Lőrinc László

Életmódtörténet II.

Középkor


A járványok hatása a társadalomra

A járványok sajátos, hisztérikus világvége-hangulatában az emberek egy része csapatostul menekült, mások otthonukba zárkóztak. A fertőzötteket gyakran házukba falazták. Ekkor terjedtek el a haláltánc-ábrázolások és előadások. A haláltáncban részt vett a halált megszemélyesítő kaszás csontvázfigura is: a középkoriak ugyanis úgy tapasztalták, hogy a halál nem egyéneket válogat ki, hanem tömegesen pusztít, vaktában „kaszál”. Valójában a járványok nem teljesen válogatás nélkül szedték áldozataikat. A tehetősebbek könnyebben menekültek vidékre vagy messzebb tájakra, jobban tápláltak, ellenállóbbak voltak. (Orvosokat és patikáriusokat is tudtak fizetni, bár nem biztos, hogy ezzel minden alkalommal valóban jobban jártak, mint azok, akik az időre bízták a gyógyulást.)

Életmódtörténet II.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 832 3

Ez a könyv nemcsak a középkori tárgyi környezetet (lakóhely, öltözet, táplálék stb.) mutatja be, hanem egyrészt szélesebb értelemben beszél az „élet kereteiről” (demográfia, higiénia, orvoslás, élelmezés, technika, termelés, településszerkezet stb.) másrészt a társadalom belső viszonyairól (család, egyes életkorok, nemek illetve társadalmi csoportok jellemzői és kapcsolatai stb.), végül a gondolkodásmódról (erkölcs, mentalitás, mindennapi rítusok, jogszemlélet, az idő és tér felfogása stb.). Ez a megközelítés a múlt bemutatása mellett korunk jelenségeit is értelmezi.

Hivatkozás: https://mersz.hu/lorinc-eletmodtortenet-ii//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave