Az alábbi részletezendő tematikát követték már 1982 óta a gyógyszerészet-történeti továbbképzések előadásai, mind az OTKI, mind pedig az egyes gyógyszertári központok által megrendezett továbbképzéseken. Tehát a javasolt tematika már kiállotta a gyakorlat próbáját, és ennek eredményeként lényegesen jobb tapasztalatok születtek, mint a korábbi tematikákat követő előadások.

Az előadások természetesen elsősorban a magyar gyógyszerészet történetét kívánja bemutatni. Az általános gyógyszerészet-történetre csak ott és csak akkor térve ki, amikor és ahol az a téma megértéséhez és értékeléséhez feltétlenül szükség van (pld. az I. fő témakör előadásai esetében).

A tematikában megjelölt egyes témakörök címei után csak egészen rövid utalások találhatók most az ott elmondandó részleteire vonatkozóan, mivel a téma teljes kibontása erősen megnövelné a javaslat terjedelmét. Természetesen amennyiben ez érdeklődésre tarthatna számot, az egyes témakörök részletes kibontásának nincs akadálya.

A javaslat félévenként 15 oktatási hetet tételez fel és két féléves oktatási lehetőséget. Az előadásokat a IV. évfolyam hallgatói számára kellene tartani, amikor azok már ismerik a gyógyszerészetet, tehát azt a területet, amelynek a történetét, fejlődését, kialakulását fogják hallgatni. Az első félévben az I–III. fő témakör előadásai hangzanának el, a második félévben pedig a IV. és V. fő témakör előadásai. A II. félév végén fennmaradt 3 órát pedig valamelyik gyógyszerészettel foglalkozó múzeum megtekintésére lehetne fordítani. (Kőszegi Patikamúzu7em.)

 

Az orvos- és gyógyszerészet-történet elméleti és gyakorlati megszervezésének egyik fő „mozgatója” Antall József főigazgató, a MOT főtitkára, később elnöke volt, aki politikai okok miatt került pedagógiai pályáról a tudománytörténet és a közgyűjteményi területre. Kiváló történész volt, egyik jeles kutatási területe – a politikai történet mellett – az oktatás és egyetemtörténet volt. Kutatói és elméleti szaktudását jól alkalmazta az orvos- és gyógyszerészet-történet egyetemi oktatásának elméleti és gyakorlati kialakítása területén, bizonyítja a különböző társaságok közötti munkabizottságok életre hívása, az elméleti programok kidolgozása és elfogadtatása, sőt a szakmai és továbbképző tanfolyamok megszervezése is. Jelentősége abban is megmutatkozik, hogy a korabeli marxista oktatási elméletekkel szemben – amelyek inkább az ideológiai tárgyakat, mint a szaktörténeti folyamatok nyomon követését hangsúlyozták – el tudta „fogadtatni” a szaktörténelem fontosságának gondolatát. Sokban neki köszönhető, hogy javaslatai nyomán formálódott ki az orvos- és gyógyszerészet-történelem egyetemi – bár még nem kötelező – oktatása. Természetesen ezt nem egyedüli érdeme, de ő volt az a szervező, aki tudományos társasági élet kereteit kihasználva olyan bizottságokat szervezet, ahol tenni akaró emberek hasznosan tudtak együttműködni, előre vinni az ügyet. A sors furcsa fintora, hogy a „rendszerváltó” miniszterelnökké vált Antall József éppen a hatalom legmagasabb csúcsán keveset tudott tenni a több évtizedes közös munka sikeréért, mivel a felsőoktatás újjászervezésébe ugyan beleillett e két szaktárgy kötelező oktatásának megszervezése, de éppen az átformálódó ország politikai indulatai keresztezték az észszerűség folyamatát.