A kora középkori egyház eleinte még több engedményre kényszerült, hiszen a szerelemmel kapcsolatos tanításai ellentétben álltak a frissen megtért tömegek szemléletével és gyakorlatával, így a barbárok közül kikerülő új papok világával is. Ekkoriban az egyház még természetesnek tekintette, hogy a papok, ha nem is házasodnak, de együtt élnek egy asszonnyal, vagy hogy a fiatalok a házasságkötésük előtt már szerelmi kapcsolatba kerülnek. Az egyház természetesnek tartotta azt is, hogy a lovagok és uralkodók sűrűn váltogatják ágyasaikat, házasfeleiket. Nem emeltek kifogást az ellen sem, hogy az urak időnként jegyajándékkal megerősített, de felbontható, időszakos kapcsolatban éltek együtt menyasszonyukkal. Jól tudták – hiszen világi birtokos családokból kerültek ki az egyháziak is –, hogy ennek a gyakorlatnak nemcsak érzelmi, hanem komoly gazdasági okai is vannak. Ha egy házasság terméketlen maradt, a nemzetség érdeke volt, hogy a családfő új, termékenyebb feleséget hozzon. Viszont a túl sok gyerek sem volt szerencsés, hiszen a sok fiú csak a családi birtokviszályok és a szegény lovagok számát szaporította volna, a sok lány pedig hozományigényével ártott volna a nemzetségi tulajdonnak. Ha tehát az öröklés már megoldódott, az urak inkább a házasságon kívüli együttélést választották, az így születő törvénytelen utódok ugyanis semmiféle igényt nem támaszthattak a vagyonra. Akkor is ez volt a gyakorlat, ha az úr szíve választottja rangon aluli vagy szegény volt, s nem akart e kapcsolat miatt egy előkelő, nagy hozományú feleséget elszalasztani.