Schultheisz Emil

Az európai orvosi oktatás történetéből

Galenos

A VALÓBAN JÓ ORVOS FILOZÓFUS IS EGYBEN1

Sok atléta olimpiai bajnokságra vágyakozva, mindenfélére képes, éppen csak azt nem hajlandó megtenni, ami célja eléréséhez valóban szükséges lenne. Ugyanez áll a legtöbb orvosra is. Mert magasztalják ugyan Hippokratest és valamennyiük közt az elsőnek tartják, ám mindent inkább megtesznek, csak őt ne kelljen utánozniuk. Hiszen Hippokrates szerint például az asztronómia, nem is beszélve az asztronómiánál is természetesen fontosabb geometriáról,2 lényeges része az orvostudománynak. Az orvosok ezzel szemben nem csupán e tudományokat vették üldözőbe, hanem még a matézis művelőit is ócsárolják. Azután: Hippokrates szerint a szervezet működésének pontos ismerete az egész orvostudomány alapja – az orvosok nagy része viszont evvel a kérdéssel is oly módon foglalkozik, hogy a szervek közül nem csak semminek a szubsztanciáját, szerkezetét vagy alakját, nagyságát, környezetével való kapcsolatát, hanem még helyzetét sem ismeri. Ugyancsak Hippokrates szerint, az az orvos, aki nem tudja osztályozni a betegségeket nemük és fajuk szerint, szükségképpen rossz irányba viszi a gyógyítást, ezért ösztönöz bennünket ő a logikus elméletalkotás gyakorlására.3 A mai orvosok viszont erősen ódzkodnak ettől a foglalatosságtól, azokat pedig, akik a fejüket elméletre adják, haszontalansággal bíbelődőknek csúfolják. Hasonlóképpen figyelmeztet arra is Hippokrates, milyen nagy előrelátásra van szükségünk ahhoz, hogy megítéljük, milyen betegség támadta meg a beteg testét, milyen e kór jelen állapotában és milyenné fejlik később.4 Ezek a mai orvosok azonban az orvostudomány eme területén is annyira „járatosak”, hogy ha valaki megpróbálná előre jelezni az orrvérzést, vagy az izzadást, rögtön jósnak és fecsegőnek gúnyolnák, ha pedig még egyebet is előre megmondana, csöppet sem hinnének neki. Még kevésbé szabnák a diéta rendjét a betegség várható alakulásához, holott Hippokrates éppen efféle diétára utasít.5 Mi marad hát, amiben ezt a férfiút a maiak utánozzák? Legföljebb a magasröptű, tudományos stílus, mert Hippokrates ebben is jeleskedett. Csakhogy ezek itt ebben a mesterségben is oly kontárok, hogy némelyikük, úgy tűnik, egyetlen szóval kettőt is képes tévedni, sőt, néha bizony még érteni is alig lehet, amit mond.6

Mindennél fogva úgy gondoltam, meg kell keresnem, mi az oka annak, hogy ezek – jóllehet mindannyian nagy csodálói Hippokratesnek – egyáltalán nem ismerkednek meg írásaival, ha pedig mégis akad köztük, amelyik olvassa ezeket a műveket, az meg nem azt érti belőlük, amit a szerzőjük mondani akart. Ha viszont netán-tán mégis megérti, az elméletet nem ülteti a gyakorlatba, hogy tudományát megerősítse, s képességgé fejlessze, noha mindenki jól tudja, hogy a dicsőséget, amely minden dologban a legfőbb, akarat és képesség együtt szerezheti csupán meg: így tehát az, akiben e kettő bármelyike hibádzik, célját is szükségképpen elhibázza majd.

De hogy ne térjek el a sportoló példájától: Az atléták vagy a testi adottság, vagy a gyakorlás híján szoktak kudarcot vallani. Ha viszont testi adottságuk is megvan és a gyakorlás sem hiányzik,7 ugyan mi akadályozhatja meg őket abban, hogy a versenyen a koszorút megszerezzék? A kérdés az tehát, hogy a mai orvosok esetében mind a két föltétel hiányzik-e vajon, azaz sem a tudományukhoz méltó erőt sem az akaratot nem birtokolják-e, avagy az egyik megvan bennük és csak a másik nincsen?

Szerintem képtelenség, hogy manapság ne születne senki, aki erre az olyannyira emberszerető mesterségre alkalmas lenne, hiszen ugyanabban a világban élünk, mint korábban, az évszakok rendje is azonos, a Nap az ő köreit változatlan módon futja be, s egyetlen álló vagy mozgó csillag sem mutat változást. Annál valószínűbb azonban, hogy részint a hitvány ételek, amelyekkel az emberek manapság táplálkoznak, részint pedig az erénynél többre tartott gazdagság miatt nem születik korunkban sem olyan szobrász, mint Pheidias,8 sem olyan festő, mint Apelles,9 sem olyan orvos, mint Hippokrates, jóllehet jelentős előnnyel rendelkezünk, hiszen mi e régiek után születhettünk, és hála nekik, egy jórészt már fejlett mesterséget vehettük át.10 Így hát könnyű nekünk a Hippokrates által annyi év munkájával fölfedett tudást pár év alatt elsajátítva, életünk maradék idejét azoknak a dolgoknak a felkutatására fordítani, amelyek még fölfedetlenek.

Hanem aki a gazdagságot többre becsüli az erénynél, és a mesterségét nem az emberek érdekében, hanem anyagi nyereség végett műveli, nem képes céljára önmagáért vágyni, mert ha így tesz, hamarabb gazdagszanak meg mások, mintsem ő céljához juthatna. Nem lehet ugyanis egyszerre meggazdagodni és e nagyszerű tudománnyal is foglalkozni: aki az egyikre hevesen vágyik, az szükségképpen meg kell vesse a másikat.11 És vajon említhető-e a mostani emberek közt bárki is, aki a javakból csak annyit vágyna birtokolni, amennyi teste alapvető szükségleteire elég? Avagy akad-e olyan, aki nem csak szép szavakkal, hanem cselekedeteivel is tanít arra, hogy a gazdagságnak határt kell szabni, hiszen természettől fogva nincs többre szükség, mint hogy éhség, szomjúság, hideg ne érje az embert? Ha pedig mégis akad ilyen ember, az vesse meg Artaxerxest és Perdiccast12 is, soha ne menjen hozzájuk pofafürdőre. Ha pedig az uralkodó úgy megbetegednék, hogy egyedül Hippokrates tudománya segíthet rajta, gyógyítsa ugyan meg, de ne akarjon állandóan körötte sündörögni, hanem inkább Kranon, Thaszosz és más kisvárosok szűkölködőit gyógyítsa. Hagyja a kosiakra, polgártársaira Polybost13 és többi tanítványát, maga bejárva Görögországot minden helyen keressen föl, hiszen az egyes helyek tulajdonságairól akar írni egy könyvet,14 és ahogyan elméletben megismer valamit, tapasztalattal is támassza alá. Mindent a saját szemével vizsgáljon tehát meg: egyszer azt, ami dél felé található, másszor azt, ami északon, azt is ami keleten s azt is ami napnyugaton: nézze meg mi fekszik alant s mi magasan, vizsgálja meg mi színezi a tengerek, a források, a zivatarok, a lápok és a folyamok vizét. Kutassa föl, mikor van szükség igen hideg vizekre, mikor melegek használatára, mikor nitrátosokra, mikor timsósoka, vagy más effélékre, látogassa meg a nagy folyamok mentén fekvő városokat, a mocsár mentieket, a hegyvidékieket, a tengermellékieket, és minden effélét jól ismerjen, mert Hippokrates mindezekről tudósított bennünket.

Vagyis hát, ha valaki olyan akar lenni, mint ő, annak nem csak a gazdagságot kell megvetnie, hanem a lehető legszorgosabbnak is kell lennie, csakhogy nem lehet szorgalmas az, aki részeges, haspók, vagy kéjsóvár, magyarán aki a lágyékának vagy gyomrának rabszolgája.

A valódi orvos tehát a mértékletességnek és az igazságnak legyen barátja. Foglalkozzék sokat az elmélettel, tudja, nem és faj szerint15 pontosan hány betegség létezik, és hogy melyik ellenében mikor és milyen orvosság alkalmazható. Hippokrates ugyanevvel a módszerrel tanít meg a szervezet működésére is:16 az egymással egészet alkotó elemi részecskékből álló testekére s a másodlagos részekből állókéra is, melyek érzékelésre képesek és egyformaságukról kapták nevüket, továbbá a harmadik fajtájú test, az emberi test működésére is, mely szervekből áll össze. Ugyanevvel az elméleti módszerrel tudhatjuk meg azt is, hogyan használja az élőlény az említett elemeket, és mi „működésének” lényege, hiszen ezeket a dolgokat sem szabad kifürkészetlenül hagyni, hanem föl kell fedni és meg kell érteni őket.17

Mi indokolná hát eztán, hogy az az orvos, aki Hippokrateshez méltó módon gyakorolja mesterségét, ne legyen egyben filozófus is? Ha ugyanis ahhoz, hogy a szervezet működését, a betegségfajtákat és a megfelelő gyógyeljárásokat ismerje, a racionális elméletben kell magát gyakorolnia, ahhoz viszont, hogy e gyakorlatban elmélyülhessen, meg kell vetnie a gazdagságot, és mértékletesnek kell lennie, vagyis a filozófia minden lényeges elemét birtokolnia kell: mind a logikát, mind a fizikát, mind az etikát beleértve. Hiszen attól sem kell tartani, hogy az, aki megveti a pénzt és mértékletes, valami aljasságot követ el, vagy kárt okoz: Mindazt a jogtalanságot ugyanis, amit az emberek el merészelnek követni, kapzsiságtól űzve, vagy kéjvágytól bűvölten teszik. Ily módon az egyben erényes orvos szükségképpen másban is erényes, mert az erények egymással össze vannak kapcsolva, az pedig lehetetlen, hogy aki egyetlen erényt a magáénak mondhat, a többit is ne birtokolja egyben – olyan ez, minta valamennyi erény egyetlen zsinórra lenne fűzve.

Így tehát, ahhoz, hogy először is megértsék szakmájukat, majd hogy gyakorolni tudják, az orvosoknak kétségtelenül szükségük van a filozófiára, sőt ahhoz, hogy valaki egyáltalán orvos legyen, egyben filozófusnak is kell lennie. Hiszen, úgy vélem, fölösleges bizonygatnunk, hogy a jó orvossá váláshoz filozófiára van szükség, hiszen láthatunk sajnos elég gazembert, aki oly pénzsóvár, hogy inkább méregkeverőnek, mint orvosnak tartható, és aki ekképpen a feje tetejére állítja az orvostudományt.

Ha pedig most a szavakon kezdesz lovagolni,18 és azon tréfálkozol, hogy az orvosnak valóban értéktartónak, önmegtartóztatónak, a pénzt semmibe vevőnek és igaznak kell lennie, mindent mindent ám azért filozófusnak mégsem? És hogy ismernie kell ugyan a testek természetét, a szervek funkcióit, a testrészek hasznait, a betegségek fajtáit, a gyógymódok javallatait, de nem kell törődnie mégsem az elmélettel? Hát a tényekbe beleegyezel, hogy aztán a puszta neveken vitatkozhass? Beszéljünk komolyan: jobb, ha összeszeded magad, és nem csóka vagy varjú módjára szószátyárkodsz, hanem inkább a tényekre alapozott igazságot próbálod kideríteni. Tagadhatatlan ugyanis, hogy sem varga, sem takács nem lesz tanulás és gyakorlat nélkül senkiből. Az viszont, aki igazságos, mértékletes, logikus gondolkodású és ismeri a természetet, azonnal kitűnik a többi közül, még akkor is, ha sem képzettséggel sem gyakorlattal nem rendelkezik. Így hát, amíg más szemtelenkedik és nem a tárgyról, hanem a puszta névről vitázik, nekünk ha valóban Hippokratessel akarunk versenyre kelni, mindenek előtt a filozófiával kell foglalkoznunk: ha pedig ezt tesszük, semmi nem akadályozhat meg abban, hogy vele nemhogy egyenértékűekké, de nála is jobbakká váljunk: elsajátítva azt, amit bölcsen megírt már, és fölkutatva mindazt, amit még ő sem említ.

1	A fordítás a következő mű alapján készült: Galénu hoti arisztosz jatrosz kai philoszophosz. In: Claudii Galeni opera omnia. (ed. C. G. Kühn) Lipsiae, 1821 Vol. 1. 53–63. – Egyéb kiadás: Claudii Galeni Scripta Minora (ed. J. Marquard, I. Müller und G. Helmreich) Lipsiae, 1884–1893 (Reprint Amsterdam, 1967) II. 2:4, 3–7.
2	Hippokrates Thessaloshoz írt levelében (Opera Omnia. Ed. C. G. Kühn, Lipsiae, Cnoblochius, 1827. III. 822.) ír a geometria és a matematika hasznáról. Azt mondja, a matematika nem csak sikert és hasznot hoz az orvosnak, hanem az elmét is élesíti, ráadásul a test szerkezetének felismerésében, a ficamok helyretételében, valamint a prognosztikában is segítséget nyújthat.
3	A tudomány ugyanis két lábon áll: a rendszeres, logikus gondolkodás és az osztályozás (definiálás) képességén. A genus és a species egyébként a középkorban is a filozófia (bölcsészet) attributuma volt: ahogy a versike is mondja: „Dat Galenius opes, dat Justinianus honores, at genus et species cogitur ire pedes” – vagyis Galenos (az orvostudomány) vagyont ad, Justinianus (a jog) tisztségeket, a nem és a faj (a bölcsészet) azonban gyalog kényszerül járni. (A species és a genus a két úgynevezett – aristotelesi – univerzália volt: ezek valósághoz való viszonyáról folyt a középkori realista-nominalista vita).
4	Lásd: Hippokrates: Prognosztika 1–2. In: Hippokrates. Vol. II. with an English transl. by W. H. S. Jones. Loeb Classical Library. Cambridge–London, Harvard Un. Press, 1992. pp. 6–11.
5	Több helyütt is. Pl. Aforizmák. I. 8–10. Hippokrates. Vol. IV. with an English transl. by W. H. S. Jones. Loeb Classical Library. Cambridge–London, Harvard Un. Press, 1992. pp. 102–103.
6	A filozófikus-rétorikus iskolázottság mellett évezredek óta ez a fő érv: aki ugyanis nem képes fogalmazni, nem képes kommunikálni sem. V. ö.: Johannes Saresberiensis: Metalogicon I. 1. (Ford.: Adamik Tamás, Bp., Szent István Társulat, 2003.) pp. 39–40., ill. p. 47.
7	V. ö.: Horatius: Ars Poetica. pp. 408–411.
8	Pheidias (Kr. e. 450 körül) az antikvitás legnagyobb szobrásza, elsősorban istenszobrokra specializálta magát. Leghíresebb szobra a parthenoni Athéné és az olümpiai Zeusz szobor volt.
9	Apelles. A kolophóni Pytheas fia, Nagy Sándor kortársa: őt tartották a legnagyobb görög festőnek (Plinius: Hist. Nat. 35.79.). Egyetlen műve sem maradt fönn.
10	A fejlődés gondolata és képzete koránt sem volt olyan magától értetődő ebben az időben, mint manapság. A korban divatos ún. ’aranykorelméletek’ ugyanis éppen az ellenkezőjét hirdették: e szerint a történelem folyamatos hanyatlással azonos. A fejlődésben való hit a tudományos gondolkodás jellemzője, ez a szemlélet csak a 17–18. században válik általánossá.
11	Vagyis nem idő hiányában nem lehet, hanem azért, mert aki szereti a pénzt, az alkalmatlan a tudományos munkára, akit viszont a tudomány érdekel, az a pénzkereséshez nem ért.
12	Artaxerxes és Perdiccas: Perzsa és makedón uralkodók, itt általános értelemben, mindenféle hatalmasságot jelképeznek.
13	Polybos és a kósziak – utalás Hippokratesre és szülőhazájára. Polybos Hippokrates unokaöccse és tanítványa volt, több rövid tanulmány maradt fönn a neve alatt, amelyek a Corpus Hippocraticum részeiként jelentek meg.
14	Nyilván, amint a következőkből is kiderül, a Peri aerón, hüdatón kai topón-ra céloz Galenos, Hippokrates példájára utalva.
15	kat’ eidh te kai genh – újból utalás az aristotelesi filozófia genusára és speciesére.
16	Célzás a De natura hominis-ra.
17	Mindehhez: Schumacher, J.: Antike Medizin. Berlin, W. De Gruyter, 1963. pp. 10–11., 188–198.
18	A második személy itt arra utal, hogy az írás valószínűleg levél, vagy ’védőbeszéd’ (szónoklat) formájában készült eredetileg.

Tartalomjegyzék

Kiadó: Semmelweis Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 702 0

Orvostudomány Semmelweis Kiadó könyvei

Egy szaktudomány hőskora – A magyar medicina történeti emlékei és forrásai (Kapronczay Katalin) – Az orvostudomány története a görögöktől a reneszánszig (Magyar László András) – A hazai egészségügyi igazgatás története – A közegészségtan területánek története – A hazai kórházügy, az orvosképzés, az ápolónőképzés.... – A gyógyszertári kultúra és még sorolhatnánk a fejezeteket.

„Az orvostörténelem az orvostudomány dinamikusan fejlődő ága. Az átfogó művelődéstörténet része. Művelése tudományos igényű alkotó folyamat. Az orvosi hivatás gyakorlásához szükséges tudás megalapozásának fontos építőköve. Ortega írja: „A medicina történetének ismerete az orvosi műveltség alapja; nélküle a gyógyító nem orvos, csak »szakbarbár«"

Véleményével egyetértve azt is meg kell állapítanunk, hogy letűnőfélben vannak a polihisztorok, a sokoldalú, az egyetemes tudás összefüggéseit ismerő, kiemelkedő személyiségek. Schultheisz Emil professzort munkásságának összegzése alapján méltán sorolhatjuk közéjük. Könyvével egy orvostudós munkáját veheti kezébe az olvasó. Elemezhetjük annak orvostörténeti, mint filozófiai tartalmát. A szerző általános érvényű üzenetet közvetít. Azzal tünteti ki olvasóját, hogy megajándékozza a szellemi tudásgyarapodás érzésével. Az orvostörténeti kutatásainak vezérfonalát, az adja, hogy az oktatás történetét a történelem változásainak tükrében idézi elénk.” (prof. dr. Sótonyi Péter)

Hivatkozás: https://mersz.hu/schultheisz-europai-orvosi-oktatas//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero