Kopp Mária, Kovács Mónika Erika (szerk.)

A magyar népesség életminősége az ezredfordulón

5.3.2.3. Halálozási arányok gyászolók körében Halálozási arányok a családi állapot függvényében

Gyászolók körében szinte minden vizsgálat magasabb halálozási arányokat talál, mint a kontrollcsoportokban. A mortalitás növekedésének mértékére vonatkozó adatok azonban eltérőek. Mivel feltételezhetjük, hogy a halálozás mértékét befolyásolhatja a veszteség jellege is (vagyis az, hogy valaki pl. házastársát, gyermekét, szülőjét veszítette-e el), ezért az összehasonlíthatóság érdekében olyan vizsgálatok eredményeit vetjük össze, amelyek egyaránt özvegyek halálozási arányait viszonyították házasságban élők halálozásához. Közel 85 000 özvegy halálozásának okait vizsgálva finn kutatók arra az eredményre jutottak, hogy minden halálokot együttesen vizsgálva a házastársukat elveszítők halálozási aránya férfiak esetében átlagosan 21%-kal, nők esetében átlagosan 9%-kal magasabb a házasságban élőkhöz képest (Martikainen 1996). Hasonló mintán, szintén finnek körében, közel 100.000 özvegy adatait elemezve azonban más kutatók ennél alacsonyabb, 6,5%-os növekedést találtak (Kaprio 1987). Egy amerikai vizsgálatban közel 50.000 özvegy adatainak elemzése alapján a halálozási arányok a különböző életkori csoportokban 5% és 48% közötti növekedést mutattak a házasságban élőkhöz képest (Johnson 2000).

Mi az oka annak, hogy az adatok ilyen jelentős mértékben különböznek? A magyarázat a vizsgálatok módszertanában és az adatok bontásában keresendő. Az idézett vizsgálatokban eltérő volt az özvegyek átlagos életkora, eltérő volt az utánkövetés időtartama, egyesek összesített adatokat közölnek, mások életkori csoportok szerinti bontásban közlik az eredményeket, néhol nemek szerinti bontásban adják meg az adatokat, máshol összesítve, és nem utolsó sorban: a szerzők eredményeiket eltérő tényezőkre kontrolláltak. A gyászolók halálozási arányaira vonatkozó adatok értékelése tehát óvatosságra int: a vizsgálati eredmények egybevetése jól jelezhet tendenciákat – önmagában azonban egy-egy adat nem feltétlenül jelez pontos, és mások által is alátámasztott eredményt. Bizonyossággal azt állapíthatjuk tehát meg, hogy a gyászolók körében a halálozási arányok növekednek – ezek pontos mértéke azonban számos tényezőtől függ.

Tovább árnyalja a képet, hogy nem beszélhetünk általában „a gyászolók halálozási arányáról”, hiszen jogosan feltételezhetjük, hogy eltérő adatokat kapunk a különböző életkori csoportokban, mások lehetnek az eredmények férfiaknál és nőknél, természetesen jelentős hatása van a halálozási adatokra a veszteség óta eltelt időnek, más adatokat kaphatunk pl. szüleiket, házastársukat vagy éppen gyermeküket elveszítettek körében, eltérőek lesznek az eredmények, ha különválasztjuk az erőszakos halállal meghaltak hozzátartozóit azoktól, akiknek természetes halállal halt meg a szerettük stb. A továbbiakban ezért különböző szempontok alapján mutatjuk be a halálozási arányokat – ismét hangsúlyozva, hogy a kérdéskör rendkívüli összetettsége miatt a vizsgálati eredmények csak egymással egybevetve, tendenciajelzőként értelmezhetőek.

Halálokok

Martikainen és Valkonen (1996) eredményei szerint az özvegyek halálozási arányának növekedéséért elsősorban az öngyilkosság, a balesetek és az alkohollal kapcsolatos halálozások felelősek (50-150%-os növekedés), jelentősnek nevezhető a krónikus ischemiás szívbetegségek és a tüdőrák miatti halálozás növekedése (20-35%-os növekedés), ezeknél kisebb mértékű az egyéb okokból bekövetkező halálozások számának növekedése (5-15%-os növekedés).

5 éves időtávra vonatkozó adataik szerint például az öngyilkosság miatti halálozás özvegy férfiak körében 2,31-szer, nők körében 1,74-szer gyakoribb, mint a házasságban élők esetében. Ennél csak az alkohollal kapcsolatos halálozások arányának növekedése nagyobb: férfiaknál 2,40-szeresére, nőknél 2,22-szeresére nő a gyakoriság. A közlekedési balesetek arányának növekedése 1,45, illetve 1,31-szeres. A tüdőrák miatti mortalitás növekedése gyakorlatilag egyforma a két nemnél: 1,24, illetve 1,21. Az akut miokardiális infarktus gyakorisága 1,11, illetve 1,06-szorására nő (vagyis 11, illetve 6%-kal növekszik).

A szakirodalomban természetesen ezektől eltérő adatokkal is találkozhatunk. Ez azonban érthető, hiszen – mint arról már fentebb is írtunk – az egyes betegségekre vonatkoztatott halálozási arány nyilvánvalóan függ a veszteség óta eltelt időtől, a gyászoló életkorától stb. Ennek megfelelően magában a fentebb idézett tanulmányban is találhatunk eltérő adatokat, hiszen a szerzők adatai szerint például az öngyilkossági arány növekedése fél éven belül férfiaknál és nőknél egyaránt közel négyszeres, az alkohollal összefüggő halálozás növekedése a középkorúak (45–64 évesek) körében háromszoros stb. (Martikainen 1996). a kérdéskör összetettsége teszi érthetővé (az esetleges módszertani eltérések vagy hibák mellett) az adatok különbözőségeit.

Az öngyilkossági arányok növekedését pl. Li (1995) – 12 éves utánkövetéses vizsgálatban, 60 évnél idősebbek férfiak körében – 3,3-szorosnak találta, miközben ő nők körében ilyen időtávon már nem tudta kimutatni az öngyilkossági arány növekedését. (A 65–74 éves korcsoportban Martikainen és Volkenen is hasonló arányokat talált: a férfiak öngyilkossági aránya kétszeresére nőtt, a nőké nem növekedett.)

Jól összehasonlíthatóak azonban pl. Martikainen (1996) és Kaprio (1987) adatai, mivel mindkét vizsgálat özvegyek körében, és egyaránt 5 éves utánkövetés alapján történt. Mindkét vizsgálat az erőszakos halálesetek (balesetek, öngyilkosság) nagyfokú, és a természetes halálokok kisebb mértékű növekedését mutatja. Az adatok helyenként szinte azonosak (pl. a violens halálokok miatti növekedés Kaprio szerint 193%-os, Martikainen szerint ezen a téren a relatív rizikó növekedés 1,94-szeres stb.), néhol eltérnek, bár tendenciájuk ekkor is azonos (Kaprio adatai szerint a közlekedési balesetek aránya 253%-kal nő, Martikainen szerint a növekedés „csak” 1,45-szörös rizikójú). Az alkohollal kapcsolatos halálozások rizikójának növekedése Martikainen szerint férfiaknál 2,40-szeres, nőknél 2,22-szeres. Kaprio nem vizsgálta az alkohollal összefüggő halálozást, más tanulmányok azonban alátámasztják Martikainen eredményeit: Johnson (2000) szerint a májcirrózisban meghalt özvegyek aránya 45–64 éves férfiaknál háromszoros, nőknél kétszeres a házasságban élőkhöz képest.

A daganatos betegségek mértéke Martikainen adatai szerint férfiaknál 1,16-szorosára, nőknél 1,06-szorsára nő. Kaprio adatai szerint a daganatos betegségek gyakorisága csupán 3%-kal nő. Legnagyobb mértékben Martikainen szerint a tüdőrák rizikója növekszik: férfiaknál 1,24-szeresére, nőknél 1,21-szeresére. Kaprio nem vizsgálta az egyes daganattípusok gyakoriságát.

Azt, hogy mennyire fontos a statisztikai adatok „mélyére nézni”, jól mutatja a szívinfarktus példája. Miközben a közhiedelem szerint a gyászolóknak a fájdalomtól gyakran „meghasadhat a szívük”, a statisztikai adatok látszólag csak kis mértékű növekedést mutatnak a szívinfarktusok számában. Martikainen (1996) szerint pl. férfiak körében a relatív rizikó 1,11-szeres, míg nőknél „csak” 1,06-szoros. Ez az adat azonban 5 éves időtávra vonatkozik. Ilyen távon Kaprio (1987) szerint is csupán 2,6%-kal nő a kardiovaszkuláris betegségek aránya. Ha azonban lebontjuk az adatokat a veszteség óta eltelt idő szerint, kiderül, hogy az első héten a szívinfarktusok mértékének növekedése a 65 év alatti férfiaknál 216%-os, nőknél pedig 457%-os (!). (Megjegyzendő azonban, hogy a kis elemszám miatt ezek az adatok fenntartással kezelendők.) Az első hetet szívinfarktus nélkül túlélők között azonban már az első hónap végére lecsökken az infarktus aránya, olyannyira, hogy férfiaknál ez az arány még kevesebb is, mint a házasok körében, és nők között sem sokkal haladja azt meg. 5 évvel a veszteség után ugyanez az arány: 143% a férfiaknál és 109% a nőknél.

Összefoglalóan megállapíthatjuk, hogy a gyászolók megnövekvő halálozási arányaiért leginkább az erőszakos halálesetek (az öngyilkosságok és a balesetek) számának növekedése, valamint az alkoholos eredetű halálozások, az akut és krónikus szívbetegségek, valamint a tüdődaganatok számának növekedése felelős.

A veszteség óta eltelt idő

A fenti példák nyilvánvalóvá teszik, hogy a mortalitási adatok kizárólag a veszteség óta eltelt idő függvényében ítélhetők meg. A közvélekedés úgy tartja, hogy minél erőteljesebb a lelki fájdalom, minél közelebb van valaki a haláleset időpontjához, annál nagyobb a veszélye annak, hogy belebetegszik vagy belehal a gyászba, az idő viszont begyógyítja a sebeket. Néhány vizsgálat igazolni látszik ezeket a feltételezéseket.

Mint fentebb láttuk, kimagaslóan nagy a halálozási arány a veszteséget követő első héten. Az infarktushoz hasonlóan drámai mértékben nő az öngyilkosság veszélye is: házasokhoz képest özvegyeknél a házastárs halálát követő első héten közel 55-szörös (nőknél), illetve közel 80-szoros (férfiaknál) az öngyilkosság miatti halál veszélye! Az első hónap végére az öngyilkossági veszély 2–2,5 szeresére csökken. Főleg a szívinfarktus és az öngyilkosság magas gyakorisága az oka annak, hogy az özvegység első öt évében meghaló férfiak 44%-a, a nők 49,2%-a az első héten hal meg (Kaprio, 1987)!

Érthető módon tehát azok a vizsgálatok, amelyek nagyobb, de az első hetet is magában foglaló időtávot vizsgálnak, szintén magas mortalitási arányokat jeleznek. Mendes (1993) szerint pl. a mortalitás – általános – növekedése az első hat hónapban közel négyszeres. Bár a továbbiakban a halálozási arányok jelentősen csökkennek, de továbbra is magasak maradnak. A 7–12. hónapban a mortalitás özvegyek körében nőknél 1,9-szerese, férfiaknál 2,12-szerese a kontrollcsoportoknak (Schaefer 1995). A halálozási arány növekedése tehát az első évben különösen jelentős, de még a második évben (Schaefer 1995), sőt az azt követő években is meghaladja a nem gyászolók halálozási arányát. MacMahon és Pugh (1965) vizsgálata szerint például az öngyilkosság esélye a hozzátartozó elvesztése utáni első évben volt a legmagasabb, ezt követően 4 év alatt csökkent vissza a kontroll csoport szintjére. A természetes halálokok miatti halálozás Kaprio (1987) szerint 5 év elteltével férfiak és nők között egyaránt 113%-os. Gyakorlatilag azonos ezzel Martikainen (1996) eredménye, mely szerint 6 hónap – 5 év között a természetes eredetű halálozások rizikója gyászolóknál 1,16-szorosa a házasok rizikójának.

A legnagyobb rizikó tehát az első hétre jellemző, de a mortalitási arányok magasak maradnak az első éven belül is. Johnson (2000) eredményei szerint özvegyek körében a veszteséget követő első évben a daganatos betegségek kivételével minden vizsgált (természetes és természetellenes) halálozás (kardiovaszkuláris betegségek, májcirrózis, öngyilkosság, baleset) aránya nagyobb, mint egy évet követően. Martikainen (1996) a hat hónapon belüli és a hat hónap – 5 év közötti halálozást hasonlította össze, és nagyobb mértékűnek találta a kezdeti időszak mortalitási adatait.

Vannak azonban a fentieknek ellentmondó vizsgálati eredmények is. Li (2003) gyermeküket elveszített szülők esetében a kezdeti években csak a természetellenes okokkal összefüggő halálozás arányának növekedését tapasztalta (férfiaknál és nőknél egyaránt) – a természetes eredetű halálozás csak a veszteséget követő 9-18. évben nőtt meg (és csak nők körében). Ugyanezen szerzők egy másik vizsgálatukban azt mutatták ki, hogy gyermeküket elveszített szülőknél a miokardiális infarktus kockázata csak az utánkövetés 6. éve után nőtt meg (Li 2002). Más vizsgálatok egyaránt kimutattak korai és kései hatásokat is: így például a kardiovaszkulários mortalitás növekedése egyaránt kimutatható volt a kezdeti években és 5 éven túl is (Johnson 2000).

Bár a vizsgálati eredmények adatainak egy része ellentmondó, az összkép azonban többé-kevésbé egységes. E szerint: a veszteséget követően a halálozási arányok az első napokban kimagaslóan nagyok. Az első év során a halálozási arányok a legtöbb területen magasak, ezt követően csökkennek, de a gyászolók mortalitása még évekkel a veszteséget követően is magasabb, mint a nem gyászolóké. Úgy tűnik, érdemes elkülönítenünk a gyász „akut” és „krónikus” időszakát. Míg a kezdeti időszakban a szívinfarktus, az öngyilkosság és a balesetek veszélye a legnagyobb, a későbbiekben előtérbe kerülnek a krónikus szív- és érrendszeri betegségek és a daganatok.

Életkor

A legtöbb vizsgálat eredményei szerint a fiatalabbak mortalitási arányainak növekedése nagyobb mértékű, mint az idősebbeké. Martikainen (1996) három korosztályt vizsgált: 35–64, 65–74 és 75–84 éveseket. A mortalitási arányok növekedése a középkorú férfiaknál 1,66-szoros, nőknél 1,25-szeres, a fiatal idősek körében férfiaknál 1,22-szeres, nőknél 1,10-szeres, míg az idős idősek között férfiaknál 1,08-szoros, nőknél pedig nem volt kimutatható növekedés. Ezen vizsgálat szerint tehát leginkább a középkorú férfiak veszélyeztettek, hiszen mortalitási arányaik közel 70%-kal nőnek. Martikainen adatai szerint az egyes halálokok vonatkozásában is a középkorúak halálozási arányai a legnagyobbak. Li (2002) adatai szerint a gyermeküket elveszített szülők körében az első infarktus és a halálos infarktus is gyakoribb 40 év alatt, mint e fölött.

Az eredmények tehát a fiatalabbak nagyobb mértékű veszélyeztetettségét mutatják.

Nemi különbségek

Bár vannak vizsgálatok, amelyekben nem találtak szignifikáns nemi különbségeket (pl. Johnson 2000), a vizsgálatok általában azt jelzik, hogy a férfiak halálozási arányai magasabbak, mint a nőké. Martikainen (1996) vizsgálatában az összhalálozás szempontjából és az egyes halálokok szerint is minden kategóriában magasabb volt a férfiak mortalitása (bár a különbségek nem minden halálok esetében szignifikánsak). Hasonlóak Kaprio (1987) eredményei is: bár az első héten a nők körében a halálozási arány kis mértékben még magasabb, mint a férfiaknál, ezt követően az első hónaptól az ötödik évig mindvégig a férfiak halálozási arányai magasabbak.

Összegezve a fenti részeket megállapíthatjuk, hogy a mortalitás növekedése szempontjából leginkább a fiatalabbak és a férfiak veszélyeztetettek; a rizikó mértéke legnagyobb közvetlenül a haláleset után, de a hatások – csökkenő mértékben – még éveken át kimutathatók; a kezdeti időszakban a violens halálesetek (öngyilkosság, balesetek) és a szívinfarktus aránya nő meg, a későbbi években a természetes halálokok (alkohollal összefüggő halálozás, daganatok) kerülnek előtérbe.

A magyar népesség életminősége az ezredfordulón

Tartalomjegyzék

Kiadó: Semmelweis Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 726 6

Orvostudomány Semmelweis Kiadó könyvei

A Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének tudományos iskolája által, Kopp Mária, Kovács Mónika Erika szerkesztésével létrehozott, a magyar népesség életminőségét és egészségét bemutató monográfiája a XXI. század orvosa, egészségügyi szakembere, döntéshozói, sőt minden polgára számára igen fontos és időszerű témával foglalkozik, az egészéggel, betegségekkel kapcsolatos életminőség kérdésével. A monográfia, mely az intézet több mint 10 éves kutatási munkásságát öleli fel, kiegészítve azt a témával kapcsolatos nemzetközi eredményekkel, egyedülálló és nélkülözhetetlen mű a hazai szakirodalomban. A majd ötven szerzős monográfiában bemutatásra kerülő eredmények zöme a Hungarostudy 2002 országos, a magyar felnőtt lakosságra életkor, nem és településnagyság szerint reprezentatív egészségfelmérésen alapul. Ugyanakkor számos tényező esetében az eredmények a két korábbi 1988-as és 1995-ös vizsgálat adataival is kiegészülnek, így összehasonlításra, longitudinális összefüggések vizsgálatára is lehetőség nyílik. Ez az elmúlt két évtizedben lejátszódó gyors társadalmi változások hatásainak értékelése szempontjából különös jelentőséggel bír. Amíg a három nagy egészségfelmérés bepillantást nyújt az életminőség- és egészségmutatók és azok sokrétű – többváltozós összefüggéseinek társadalmi – makroszintű vizsgálatára alkalmas, addig az egyes rétegek és problémakörökre jellemző specifikus, mélyebb – mikroszintű – összefüggések elemzésére további kiegészítő vizsgálatok szükségesek. A monográfia külön erőssége, hogy számos fejezetben a tudományos iskola kutatói bemutatják az adott témában „mélyfúrás” jelleggel végzett a további vizsgálataikat is. Ajánljuk tehát a könyvet az egészségügy, pszichológia, szociológia, antropológia, bioetika, pedagógia, közgazdaság- és politikai tudomány területén dolgozó – klinikai, kutató és oktató munkát végző és döntéshozó – szakembernek. Hasznos információval szolgálhat minden olyan olvasó számára, aki az életminőség fogalmát, indikátorait, meghatározóit szeretné megismerni, munkájában felhasználni, s kiváncsi a magyar lakosság életminőségére az ezredfordulón.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kopp-kovacs-a-magyar-nepesseg-eletminosege-az-ezredfordulon//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero