet, az idő és tér felfogása stb.). Ez a megközelítés a múlt bemutatása mellett korunk jelenségeit is értelmezi.

Hivatkozás: https://mersz.hu/lorinc-eletmodtortenet-ii//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave