Kopp Mária, Kovács Mónika Erika (szerk.)

A magyar népesség életminősége az ezredfordulón

5.2.2.1.4. Megbeszélés

Az eredmények kiértékelése igazolta hipotéziseinket, illetve a külföldi vizsgálatok során talált eredményeket. A súlyos betegekkel foglalkozó egészségügyi dolgozók körében mind a testi-, mind a lelkiállapot tekintetében rosszabb mutatókat találtunk, mint a kontrollcsoportokban.

Családi állapotuk rendezetlenebb, sokkal több körükben az egyedülálló, és nehéz helyzetükben sem számíthatnak eléggé környezetük (család, barátok, szomszédság) segítségére. Az „önkizsákmányolás” jellemző: csaknem negyedük két-vagy több munkahelyen dolgozik. Ennek hátterében a rossz anyagi megbecsültség áll, – és az, hogy sokan közülük családfenntartók – de pihenésre, regenerálódásra nem igazán marad idő, amely tovább súlyosbítja a tüneteket.

Egyik ilyen jellemző tünet az, hogy fájdalmakkal küszködnek, összességében rosszabbnak ítélik meg egészségi állapotukat, mint a kontrollcsoportok válaszadói. Kimerültségüket, feszültségüket kávéval, cigarettával próbálják kompenzálni; arányaiban több közöttük az alkoholhoz, droghoz menekülő személy.

A pszichoszomatikus és pszichés megbetegedések száma jóval magasabb, mint a kontrollcsoportokban, ugyanakkor többnyire elégedetlenek az egészségügyi ellátással (valószínűleg kevesebben is veszik igénybe). Különösen ijesztő a megkísérelt öngyilkosságok nagyobb aránya. A pszichológiai skálák elemzése (Beck depresszió, vitális kimerültség, szorongás, reménytelenség, betegségteher, alvászavarok) mindenütt rosszabb eredményeket mutatott a súlyos betegekkel foglalkozók csoportjában a kontrollcsoportokhoz viszonyítva.

Az első csoporton belül mindezekben sokkal rosszabb eredményeket találtunk az ápolóknál az orvosokhoz és az egyéb diplomás egészségügyi dolgozókhoz viszonyítva. Az osztályok (munkahelyek) közötti összehasonlítás során azt találtuk, hogy a mozgásszervi rehabilitáció és a pszichiátria területén dolgozók körében feltűnően kedvezőtlenek az eredmények. A súlyos, legtöbbször gyógyíthatatlan mozgásszervi betegekkel foglalkozók között az egyedülállók aránya 40%, sokan dohányoznak és bizonyos betegségek gyakrabban fordulnak elő körükben, mint a többi csoportban (ld. depresszió). Ugyanígy magas a pszichiátrián, az onkológián és a hospice-ban dolgozók között a depresszió előfordulási aránya. A pszichiátrián dolgozók különösen elégedetlenek a járóbeteg- és kórházi ellátással, közöttük a legmagasabb az alkohol- és drogfogyasztók száma, és a legtöbben ebben a körben foglalkoztak már öngyilkossági gondolatokkal, illetve kíséreltek meg öngyilkosságot. A skálák elemzése azt mutatja, hogy a pszichés állapotuk összességében rosszabb, mint a többi csoporté. Az onkológiai dolgozók között a különböző fekélybetegségek előfordulási aránya jóval magasabb, mint másutt, ami a halmozódó, feldolgozatlan stresszre utal körükben.

Az egészségügyi dolgozók testi és lelki panaszai/tünetei alapvetően stressz-függők (Pullen és mtsai 1995). Feltehetően nem elsősorban a növekvő számú, súlyos betegek gyógyítása, gondozása jelent fokozottabb stresszt a szakemberek számára (hiszen nem véletlenül választották és gyakorolják hivatásukat!), hanem a kedvezőtlen pszichológiai légkörű kórház/osztály, a fokozódó munkaterhelés, a rigid munkaszervezés, és a növekvő bürokrácia jelenti a fokozottabb rizikó faktort (Ramirez és mtsai 1995, Fallowfield 1995). Nincsenek igazi védő tényezők – ld. a család, a munkahely védő szerepe hiányzik (v.ö. az abortuszok nagy számával, a házastársi stressz-szel, illetve a szociális hálóval kapcsolatos kedvezőtlen eredményeket).

A munkát mélyinterjúk készítésével, illetve az eddigi adatok további feldolgozásával folytatjuk. Az eddig elkészített interjúk is jelzik, hogy milyen nagy szükség van segítségre. Részlet egy, a mozgásszervi rehabilitációban dolgozó gyógytornásszal készített interjúból:

„Nem vagyok elégedett, sem alapos. A hozzám érkező betegektől tudom, hogy nem jutnak elegendő információhoz. Nincs egészségre nevelés, nem építenek a beteg belső erejére. vannak persze kezdeményezések. Az a baj, hogy fogynak az emberek, és hajlamos vagyok én is leadni a szintet, mert nincs elég ember, hogy segítséget kérjek. Ahhoz, hogy valamilyen terápiát végigcsináljunk, több ember kell. A hallgatók oktatása nálunk jó, azonban vannak szervezési problémák. Azzal szeretnék dolgozni, akiben van igyekezet, és akivel tudjuk egymás munkáját erősíteni. Lehetne ezzel még kezdeni valamit, de az biztos, hogy kevesen vagyunk. Zavar, hogy nem tisztázottak a beteg és a dolgozó jogai, nem érzem, hogy meg tudom magam védeni. Személyfüggő, hogy ki mennyire lelkiismeretes; a fáradtság, a túlterheltség lényeges. Nem szabályoznak sem jogilag, sem erkölcsileg. Nem köteleznek senkit semmire. az anyagi támogatásban nagyok a különbségek. továbbá nálunk az is probléma, hogy nincs a pavilonban vezető gyógytornász, mert egyikünk sem meri elvállalni a felelősség miatt” (Nagy L. 2004).

A magyar népesség életminősége az ezredfordulón

Tartalomjegyzék

Kiadó: Semmelweis Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 726 6

Orvostudomány Semmelweis Kiadó könyvei

A Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének tudományos iskolája által, Kopp Mária, Kovács Mónika Erika szerkesztésével létrehozott, a magyar népesség életminőségét és egészségét bemutató monográfiája a XXI. század orvosa, egészségügyi szakembere, döntéshozói, sőt minden polgára számára igen fontos és időszerű témával foglalkozik, az egészéggel, betegségekkel kapcsolatos életminőség kérdésével. A monográfia, mely az intézet több mint 10 éves kutatási munkásságát öleli fel, kiegészítve azt a témával kapcsolatos nemzetközi eredményekkel, egyedülálló és nélkülözhetetlen mű a hazai szakirodalomban. A majd ötven szerzős monográfiában bemutatásra kerülő eredmények zöme a Hungarostudy 2002 országos, a magyar felnőtt lakosságra életkor, nem és településnagyság szerint reprezentatív egészségfelmérésen alapul. Ugyanakkor számos tényező esetében az eredmények a két korábbi 1988-as és 1995-ös vizsgálat adataival is kiegészülnek, így összehasonlításra, longitudinális összefüggések vizsgálatára is lehetőség nyílik. Ez az elmúlt két évtizedben lejátszódó gyors társadalmi változások hatásainak értékelése szempontjából különös jelentőséggel bír. Amíg a három nagy egészségfelmérés bepillantást nyújt az életminőség- és egészségmutatók és azok sokrétű – többváltozós összefüggéseinek társadalmi – makroszintű vizsgálatára alkalmas, addig az egyes rétegek és problémakörökre jellemző specifikus, mélyebb – mikroszintű – összefüggések elemzésére további kiegészítő vizsgálatok szükségesek. A monográfia külön erőssége, hogy számos fejezetben a tudományos iskola kutatói bemutatják az adott témában „mélyfúrás” jelleggel végzett a további vizsgálataikat is. Ajánljuk tehát a könyvet az egészségügy, pszichológia, szociológia, antropológia, bioetika, pedagógia, közgazdaság- és politikai tudomány területén dolgozó – klinikai, kutató és oktató munkát végző és döntéshozó – szakembernek. Hasznos információval szolgálhat minden olyan olvasó számára, aki az életminőség fogalmát, indikátorait, meghatározóit szeretné megismerni, munkájában felhasználni, s kiváncsi a magyar lakosság életminőségére az ezredfordulón.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kopp-kovacs-a-magyar-nepesseg-eletminosege-az-ezredfordulon//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero