Lőrinc László

Életmódtörténet II.

Középkor


A világkép forrásai

A középkoriak világképe alapvetően három forrásból táplálkozott. Egyrészt a „barbár” germánok, másrészt a korai kereszténység eszmerendszeréből, de hatott rá ezenkívül a görög-római műveltség is. A barbár gondolkodásmódra az a termékenység köré épülő szemlélet, kultusz volt jellemző, melyről már a civilizációt megelőző termelő kultúrák kapcsán szó esett. Részleteikben ezek a kultúrák rendkívül sokfélék lehettek, aszerint, hogy milyen tájon, milyen népcsoporthoz vagy törzshöz tartozó emberek teremtették, de a lényegük hasonló volt. Értékrendszerük, világfelfogásuk egyaránt különbözött attól, amit a kereszténység vallott. A kereszténység ugyanis egy minden korábbinál civilizáltabb államban (Róma) jött létre, és éppen azokat a vallási és erkölcsi nézeteket fejlesztette tovább, melyeket a civilizáció teremtett.

Életmódtörténet II.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 832 3

Ez a könyv nemcsak a középkori tárgyi környezetet (lakóhely, öltözet, táplálék stb.) mutatja be, hanem egyrészt szélesebb értelemben beszél az „élet kereteiről” (demográfia, higiénia, orvoslás, élelmezés, technika, termelés, településszerkezet stb.) másrészt a társadalom belső viszonyairól (család, egyes életkorok, nemek illetve társadalmi csoportok jellemzői és kapcsolatai stb.), végül a gondolkodásmódról (erkölcs, mentalitás, mindennapi rítusok, jogszemlélet, az idő és tér felfogása stb.). Ez a megközelítés a múlt bemutatása mellett korunk jelenségeit is értelmezi.

Hivatkozás: https://mersz.hu/lorinc-eletmodtortenet-ii//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave