Nikolics Mária, Vincze Zoltán, Zelkó Romána (szerk.)

Gyógyszerészeti tudománytörténet és propedeutika

2.8. Gyógyítás a Római Birodalomban

A rómaiak államalkotó képessége és monumentális alkotásai ma is bámulatra méltóak. A hatalmassá nőtt, jól szervezett állam a hadsereg erejére épült. Az ütőképes hadseregnek pedig már akkor is a megfelelő egészségügyi ellátás volt az egyik pillére. Bár a rómaiak lényegében készen kapták az egészségügyi és gyógyászati ismereteket a leigázott népektől, elsősorban a görögöktől, mégis jelentősen fejlesztették azt. Kiépítették a katonaorvosi hálózatot, katonai kórházakat hoztak létre, a légióknál tábori orvosok működtek. Az orvosi tevékenységet szükséges rossznak és nem a leginkább tiszteletreméltó foglalkozásnak tekintették. Hosszú időn át nem maguk a rómaiak gyakorolták, hanem a meghódított népek közül szedett hadifoglyok, rabszolgák. A rómaiaknál ezért sokáig nem alakultak ki orvosi iskolák, sőt hosszú ideig szakképzettség sem volt szükséges ahhoz, hogy valaki gyógyító tevékenységet folytasson. Nem csoda, ha elszaporodtak a sarlatánok, hamisítók, utcai gyógyszerárusok stb., a későbbiekben azonban rendezték ezeket az állapotokat, az orvos-gyógyszerészi gyakorlatot hatósági engedélyhez kötötték.

Az orvoshiány leküzdésére Julius Caesar már római polgárjogot adott azoknak a külföldi szakembereknek, akik Rómában telepedtek le.

A rómaiak gyógyászati ismereteiről sok írásos emlék maradt fenn. Ezek közül is kiemelkedő Cornelius Celsus munkája a „De medicina” című 8 kötetes mű. Művének fő célja volt megfelelő tanácsok osztogatása a rabszolgatartók részére, a megbetegedett rabszolgák gyógyítására vonatkozólag. Legértékesebbek a sebészetről írt részek, ezekben először határozta meg a gyulladás tüneteit, melyek ma is helytállóak: pirosság – rubor, duzzanat – tumor, melegség – calor, fájdalom – dolor.

E korszak legnagyobb természetkutatója és egyben orvos-gyógyszerésze Claudius Galenus volt (129–199). Eredetileg gladiátorok orvosaként működött, majd orvosi tevékenységén kívül sokat foglalkozott anatómiával, élettannal, és azt jelentősen továbbfejlesztette. Boncolásainak zömét nem embereken, hanem állatokon végezte, így több tévedése innen származik. Elsőnek különböztette meg az artériákat a vénáktól. Jellemző tekintélyére, hogy egyes tévhitei több évszázadon át tartották magukat, míg Harvey a 17. században fel nem fedezte a vérkeringést. Udvari orvosa volt Marcus Aurelius és Commodus császároknak.

A gyógyszerészet vonalán ő foglalta először rendszerbe a gyógyszereket, és kora gyógyszerkincsét új gyógyszerekkel gazdagította. Galenus műveiben 473 növényi gyógyszert számoltak össze, de igen sok ásványi szerrel is találkozunk nála, mint pl. ólom, réz, vas- és arzén vegyületekkel, kénnel, timsóval, szódával és még több más, ma is alkalmazott anyaggal. Műveiben számos módszert közölt a gyógyszerhamisítások felismerésére, és azokról a pótszerekről is szól, melyekkel a drága, valódi keleti szerek hiányában, szükség esetén ugyanaz a gyógyhatás érhető el.

Őt tekintjük elsőnek, aki a kórelőzmény megállapítása után diagnózist állított fel, és a diagnózisnak megfelelő hatékony gyógyszert rendelt. Az egyedi gyógyszerrendelés tőle származik. A gyógyszerek megbízhatóságának, állandó egyenletes hatáserősségének biztosítására a gyógyszerkészítésben pontos eljárásokat vezetett be.

A laboratóriumokban készült gyógyszereket ma is galenikumoknak nevezzük, sőt az újabb keletű készítményeket és modern gyógyszerformákat neogalenikumoknak is nevezik.

A Római Birodalom a vallási türelem, sőt a vallásszabadság alapján állott, és e felfogásnak megfelelően a gyógyító tevékenység nem forrott össze a papsággal. Később azonban a kereszténység megjelenésével a helyzet megváltozott, felforgatókat láttak bennük, ezért üldözték őket. I. Constantinus (Nagy Konstantin, ortodoxiában: Szent Konstantin) milánói türelmi rendelete (313-ban) után a kereszténység megerősödött, majd Nagy Theodóziusz államvallássá tette a kereszténységet. Így az egyház befolyása és szerepe megnőtt. A kereszténység lett Európa szinte kizárólagos szellemi irányzata. A politeista vallású Római Birodalom monoteistává válik, a pogány orvos isteneket, amelyeket addig tiszteltek, Krisztus és tanítása váltja fel, az orvostudománynak és a gyógyszerészetnek védőszentjei támadnak: Szent Kozma és Szent Damján.

Egyre szaporodnak a kolostorok és bennük a szerzetesek száma, akik a kolostorok mellett iskolákat, szegényházakat és kórházakat építettek. A szerzetesek ezekben tanítanak, szegényeket táplálnak, betegeket gyógyítanak és gyógyszereket készítenek. A niceai zsinat 325-ban előírja ilyen kórházak felállítását és a betegek gyógyítását. Ennek hatására Nursiai Benedek, a bencés rend megalapítója 529-ban Monte Cassinoban kolostort alapított tanítványai számára. Ez a rend a későbbiekben nemcsak papokat és tanítókat, hanem orvos-gyógyszerészeket is képezett ki. Géza fejedelem területeket adományozott Magyarországon a bencés rendnek – elsőként 996-ban, Pannonhalmán. Fia, I. István szorgalmazására újabb monte-cassinói és salernói bencések jöttek Magyarországra, és a pogány magyarok első keresztény papjai, tanítói, orvosai és gyógyszerészei lettek.

Gyógyszerészeti tudománytörténet és propedeutika

Tartalomjegyzék

Kiadó: Semmelweis Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 727 3

Orvostudomány Semmelweis Kiadó könyvei

Az elsőéves gyógyszerészhallgatók több szakmai tárgy oktatása és tanulása mellett először találkoznak egy olyan tárggyal, mely nem egyszerűen egy jól körülhatárolt, és definiálható anyaghalmazt ölel fel, hanem egy szemlélet, az egészségügyi-gyógyszerészi szemlélet kialakulását segíti. Ennek kapcsán olyan ismereteket és tudnivalókat közvetít, amelyek a jó szakmai felkészültségen túl, a gyógyszerészhallgatók számára emberi, etikai tartást, a betegekkel való kapcsolat helyes formáját próbálják megismertetni. A gyógyszerészeti múlt bemutatásával megalapozza a hallgatók hivatásszeretetét, és átfogó ismereteket ad a gyógyszerészi hivatásról. Természetesen ezen ismeretek megszerzése nem lehetséges a félév folyamán, de elindíthat egy olyan folyamatot a hallgatóban, mely az igényes emberi és szakmai kapcsolatok kialakításában egy életre meghatározó lehet. Aki a múltat nem ismeri, a jelent nem értheti, és a jövőt nem építheti. Az emberiség társadalmi fejlődésének megismerése mellett elengedhetetlenül szükséges, hogy minden szakember megismerje saját szakterülete tudományos és gyakorlati fejlődését, múltját. Ez biztos alapot ad tudományos és gyakorlati munkájához, segítséget jelent következtetések levonásában, a jövő tervezésében és építésében. A múlt letisztult modelljei sokszor példaképek lehetnek a feladatok megoldásában. A különböző gyógyszerészi munkakörökben, elsősorban közforgalmú gyógyszertárban eltöltött szakmai gyakorlat fontos része a gyógyszerészképzésnek. A gyógyszerészeti propedeutika mindehhez az alapokat, a már formálódó helyes szakmai etikai szemléletet adja. Reményünk szerint minden gyógyszerészhallgatónál egységes lesz az az alap, amelyre az egyetemi és gyógyszertári oktatók a további évek során szisztematikusan építhetnek, egymás munkáját kiegészítve.

Hivatkozás: https://mersz.hu/zelko-vincze-nikolics-gyogyszereszeti-tudomanytortenet-es-propedeutika//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero