Lőrinc László

Életmódtörténet II.

Középkor


Nyári, téli és vándorló falvak Magyarországon

A Kárpát-medencében a magyarok megérkezése előtt már éltek termelő népek, voltak falvak. Ezek azonban eltűntek, a honfoglalók pedig a maguk sajátos falutípusait hozták létre. ➤[3] A folyók felsőbb részeinél helyezkedtek el a nyári szállások, melyek jurtákból, nemezsátrakból álltak. Ősszel viszont az állatokkal levándoroltak a folyók mellett a téli szállás stabil, félig földbe ásott házaihoz. A téli szállás nevezhető igazán falunak, itt a szabálytalanul és ritkásan elhelyezkedő házak között-mellett földműveléssel is foglalkoztak. A földművelés jelentőségének megnövekedésével a nyári sátorszállás egyre közelebb került a téli faluhoz, mígnem az Árpád-kor vége felé már a téli szállás közvetlen közelében verték fel a sátrakat. (Ezt nemcsak a megszokás miatt tették, hanem azért is, mert a sátor sokkalta kellemesebb volt nyáron, mint a ház.) A téli szállásokból kialakult magyar falvak házai elszórtan, egymástól viszonylag távol helyezkedtek el. A földművelésre való áttérés azonban még nem jelentette azt, hogy vége a ciklikus vándorlásnak. A kezdetben szokásos legelőváltó földműveléssel együtt járt – a Kárpát-medencében éppúgy, mint máshol Európában –, hogy a falvak a kimerülő földterületeket elhagyták, és együttesen vándoroltak a pihentebb területekre. A nyomásos gazdálkodás elterjedésével a falvak helye állandósult, nagyjából a XIII. század idejére.

Életmódtörténet II.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 832 3

Ez a könyv nemcsak a középkori tárgyi környezetet (lakóhely, öltözet, táplálék stb.) mutatja be, hanem egyrészt szélesebb értelemben beszél az „élet kereteiről” (demográfia, higiénia, orvoslás, élelmezés, technika, termelés, településszerkezet stb.) másrészt a társadalom belső viszonyairól (család, egyes életkorok, nemek illetve társadalmi csoportok jellemzői és kapcsolatai stb.), végül a gondolkodásmódról (erkölcs, mentalitás, mindennapi rítusok, jogszemlélet, az idő és tér felfogása stb.). Ez a megközelítés a múlt bemutatása mellett korunk jelenségeit is értelmezi.

Hivatkozás: https://mersz.hu/lorinc-eletmodtortenet-ii//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave