Schultheisz Emil

Az európai orvosi oktatás történetéből

Imitatio és alkotás

Az új műveltség jeligéje látszólag az imitatio (utánzás), ami értelemszerűen követés is – hol a régiek, hol pedig a természet utánzása – mégis valami egészen más lesz belőle. Nem pusztán a már megteremtett formákat és eredményeket imitálták, hanem azokat a folyamatokat is megismételték, amelyek ezekhez az eredményekhez vezettek. Egyszóval a reneszánsz a dolgok és a kulturális tények dinamikájának utánzása. A régiek felfedezése egyazon folyamaton belül hozta létre az antikvitás kultuszát és összevetését a modernekkel, sőt mindennek a védelmét is. A klasszikusok tanulmányozása felkeltette a klasszikusokkal való vetélkedés vágyát is, elősegítette az aktív alkotást. Az a törekvés, hogy a studia humanitatis-t, a szellemtudományokat részesítsék előnyben, paradox módon erősítette a természet, a természettudományok, a technika és az orvoslás iránti érdeklődést is.

A régiek passzív utánzása, és tanításuk dinamikus továbbalkotása persze újra meg újra összefonódott. A kor tudósai az antikvitásnak és az ókori szerzők tanainak mindenekfelett kérdve kifejtő funkciót tulajdonítottak. Szerintük a régiek segítettek a szellem felszabadításában. Ebből kiindulva válik érthetővé a studia humanitatis és a hét szabad művészet, az artes liberales egybeesése, ami az orvosi tananyagnak is alapja volt. Az utóbbiakat azért nevezték így, mert „szabaddá tették az embert”.1 A régiek utánzásának tehát eben az időben ez a jelentése, hogy az embernek azonosnak kell lennie önmagával, saját korában kell tevékenykednie, épp úgy, ahogyan azt a régiek tették. A humanizmus sokkal több, mint az ember felfedezése, eszköz, amellyel az ember képes kibontakoztatni önálló teremtőerejét.

Tudjuk, hogy a reneszánsz kora távolról sem szabadult meg a tekintélyelvtől. A középkori egyetem tradíciójával szembehelyezkedik Laurentius Valla, amikor 'Dialecticae disputaliones' című munkájának bevezetésében megjegyzi: szégyenletes dolog a diákokat arra kötelezni, hogy Aristotelesnek soha ne mondjanak ellent. Az önálló vélemény kimondásának jogához ragaszkodik, igazi humanistához illően, Ioannes Picus Mirandulanus is, amikor azt fejtegeti, hogy nem szükséges valamely iskolához tartoznia annak, aki a saját véleményét hirdeti. Ezt akkor mondja és írja, amikor az egyetemeken a tekintélytisztelet az úr. Nem ritkán még a legnagyobb, legmerészebb gondolatot is csak valamely autoritás nevének védelme alatt lehetséges közölni. gyakran csak óvatosságból, esetleges támadások elkerülése végett hivatkoznak egy-egy klasszikus auktorra. Még a „neotericus” Fernelius is, a reneszánsz egyik legjelentősebb orvosa, mint látni fogjuk, Aristotelestől Galenoson át egy sor tekintély nevével támogatja meg igazán eredeti közlendőit is.

A humanisták ad fontes (vissza a forrásokhoz) törekvése és megújult filozófiája a hagyományos tudományfogalom és ezzel együtt a tananyag megújulásához vezet, ami az orvosi tananyagban és ordo legendi-ben (tanrendben) is megjelenik. Képzettsége folytán a humanizmus korának orvosa, főként ha olasz vagy francai egyetemet végzett, vagy ha a reformációt követően valamely német egyetemen szerzett fokozatot, képes volt a medicina elméletein túl is képviselni a kor általános filozófiai tételeit. Ez vonatkozott mind a szűkebb vagy tágabb Aristoteles-recepció által felvetett kérdésekre, mind az e korra jellemző, a racionális averroizmus és nominalizmus2 kiváltotta vitákra. Az orvos humanistákra e törekvés mellett úgynevezett „antibarbarizmus” volt jellemző Ez az orvostudományba is – éppen a szövegkritika hatására – beszivárgó arab-ellenesség azonban a gyakorlatban szerencsére nem bizonyult következetesnek, az arabok ismereteit ugyanis sem a diagnosztikában, sem a terápiában nem lehetett továbbra sem nélkülözni.

Az egyetemeken előadott orvostan „új” filozófiai alapját a 16. században, sőt a 17. század első felében is folyamatosan uralkodó eklektikus aristotelianizmus mellett a lassan az egyetemekre is beszivárgó újplatonizmus együttesen képezte. Igaz, az újplatonizmus az egyetemi tananyagban közvetlenül alig jelenik meg. Az orvosi újplatonizmus legjelentősebb alakja Marsilius Ficinus volt, aki mind személyében, mind pedig szemléletében egyesítette a platonizmust és az orvosi hagyományt. Apja, aki maga is orvos volt, Galenos tiszteletére nevelte. Szellemi atyja, Cosimo Medici pedig Platon követésére buzdította. „Mindketten a medicina számára köteleztek el” – írja a Lorenzo Medicinek ajánlott 'De triplici vita libri tres' (Három könyv a hármas életről) előszavában –, „mivel Galenos a test orvosa, Platon pedig a léleké”.

1	Vagy mert szabad emberhez méltóak voltak.
2	A filozófiai nominalizmus a fogalmakat nem önálló létezőknek, hanem csak az emberi értelem produktumának tekintette, míg a vele szemben álló realizmus a fogalmakat Isten által teremtett létezőknek tartotta, és – némely szerző esetében – a fizikai világ jelenségeit és dolgait másodlagosnak, így csupán e fogalmak leképeződésének vélte.

Tartalomjegyzék

Kiadó: Semmelweis Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 702 0

Orvostudomány Semmelweis Kiadó könyvei

Egy szaktudomány hőskora – A magyar medicina történeti emlékei és forrásai (Kapronczay Katalin) – Az orvostudomány története a görögöktől a reneszánszig (Magyar László András) – A hazai egészségügyi igazgatás története – A közegészségtan területánek története – A hazai kórházügy, az orvosképzés, az ápolónőképzés.... – A gyógyszertári kultúra és még sorolhatnánk a fejezeteket.

„Az orvostörténelem az orvostudomány dinamikusan fejlődő ága. Az átfogó művelődéstörténet része. Művelése tudományos igényű alkotó folyamat. Az orvosi hivatás gyakorlásához szükséges tudás megalapozásának fontos építőköve. Ortega írja: „A medicina történetének ismerete az orvosi műveltség alapja; nélküle a gyógyító nem orvos, csak »szakbarbár«"

Véleményével egyetértve azt is meg kell állapítanunk, hogy letűnőfélben vannak a polihisztorok, a sokoldalú, az egyetemes tudás összefüggéseit ismerő, kiemelkedő személyiségek. Schultheisz Emil professzort munkásságának összegzése alapján méltán sorolhatjuk közéjük. Könyvével egy orvostudós munkáját veheti kezébe az olvasó. Elemezhetjük annak orvostörténeti, mint filozófiai tartalmát. A szerző általános érvényű üzenetet közvetít. Azzal tünteti ki olvasóját, hogy megajándékozza a szellemi tudásgyarapodás érzésével. Az orvostörténeti kutatásainak vezérfonalát, az adja, hogy az oktatás történetét a történelem változásainak tükrében idézi elénk.” (prof. dr. Sótonyi Péter)

Hivatkozás: https://mersz.hu/schultheisz-europai-orvosi-oktatas//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero