Schultheisz Emil

Az európai orvosi oktatás történetéből

A sebészet reneszánsza

A reneszánsznak köszönheti újjászületését a sebészet is. A tekintélyelv gyöngülése, a lőpor használatának „köszönhetően” megnövekedett „kereslet”, a sebészeti irodalom gyarapodása világossá tette, hogy bizonyos kérdésekre sem az alacsony képzettségű borbélysebészek, sem a humanista-filológus orvosok nem képesek választ adni. A hadseregeket követő tábori sebészek között azonban egyre több rendelkezett nagy tapasztalattal. Új, szellemes sebészi eljárások, eszközök sora jelent meg a színen.

A strasbourgi Hieronymus Brunschwyg (16. sz. eleje) és a sziléziai Hans von Gerschdorff (15. sz. második fele) németül írott könyveikben számos új műtéti eljárás leírása mellett főként a különféle lőtt és lövés által roncsolt sebek problematikáját tárgyalták nagy részletességgel.

A kor legnevesebb sebésze, a francia Ambrosius Paraeus (Ambroise Paré, 1510–1590) volt. Első eredményeit maga is tábori sebészként érte el. Húsz hadjáratban vett részt, 20 könyvet írt, amelyek erősen befolyásolták a sebészet fejlődését. Ugyanaz a Sylvius professzor, aki Vesaliust kritizálta új gondolatai miatt, Paraeus iránt több belátással volt. Biztatására és segítségével jelent meg a lőtt sebekről szóló korszakalkotó munkája. Paraeus azzal, hogy bevezette az erek – az ókorban már ismert, később azonban a seb kiégetésével helyettesített – ligatúráját, nagyobb sebészi műtétek elvégzését és új technikák alkalmazását tette lehetővé. Paraeus népszerűsége oly nagy volt, hogy ezt az ügyes és tapasztalt, de a medicina elméletében nem túl járatos sebészt, aki még latinul sem tudott, a magasan kvalifikált sebészek felvették Szent Kozmáról elnevezett kollégiumokba, sőt később a király udvari sebészként alkalmazta őt. Az egyszarvúról és a múmiaporról írott tanulmányaiban (1582) Paraeus ezeknek az akkoriban igen divatos „csodaszereknek” a hatástalanságát bizonyította be.

Említésre méltó sebész volt még e korban a franciaországi születésű, de protestáns vallása miatt Svájcba menekült Petrus Francus (16. sz. első fele), aki egyebek közt a sérvműtétek technikáját fejlesztette tovább, vagy a bolognai Casparus Tagliacozzi (1549–1599) az orrplasztikai műtétek szakértője, vagy a német sztársebész, Guilhelmus Fabricius Hildanus (1560–1634).

Tartalomjegyzék

Kiadó: Semmelweis Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 702 0

Orvostudomány Semmelweis Kiadó könyvei

Egy szaktudomány hőskora – A magyar medicina történeti emlékei és forrásai (Kapronczay Katalin) – Az orvostudomány története a görögöktől a reneszánszig (Magyar László András) – A hazai egészségügyi igazgatás története – A közegészségtan területánek története – A hazai kórházügy, az orvosképzés, az ápolónőképzés.... – A gyógyszertári kultúra és még sorolhatnánk a fejezeteket.

„Az orvostörténelem az orvostudomány dinamikusan fejlődő ága. Az átfogó művelődéstörténet része. Művelése tudományos igényű alkotó folyamat. Az orvosi hivatás gyakorlásához szükséges tudás megalapozásának fontos építőköve. Ortega írja: „A medicina történetének ismerete az orvosi műveltség alapja; nélküle a gyógyító nem orvos, csak »szakbarbár«"

Véleményével egyetértve azt is meg kell állapítanunk, hogy letűnőfélben vannak a polihisztorok, a sokoldalú, az egyetemes tudás összefüggéseit ismerő, kiemelkedő személyiségek. Schultheisz Emil professzort munkásságának összegzése alapján méltán sorolhatjuk közéjük. Könyvével egy orvostudós munkáját veheti kezébe az olvasó. Elemezhetjük annak orvostörténeti, mint filozófiai tartalmát. A szerző általános érvényű üzenetet közvetít. Azzal tünteti ki olvasóját, hogy megajándékozza a szellemi tudásgyarapodás érzésével. Az orvostörténeti kutatásainak vezérfonalát, az adja, hogy az oktatás történetét a történelem változásainak tükrében idézi elénk.” (prof. dr. Sótonyi Péter)

Hivatkozás: https://mersz.hu/schultheisz-europai-orvosi-oktatas//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero