Lőrinc László

Életmódtörténet II.

Középkor


Isten és Sátán, angyalok és ördögök

A Sátán, az Isten ellen lázadó, és ezért elbukott angyal mellett a Bibliában szó esett – a szimmetriának megfelelően – az Antikrisztusról is, az utolsó időben eljövő, a Sátánnal szövetkező lényről. A perzsa manicheizmusra, kétpólusú világszemléletre emlékeztetett mindez, bár a Sátán nem volt egyenrangú az Istennel. A teremtésben nem vett részt, a világ végén mindenképpen elbukik, az Úrral folytatott harcában nem lehet győzedelmes. Hatalma az embereken van, megszállja és ráveszi őket a gonosz cselekedetekre. Nem nehéz felismerni: ő az ősi rosszindulatú démonok, szellemek örököse. A középkoriak nem is egyetlen Sátánról (más néven Luciferről, Ördögről) beszélnek csak, hanem sok ördögről, akik a Sátán szolgálatában állnak. Ahogy – ennek megfelelően – az Isten sem egyedül trónol a világ felett, hanem angyalok veszik körül. A középkori misztériumjátékokban mindig ördögök és angyalok serege vett részt a játékban. Az emberfelettieknek ez a kétféle csoportja hasonló is, de más is, mint az ősi szellemvilág.

Életmódtörténet II.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 832 3

Ez a könyv nemcsak a középkori tárgyi környezetet (lakóhely, öltözet, táplálék stb.) mutatja be, hanem egyrészt szélesebb értelemben beszél az „élet kereteiről” (demográfia, higiénia, orvoslás, élelmezés, technika, termelés, településszerkezet stb.) másrészt a társadalom belső viszonyairól (család, egyes életkorok, nemek illetve társadalmi csoportok jellemzői és kapcsolatai stb.), végül a gondolkodásmódról (erkölcs, mentalitás, mindennapi rítusok, jogszemlélet, az idő és tér felfogása stb.). Ez a megközelítés a múlt bemutatása mellett korunk jelenségeit is értelmezi.

Hivatkozás: https://mersz.hu/lorinc-eletmodtortenet-ii//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave