A parasztok időszemlélete sokban hasonlatosabb volt az őskori parasztéhoz, mint a középkori városi polgáréhoz. A földműves-tevékenységek kezdetét, végét, tartalmát nem megállapodás határozta meg, hanem a pirkadat, az időjárás (csapadék, hőmérséklet stb.), az évszak, az alkony és így tovább. A parasztok „ideje” – mint minden korszakban, a középkorban is – a természettel és csillagokkal együtt naponta és évente körben forgott, ebbe illeszkedtek a napi és évi munkafolyamatok. A napi időméréshez elég volt az égitestek állását figyelni, a falusi harang nem jelezte még az órákat. Az események idejét nem is órában és percben, hanem bizonyos jelenségekhez kapcsolva fejezték ki. Például a kakasszó idejéről, „egy tojásfőzésnyi” vagy „egy Hiszekegynyi” időtartamról, beszéltek, vagy azt mondták, akkor találkozunk, amikor a legközelebbi vásár lesz, abban az órában, amikor már látni ezt vagy azt a derengésben. (A kora középkorban még a szerzetesek is hasonlóan számították az időt, a középkor végén azonban ez a fajta időszemlélet már inkább csak a parasztoknál volt jellemző.) Az évet a gazdasági munkákkal és a termékenységgel kapcsolatos fontos napok, a napfordulók és napéjegyenlőségek, vásárok, illetve – ez már középkori újdonság – az egyházi ünnepek szakaszolták. A vasárnapokat ugyan betartották, de a hetet nem okvetlenül használták időegységnek. Délebbre, ahol erős volt a római örökség, gyakrabban beszéltek nyolc- és tizenöt napi egységekről. (Ezeknek az egységeknek külön neve is volt, és a hónap felének és negyedének számították.) Gyakran beszéltek fél évről is mint időegységről, ez a munkálatok téli és nyári szakaszolásának felelt meg. Naptárat nem használtak, ha pontosan tájékozódni akartak, hol is tartanak az évben, mennyi idő van még valamely ünnepig, vagy például a beszolgáltatási határidőig, akkor a paptól kaphattak felvilágosítást, aki számon tartotta az egyházi ünnepeket. Különben nagyjából tájékozódhattak a növények fejlettsége, a Nap, vagy a Hold járása alapján. Évszámokat a parasztok nem emlegettek, inkább azt mondták, „hét évvel ezelőtt”, vagy „egy évvel azután, hogy a fiunk megszületett”, és így tovább. A történelmi múltról kevés elképzelésük volt. Montaillou-ban például a boldog ősidőket, Ádámot szóba hozták ugyan beszélgetés közben, de más legendás vagy valós történelmi eseményt (beleértve az Ótestamentum hőseit) nem említettek. A közös emlékezet csak a nagyapák koráig nyúlt vissza, azon túl a mesék homályos régmúltja következett.