Lőrinc László

Életmódtörténet II.

Középkor


A faluközösség, a falu igazgatása

A faluközösség tagjai, a családfők gyakran ültek össze gyűlésre, hogy a falu legfontosabb dolgait megtárgyalják. A napi ügyek intézésére elöljárót, bírót is választottak. Voltak helyek, ahol teljesen szabad volt a választás, máshol a földesúr jelöltjei közül kellett választani, megint máshol maga a birtokos jelölte ki az elöljáró személyét. A bíró mindenképpen fontos személy volt az úr számára is, hiszen előfordult, hogy ő felügyelte a robotmunkákat, intézte a falu közös járandóságainak a megfizetését. Cserébe esetenként fizetést, adósságelengedést kapott. A falu számára is fontos volt persze, hiszen kisebb ügyekben bíráskodott, ügyelt a rendre, a viszályok elsimítására, elnökölt a falugyűlésen, gondoskodott a gyűlés határozatainak végrehajtásáról.

Életmódtörténet II.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 832 3

Ez a könyv nemcsak a középkori tárgyi környezetet (lakóhely, öltözet, táplálék stb.) mutatja be, hanem egyrészt szélesebb értelemben beszél az „élet kereteiről” (demográfia, higiénia, orvoslás, élelmezés, technika, termelés, településszerkezet stb.) másrészt a társadalom belső viszonyairól (család, egyes életkorok, nemek illetve társadalmi csoportok jellemzői és kapcsolatai stb.), végül a gondolkodásmódról (erkölcs, mentalitás, mindennapi rítusok, jogszemlélet, az idő és tér felfogása stb.). Ez a megközelítés a múlt bemutatása mellett korunk jelenségeit is értelmezi.

Hivatkozás: https://mersz.hu/lorinc-eletmodtortenet-ii//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave