Kopp Mária, Kovács Mónika Erika (szerk.)

A magyar népesség életminősége az ezredfordulón


6.8.1. Bevezetés

Az életminőség fogalmának a krónikus betegségekkel kapcsolatban is egyre nagyobb szerepe van. E betegségek között a gyomor-bélrendszer zavarai népegészségügyi problémát jelentenek igen nagy gyakoriságuk és az egészségügyi ellátó rendszer gyakori igénybevétele miatt. Ebben egyetértenek a gasztroenterológusok és a lelki segítségnyújtással foglalkozó szakemberek.
A közelmúltban belgyógyász szerzők szerkesztésében, de multidiszciplináris megközelítéssel hazai monográfia is napvilágot látott a gasztroenterológia és az életminőség kapcsolatáról (Újszászy és mtsai, 2001a). A szervi eltérésekkel jellemezhető állapotok mellett az ún. „funkcionális”, azaz organikus elváltozás nélküli problémák kifejezetten pszichoszomatikus, vagy stresszel összefüggő zavarként értékelhetők, így a magatartásorvoslás kitüntetett területei között tarthatjuk számon őket (Túry, 2004).
A funkcionális gyomor-bélrendszeri zavarok első nemzetközi osztályozása 1988-ban a XIII. Nemzetközi Gasztroenterológiai Konferencián született meg. Ennek alapján a funkcionális gasztrointesztinális zavarok olyan krónikus vagy visszatérő, változatos kombinációjú gyomor-bélrendszeri tüneteket jelölnek, melyek nem magyarázhatók strukturális vagy biokémiai abnormitással (Drossman és mtsai, 1990).
Ilyen zavarok az emésztőtraktus különböző részein jelenhetnek meg, lokalizálódhatnak a garatra, a nyelőcsőre, a gasztroduodenális területre, a biliáris traktusra, a vékony- és vastagbélre és a végbélre. Ezek közül a két leggyakoribb tünetcsoport, a funkcionális diszpepszia és az irritábilis bél szindróma (IBS) a lakosság mintegy 1/3-át érinti (Újszászy és Túry, 1998; Újszászy és mtsai, 2001).
Jelen fejezet az intézetünkben folyó életminőség-kutatások keretén belül a krónikus gyomor-bélrendszeri zavarok problémakörét tekinti át, felhasználva a Hungarostudy 2002 országos reprezentatív felmérés néhány ide vonatkozó adatát, továbbá bemutat egy olyan kutatást, amely a leggyakoribb funkcionális gyomor-bélrendszeri zavarok egyikének, az irritábilis bél szindrómának (IBS) az életminőségre gyakorolt hatását vizsgálja.
 
Milyen gyakoriak a gyomor-bélrendszer megbetegedései a hazai népességben?
A Hungarostudy 2002 országos felmérés a hazai népesség reprezentatív mintájában elemezte az egészségi állapotot, és az ezzel összefüggő egyes társadalmi és pszichológiai háttértényezőket. Adatai arról tanúskodnak, hogy a gyomor-bélrendszeri zavarok gyakorisága igen magas – ez megfelel az általános népegészségügyi adatoknak (6.8-1. táblázat).
 
6.8-1. táblázat. Különböző gyomor-bélrendszeri megbetegedések gyakorisága a Hungarostudy 2002 hazai reprezentatív mintájában
 
Májbetegség
 
volt
összesen
Férfiak
218 (4,1%)
5274 (100%)
Nők
282 (4,3%)
6497 (100%)
chi2-próba: NS
 
Ételallergia
 
volt
összesen
Férfiak
47 (0,9%)
5231 (100%)
Nők
163 (2,5%)
6466 (100%)
chi2-próba: p < 0,001
 
Gyomor- és nyombélfekély
 
volt
összesen
Férfiak
433 (8,2%)
5266 (100%)
Nők
389 (6,0%)
6482 (100%)
chi2-próba: p < 0,001
 
Egyéb gyomor-bélbetegség
 
volt
összesen
Férfiak
356 (6,8%)
5269 (100%)
Nők
627 (9,6%)
6502 (100%)
chi2-próba: p < 0,001
 
A táblázatban négy gyakori gyomor-bélrendszeri problémakör áll: májbetegségek, ételallergia, fekélybetegségek (gyomor- és nyombélfekély), és egyéb gyomor-bélrendszeri megbetegedések. A májbetegségek összefüggése az alkoholbetegséggel közismert. Meglepő, hogy a két nemnél nem volt lényeges különbség a májbetegség gyakoriságát tekintve, bár a férfiak alkoholizmusa köztudottan gyakoribb. az ételallergiára a határozott női túlsúly jellemző, míg a fekélybetegség inkább a férfiakat érinti (a különbség szignifikáns). Az egyéb gyomor-bélbetegségek adatai között lehetnek jelen a gyakori zavarok: az IBS, a gastro-oesophagealis reflux stb. E csoportban is szignifikáns különbség van a nők „javára”, és bár az élettartam-prevalenciának megfelelő adatok magasak, az IBS esetében megszokott gyakoriságot (9–23% – ld. alább) nem érik el.
Adataink világosan mutatják, hogy az egészséggel kapcsolatos életminőség meghatározásában a gyomor-bélrendszeri zavarok igen számottevőek. a továbbiakban kiemelten tárgyaljuk a leggyakoribb zavarok egyikét, az IBS-t.
 
Az IBS definíciója és epidemiológiai adatai
Az IBS diagnózisának alapját először a Manning-féle, majd a Római Kritériumok képezték (Drossman, 1994 és 1996, Újszászy és Túry, 1998). A korábbi irányelveknél szigorúbb Római II. Kritériumok szerint az IBS diagnózisa akkor állapítható meg, ha:
Legalább 3 hónapja folyamatosan vagy szakaszosan jelentkező, organikus ok nélküli hasi fájdalom vagy diszkomfort van jelen, ami székelés után enyhül és a székletürítés gyakoriságának vagy konzisztenciájának megváltozásával társul.
A székletürítés rendszertelen mintázata az időszak minimum 25 százalékában fennáll és a vezető tünetek mellett az alábbi kiegészítő tünetek közül legalább kettő jelen van:
  • korábbihoz képest megváltozott székletgyakoriság,
  • a széklet megváltozott konzisztenciája,
  • megváltozott székletürítés: erőltetés, sürgető székelés vagy inkomplett kiürülés érzése,
  • nyákos széklet, illetve nyákürítés,
  • puffadás vagy hasi feszülés érzése.
 
A domináló tünetek alapján általában négy alcsoportot különböztetnek meg:
  1. Döntően székrekedésre panaszkodó betegek.
  2. Döntően hasmenésre hajlamos betegek.
  3. Alternáló székletürítéssel jellemezhető betegek.
  4. Elsősorban hasi puffadástól, hasi teltségérzéstől és fájdalomtól szenvedő betegek.
 
Az IBS a tünetek alapján az esetek 95%-ában megbízhatóan diagnosztizálható. Ezzel csökkenthetők a túlzottan részletes vizsgálatok okozta jatrogén hatások – például a betegek eleve fokozott szorongásának és betegmagatartásának további megerősítése (Drossman és munkatársai, 1990).
A funkcionális bélzavarok nagyon gyakoriak. az IBS kritériumait különböző felmérések szerint nagyjából az átlagpopuláció 9–23%-a teljesíti. A kórkép univerzális, bár előfordulási gyakoriságát és a népességen belüli megoszlását földrajzi, kulturális és szocioökonómiai tényezők is befolyásolják. A tünetek általában fiatal felnőttkorban kezdődnek és idős korban csökkennek. A nők érintettsége nagyobb (2:1), illetve inkább ők azok, akik ezekkel a tünetekkel orvoshoz mennek (Újszászy és Túry, 1998). Egyes adatok szerint a nők dominanciája jelentősebb a székrekedésre panaszkodók alcsoportjában (Camilleri, 2001). A diagnosztikus kritériumokat teljesítő személyek nagyobb része nem fordul panaszaival orvoshoz. A betegeknek mindössze 25%-a kér orvosi segítséget. Többségük az alapellátásban jelenik meg, csupán 4%-uk keres fel gasztroenterológust, és még így is ők teszik ki a gasztroenterológiai szakrendelések betegforgalmának mintegy 40%-át. Az IBS-betegek esetében más betegségekhez képest gyakoribb a túlzott vizsgálatok végzése és több a felesleges sebészi beavatkozás, valamint a diagnózissal és a kezeléssel való elégedetlenségből fakadó orvosváltás, és az ismételt orvosi vizit. Mindez világszerte hatalmas adminisztratív- és költségterhet jelent az egészségügy számára (Újszászy és Túry, 1998).
Az IBS „biztonságos” diagnózis. Az eddigi adatok alapján nem növeli sem a mortalitást, sem más súlyosabb kórkép kialakulásának kockázatát. viszont a tünetek általában krónikusak, gyakran évekig, évtizedekig fennmaradnak, és meglepően nagy mértékben ronthatják a betegek életminőségét. Az IBS-betegek ugyanakkora, sőt olykor nagyobb életminőség-romlásról panaszkodnak, mint az organikus bélbetegek (Újszászy és Túry, 1998).
 
Az életminőség mérésének jelentősége az IBS-betegek esetében
Az IBS diagnosztizálásához és súlyosságának megítéléséhez nincsenek megbízható biológiai markerek, a panaszok bizonyos pszichoszociális változókkal gyakran nagyobb együttjárást mutatnak, mint az organikus változókkal. Az objektíven kimutatható elváltozásoknál a tünetek szubjektív megélése az ilyen betegségek esetében fontosabb, hiszen elsősorban ez határozza meg az orvosi segítségkérést és a betegviselkedést. Ezért van különösen nagy jelentősége az életminőség mérésének a funkcionális gyomor-bélbetegeknél (Újszászy és mtsai, 2001).
Az IBS-betegekre kidolgozott életminőség-kérdőíveknek többféle gyakorlati haszna van. Lehetővé teszik az orvos számára a beteg problémáinak jobb megértését és annak felmérését, hogy a tünetek a beteg egyes életterületeit milyen mértékben befolyásolják. A használatban lévő kérdőívek információt nyújtanak az érzelmi élet, az alvás, az evés, a pihenés és a szexuális élet érintettségéről is. A kérdőívek önkitöltő jellege megkönnyíti a beteg számára, hogy intim vagy kínos témákról is nyilatkozzon. Ezáltal könnyen és gyorsan felmérhető, hogy a beteg életének mely részén tapasztalja a tünetek korlátozó hatását, és ez segít a megfelelő egyénre szabott kezelési forma megválasztásában. A kérdőívek másik alkalmazási lehetősége a kezelés hatékonyságának megítélése, a beteg állapotváltozásának követése. Az utóbbi években több tanulmány bizonyította, hogy az életminőség-kérdőívek a kezelés sikerességének, illetve a javulásnak érzékeny indikátorai, jól együttjárnak az egyéb betegségteher- és fájdalommutatók változásával (Drossman és mtsai, 2000). Javaslatok vannak arra vonatkozóan, hogy az IBS-betegek kezelésének fő célja az életminőség javulása legyen (Lea és Whorwell, 2001).
Munkacsoportunk elkezdte egy IBS-specifikus életminőség-kérdőív hazai adaptálását (IBS-QOL), amelynek a fordítása a fent említett monográfiában jelent meg (Glaxo Wellcome, 1998a; 1998b; Újszászy és mtsai, 2001).
 
Az életminőséget befolyásoló tényezők IBS-betegek esetében
Az IBS kimenetelének mérésére vonatkozóan vannak külső értékelő tényezők: orvosi vizitek száma, rokkantság foka, költségek, stb. vannak „puhább” adatok is, amelyek a beteg értékelését fejezik ki: testi és pszichológiai tünetek, napi funkcionálás, egészséggel kapcsolatos életminőség. A betegségspecifikus életminőség-romlás IBS-ben részben tüneti, részben pszichoszociális jellemzőkkel függ össze (áttekintés: Drossman, 1994; 1996; Újszászy és Túry, 1998; Túry és Újszászy, 2000a; 2000b). A tünetek közül leginkább a hasi fájdalom/diszkomfort mértéke hat az életminőségre, a bélműködés egyéb aspektusainak hatása kevésbé jelentős (Lea és Whorwell, 2001; Wilson és mtsai, 2004). A pszichoszociális tényezők közül az IBS-hez gyakran társuló szorongásos és depressziós tüneteknek, valamint a beteg disztressz szintjének van kiemelkedő jelentősége, de fontosak lehetnek bizonyos személyiségvonások (például neuroticizmus, hipochondriázis), kognitív és viselkedéses jellemzők (például a megküzdési kapacitás, a betegséghez való alkalmazkodás), valamint a beteg szociális környezete által nyújtott támogatás mértéke is (Koloski és mtsai, 2001). Ezek a faktorok ugyanolyan fizikai tünetek mellett is lényegesen más közérzethez vezethetnek (Újszászy és mtsai, 2001).
Az eddigi vizsgálatok, többek között Akehurst és mtsai (2002) szerint az IBS-betegek egészséggel kapcsolatos életminősége jelentősen rosszabb, mint a kontrollszemélyeké, több a munkahelyi hiányzás, az átlagos egészségügyi költség pedig évente 123 angol font. Motzer és mtsai (2003) pedig azt találták, hogy a spirituális dimenzióra utaló koherencia-érzés és holisztikus életminőség IBS-ben szenvedő nőknél szignifikánsan alacsonyabb, mint a kontroll csoportban.
Az életminőség-vizsgálatok sok pszichológiai tényezővel vannak kapcsolatban. Így például Whitehead és mtsai (1996) egyetemisták között kérdőívvel vizsgálták azt, hogy az IBS hogyan befolyásolja az életminőséget, a neuroticizmust és a pszichológiai disztresszt. Három csoport volt: olyan IBS-betegek, akik orvoshoz fordultak, olyanok, akik nem kerestek segítséget, valamint tünetmentes kontroll-személyek. Az orvosi kezelést igénylő betegek életminősége rosszabb volt, mint a nem konzultáló betegeké, akiké viszont rosszabb volt, mint a kontrollszemélyeké. A neuroticizmus és a pszichológiai distressz mindegyik életminőség-faktorral korrelált. A vizsgálat arra utal, hogy az orvoshoz fordulásnak fontos meghatározója a tünetekkel járó életminőségromlás.
Gomborone és mtsai (1995) IBS-betegeket vizsgáltak a Betegségi Attitűdök Skálájával és a Beck Depresszió Kérdőívvel. E csoportot összehasonlították organikus gyomor-bélbetegekkel, depressziós betegekkel és egészséges önkéntesekkel. a Beck-kérdőívben az IBS-betegek pontszámai voltak a legmagasabbak. A betegségi attitűdök (pl.: a betegséggel és fájdalommal való túlzott foglalkozás, a hipochondria) mindegyik betegcsoportban magasak voltak, legmagasabbak az IBS-csoportban. Három alskála specifikus volt IBS-re: a testi aggodalmaskodás, a hipochondriás hiedelmek és a betegségfóbia. Az IBS tehát kóros betegségi attitűdökkel jár, amelyek nem csupán a depresszió vagy a testi tünetek következményei.
IBS-ben gyakoribb az „abnormis” betegségviselkedés, amit kora gyermekkori kondicionáló hatások is befolyásolnak: a betegség szülők által történő megerősítése, veszteségek, szexuális és fizikai abúzus. Az IBS-betegek gyermekkorukban betegesebbek voltak, betegségük alatt fokozottabb szülői figyelemben részesültek, többet hiányoztak az iskolából és gyakrabban jártak orvoshoz, mint az egészséges kontrollszemélyek (Drossman, 1996).
Az életminőség szempontjából nagy jelentősége van a stressznek, ami a pszichoszomatikus zavarok központi tényezője lehet. Ezt támasztja alá a stressz-medicina fogalma, amely a magatartásorvoslás keretein belül értelmezhető szubdiszciplínának felel meg. Minden pszichoszomatikus zavarban fontos szerepet játszanak a stresszhelyzetek és az azok elviselését lehetővé tevő megküzdő („coping”) stratégiák. E betegek nem tudják adaptív módon megoldani a stresszhelyzeteket, a feszültségek, indulatok a saját test felé fordulnak (ez az „acting in” mechanizmusa) és így szomatikus panaszokhoz vezetnek.
A fentieket erősíti meg Whitehead (1994) is, aki felhívja a figyelmet arra, hogy az IBS-betegek szubjektíve nem élnek át több stresszhelyzetet, de a stresszre „túlreagálnak”. Dancey és mtsai (1998) a napi stressz és a tünetek közötti kapcsolatot vizsgálták: a betegek jelentős részében a tünetek jelentkezése és intenzitása függött a stressztől. Ez a prospektív vizsgálat alátámasztja a stressz szerepét IBS-ben, és arra utal, hogy a stresszkezelő programok hasznosak lehetnek a kezelésben. Hasonló eredményt közöltek Levy és mtsai (1997) is. A napi stressznek a tünetekre gyakorolt hatását értékelték, és szignifikáns pozitív kapcsolatot találtak a napi stressz és a tünetek között mind IBS-betegeknél, mind nem IBS-betegeknél. A menstruációs ciklus kontrollálása nem befolyásolta az eredményeket. Whitehead és mtsai (1992) stresszteli életesemények standardizált kérdőívét és egy béltünet-kérdőívet alkalmaztak egy éven át az általános populációt reprezentáló nőknél. A személyeket három csoportra osztották: azokra, akik teljesítették az IBS diagnosztikus kritériumait, azokra, akik nem teljesítették, de bélpanaszokkal rendelkeztek, valamint bélpanaszokkal nem rendelkező kontrollszemélyekre. Az IBS-beteg csoportban szignifikánsan magasabb volt a stressz-szint, mint a másik két csoportban, még ha a neuroticizmus, mint zavaró tényező hatását kontrollálták is. A béltünetek korreláltak a stresszel. A stresszpontszámok korreláltak a munkaképtelen napokkal és a béltünetek miatti orvosi vizitek számával is.
A stressz pszichofiziológiai vonatkozásaira vonatkozóan Payne és mtsai (1992) IBS-betegeket, gyulladásos bélbetegségben szenvedőket, valamint egészséges kontrollszemélyeket hasonlítottak össze különböző élettani változók mentén (szívritmus, ujjhőmérséklet, bőrellenállás, homlok-EMG), és mérték a laboratóriumi stresszorokra adott választ. a csoportok között nem mutatkozott lényeges különbség a szimpatikus idegrendszer stresszre adott válaszaiban. Ez ellentétben áll más vizsgálatokkal, valószínűleg azért, mert a stressz következményeinek csupán egy szeletét jelentik a mért paraméterek. Mindezekből a vizsgálatokból látható, hogy az életminőséget alapvetően befolyásolják a pszichoszociális tényezők. a fentieken túl több olyan terület van, amely pszichológiai következményeinél fogva az életminőséget szintén jelentősen érinti. Egy példa: a szexuális bántalmazások gyakorisága igen nagy IBS-betegek esetében is (Drossman, 1997). Említhetjük még a pszichiátriai zavarok komorbiditását és a személyiségjellemzőkre vonatkozó vizsgálatokat is (áttekintés: Túry és Újszászy, 2000a; 2000b).
 
Az IBS Életminőség Kérdőív kialakítása és jellemzői
Az egyik legismertebb kérdőívet (IBS-QOL: IBS Quality of Life Questionnaire) az IBS-re vonatkozó életminőség mérésére a Washingtoni Egyetemen Patrick és munkatársai (1998) alakították ki. A kérdőív kidolgozása gondosan megtervezett többlépcsős eljárással történt. Az európai használhatóság érdekében négy európai ország gasztroenterológusaival és azok betegeivel is ellenőriztették a tételeket. A további pszichometriai vizsgálat során a római kritériumokat teljesítő IBS-betegek töltötték ki a kérdőívet. A statisztikai elemzések nyomán nyolc faktor rajzolódott ki: 1) diszfória, 2) aktivitással való interferencia, 3) testkép, 4) egészséggel kapcsolatos aggodalom, 5) ételkerülés, 6) szociális reakció, 7) szexualitás és 8) kapcsolatok. A végső változat 34 kérdésből áll. A reliabilitás elemzések magas belső konzisztenciát (a Cronbach-alfa a kérdőív egészére 0,95, az alskálákra 0,65–0,92) és időbeli stabilitást jeleztek (az egyhetes teszt-reteszt korreláció a kérdőív egészére 0,86, az alskálákra 0,69–0,89). A konstruktum validitást más életminőség – és tünetsúlyossági kérdőívekkel való korreláció igazolta, a megfelelő diszkriminatív validitást pedig az bizonyította, hogy az IBS-QOL jól differenciált a különböző tünetsúlyosságú csoportok között (Patrick és mtsai, 1998). Egy későbbi validitásvizsgálatban a kérdőív különbséget tett a kezelésre reagálók és nem reagálók között (Drossman és mtsai, 2000).
 

A magyar népesség életminősége az ezredfordulón

Tartalomjegyzék


Kiadó: Semmelweis Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 726 6

A Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének tudományos iskolája által, Kopp Mária, Kovács Mónika Erika szerkesztésével létrehozott, a magyar népesség életminőségét és egészségét bemutató monográfiája a XXI. század orvosa, egészségügyi szakembere, döntéshozói, sőt minden polgára számára igen fontos és időszerű témával foglalkozik, az egészéggel, betegségekkel kapcsolatos életminőség kérdésével. A monográfia, mely az intézet több mint 10 éves kutatási munkásságát öleli fel, kiegészítve azt a témával kapcsolatos nemzetközi eredményekkel, egyedülálló és nélkülözhetetlen mű a hazai szakirodalomban. A majd ötven szerzős monográfiában bemutatásra kerülő eredmények zöme a Hungarostudy 2002 országos, a magyar felnőtt lakosságra életkor, nem és településnagyság szerint reprezentatív egészségfelmérésen alapul. Ugyanakkor számos tényező esetében az eredmények a két korábbi 1988-as és 1995-ös vizsgálat adataival is kiegészülnek, így összehasonlításra, longitudinális összefüggések vizsgálatára is lehetőség nyílik. Ez az elmúlt két évtizedben lejátszódó gyors társadalmi változások hatásainak értékelése szempontjából különös jelentőséggel bír. Amíg a három nagy egészségfelmérés bepillantást nyújt az életminőség- és egészségmutatók és azok sokrétű – többváltozós összefüggéseinek társadalmi – makroszintű vizsgálatára alkalmas, addig az egyes rétegek és problémakörökre jellemző specifikus, mélyebb – mikroszintű – összefüggések elemzésére további kiegészítő vizsgálatok szükségesek. A monográfia külön erőssége, hogy számos fejezetben a tudományos iskola kutatói bemutatják az adott témában „mélyfúrás” jelleggel végzett a további vizsgálataikat is. Ajánljuk tehát a könyvet az egészségügy, pszichológia, szociológia, antropológia, bioetika, pedagógia, közgazdaság- és politikai tudomány területén dolgozó – klinikai, kutató és oktató munkát végző és döntéshozó – szakembernek. Hasznos információval szolgálhat minden olyan olvasó számára, aki az életminőség fogalmát, indikátorait, meghatározóit szeretné megismerni, munkájában felhasználni, s kiváncsi a magyar lakosság életminőségére az ezredfordulón.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kopp-kovacs-a-magyar-nepesseg-eletminosege-az-ezredfordulon//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave