Lőrinc László

Életmódtörténet II.

Középkor


Szentek – új szerepben

A történeti Magyarország számos pontján – főleg a régi határ mentén, ahol Szent László kultusza különösen elterjedt volt – több templomi falképsor is hasonlóan ábrázolja a szent király egyik legendáját. A képsorok általában a következő jelenetekből állnak: Szent László kivonul Nagyváradról (1), üldöz egy kun harcost, aki egy magyar leányt rabolt el (2). A kun és a király fegyvertlenül küzd, és a leány egy szekercével belevág a kun horgas inába, a sarka fölött (3). (A horgas ínt más néven Achilles-ínnak is szokás nevezni, mivel csak ezen a ponton, a lábikra alatt volt sebezhető a görög mitológia Achillese is.) Végül László levágja a kunt (4), majd fejét a leány ölébe hajtva pihen (5).

Életmódtörténet II.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 832 3

Ez a könyv nemcsak a középkori tárgyi környezetet (lakóhely, öltözet, táplálék stb.) mutatja be, hanem egyrészt szélesebb értelemben beszél az „élet kereteiről” (demográfia, higiénia, orvoslás, élelmezés, technika, termelés, településszerkezet stb.) másrészt a társadalom belső viszonyairól (család, egyes életkorok, nemek illetve társadalmi csoportok jellemzői és kapcsolatai stb.), végül a gondolkodásmódról (erkölcs, mentalitás, mindennapi rítusok, jogszemlélet, az idő és tér felfogása stb.). Ez a megközelítés a múlt bemutatása mellett korunk jelenségeit is értelmezi.

Hivatkozás: https://mersz.hu/lorinc-eletmodtortenet-ii//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave