Lőrinc László

Életmódtörténet II.

Középkor


A járvány

Minden probléma végső megjelenése a járvány, mely a gazdaság felemásságának, a higiénia hiányának, a zsúfoltságnak és alultápláltságnak közös és legborzalmasabb következménye. A járvány és az éhínség gyakran együtt járt, hasonló ritmust követve. A lepra, himlő, pestis, hullámai egymást érték a középkorban, az újkorban pedig a vérbaj és a kolera veszi át szerepüket. (Lehet, hogy ezek a nevek sokkal többféle betegséget takarnak, de a középkoriak nem mindig tudták pontosan megkülönböztetni egymástól a hasonló tüneteket mutató kórokot.) Mikor az egyik betegség eltűnt, jött a másik. Volt olyan, mely véglegesen visszaszorult, mások, például a pestis, makacsabbnak bizonyultak: a kora középkorban, majd a XIV. század után 10–12 évenként rendszeresen visszatért. A járványok a túlnépesedés „ellenszerei” voltak: „hatékonyan” és kíméletlenül állították helyre a természet és ember felborult egyensúlyát.

Életmódtörténet II.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 832 3

Ez a könyv nemcsak a középkori tárgyi környezetet (lakóhely, öltözet, táplálék stb.) mutatja be, hanem egyrészt szélesebb értelemben beszél az „élet kereteiről” (demográfia, higiénia, orvoslás, élelmezés, technika, termelés, településszerkezet stb.) másrészt a társadalom belső viszonyairól (család, egyes életkorok, nemek illetve társadalmi csoportok jellemzői és kapcsolatai stb.), végül a gondolkodásmódról (erkölcs, mentalitás, mindennapi rítusok, jogszemlélet, az idő és tér felfogása stb.). Ez a megközelítés a múlt bemutatása mellett korunk jelenségeit is értelmezi.

Hivatkozás: https://mersz.hu/lorinc-eletmodtortenet-ii//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave