A magyarországi farsangi szokásokról részletes leírást Temesvári Pelbárt (XV. század) prédikációjában találunk. „Ma ugyanis vigasságnak ideje, húshagyó napja van. […] Az egész esztendőben nincs még egy ilyen nap, amikor az ördög annyi embert elragad és a bűn igájával saját rabszolgaságába hajt, mint éppen ezekben a napokban, mikor az emberek eszem-iszommal, tánccal s fajtalansággal töltik idejüket. […] Ugyanis aki szórakozás közben illetlen jelekkel és mozdulatokkal él, az őt nézőket bűnre csábítja. […] Mert gondoljuk csak meg, hogy valaki álarcot ölt és idegen külsőt vesz fel, például férfi női ruhát, vagy asszony férfiruhát, azért, hogy fajtalankodjék; vagy táncol és illegeti magát, szemérmetlenül énekel és beszél, hogy ezzel az érzékiséget felkeltse…” Temesvári elbeszéli azt is, hogy „Kapos mellett egy asszony több fiatalasszonnyal együtt férfiruhába és másfajta ruházatba öltözve, álarcos játékot űzött. Egyszerre csak az asszony, aki leginkább buzdította őket erre, miközben egy falujabelinek házában a többeikkel együtt táncoltak, egy démon által a táncolók köréből elragadtatott.” Az ördögök által elragadott vagy más módon megbüntetett táncolók története rendkívül gyakori az európai mondakincsben.