Nikolics Mária, Vincze Zoltán, Zelkó Romána (szerk.)

Gyógyszerészeti tudománytörténet és propedeutika

2.11. Az alkímia és iatrokémia kialakulása, és fejlődésük

Már az egyiptomiak kezdtek foglalkozni aranycsinálással. Innen terjedt szét ez a mesterség előbb a görögök, majd az arabok felé. Egyiptom régi neve: Kémi volt. Az arabok al szótaggal kibővítve „egyiptominak” alkéminek nevezték ezt a mesterséget, így lett belőle alkímia vagy alkémia. Ezen a néven került később Európába. Az alkímia sokat átvett az ősi misztikus egyiptomi múltból is, ezért rejtélyes, misztikus maradt mindvégig.

Az alkimisták tevékenységében nem a gyógyítás vagy a tudományos kutatás volt a lényeges, ez csak később az ún. orvosi kémia, a jatrokémia korában került előtérbe. Ők elsősorban gazdagságot, pénzt, hatalmat akartak, és egyes uralkodók nemcsak ösztönözték, támogatták, hanem sokszor erőszakkal kényszerítették is őket abban a reményben, hogy a mesterséges arany készítésének titkával együtt a mérhetetlen gazdagság, a korlátlan hatalom birtokába jutnak. Az alkimisták egy része orvos is volt vagy gyógyszerész, esetleg mindkettő. Így a gyógyszertárak laboratóriuma az alkímia otthona, de megfordítva is érvényes: a mai gyógyszerészi kémiának az alkímia a szülőanyja.

Az alkímia legnagyobb jelentősége a gyógyászat szempontjából az volt, hogy az arany mesterséges előállítása titkának kutatása közben átalakulva, a gyógyítás segédtudományává vált. Fő célja már nem az aranycsinálás, hanem a gyógyszerek felfedezése, gyártása. A legtöbb alkimista rájött, ha eddig évszázadokon keresztül nem sikerült az aranycsinálás, kár a további munkáért. E folyamat eredményeként a vegyészet és a gyógyítás közel került egymáshoz. Közös munkájuk gyümölcseként új, viszonylag hatásos gyógyszerek születtek.

Ennek a folyamatnak az úttörője Paracelsus volt. így őt tekinthetjük az orvosi kémia, a jatrokémia megalapítójának. Ez Paracelsus tanítása alapján kialakult orvosi irányzat, amely minden életjelenséget és betegséget valamilyen kémiai folyamattal magyarázott. Teljes neve hosszú: Philippus Aureolus Paracelsus Theophrastus Bombastus von Hohenheim. 1493-ban született. A ferrari egyetemen avatták doktorrá (orvos). Bejárja csaknem egész Európát. Magyarországon és Erdélyben is megfordul Utazásai alatt sokat tanul, sok gyógyszert megismer, nagy tapasztalatokat szerez. Tanulmányozza a népi gyógymódokat, mert ezekben kereste az empirikus, bevált gyógyító eljárásokat és gyógyszereket.

Paracelsus alkalmazta elsőnek kiterjedten az ásványi anyagokat, fémeket, fémsókat a gyógyászatban. Erre az vezette, hogy utazásai során megfigyelhette a bányákban dolgozó munkások különféle megbetegedéseit. Helyesen következtetett arra, hogy ezek az ún. foglalkozási ártalmak a fémek következményei. Megállapította a fémek erős élettani hatását, és innen már csak egy lépést kellett tennie, hogy ezt a tudását gyógyító célra, betegségek kedvező befolyásolására használja fel. Az általa bevezetett fém gyógyszer csoportba tartozik az arzén és az antimon. Az antimon, más néven stibium már az ókorban ismert volt. A gyógyászatban azonban csak Paracelsus óta használják hurutoldó, köptető hatása miatt.

Legnagyobb sikereit a higannyal érte el. Az ő korában kezdett a vérbaj elterjedni és súlyos betegséggé válni. Ennek első hatásos gyógyszere a higany volt.

Ugyancsak az ő nevéhez fűződik a hatóanyag fogalmának bevezetése is. Új szemlélete szerint a gyógyszerként használt növénynek nem az egész mennyisége, hanem csak egy része a hatásos. Minden gyógyszerben kell lenni egy különösen hatékony anyagnak. A gyógynövények hatását a bennük lévő erő, a „quinta essentia” idézi elő. Ennek az elméletnek az alapján a növényekből kémiai módszerekkel gőzöléssel forrázással, főzéssel igyekszik a hatóanyagot kivonni, és ily módon hatásosabb, a hatóanyagot töményebben tartalmazó gyógyszeranyagokat előállítani.

Paracelsus legfőbb érdeme: felfedezte, hogy az emberi életet, egészséget közvetlenül befolyásolni lehet mesterségesen előállított gyógyszerekkel. Ez az új kémikus: a természettudományos alapon álló orvos és gyógyszerész a jatrokémia az orvosi vegytan képviselője és művelője. Ezek az orvosok és gyógyszerészek fejlesztették tovább a kémiát. Az ő munkájuknak köszönhető, hogy a kémia komoly és megbecsült tudományág lett, amely a 17. század elejétől kezdődően az egyetemeken is tért hódít. Később már minden egyetem felállította a maga tanszékét, ahol nemcsak elméletileg, hanem gyakorlatilag is oktatták az orvosnövendékeket, majd a gyógyszerészhallgatókat.

A reneszánsz eszméi, a szabadabb gondolkodás éreztették hatásukat az orvoslásban. A 14–15. században újra elővették Hippokratész és Galenus műveit. A gyógyszerkincs előrehaladásában fejlődést jelentett a kalandozások kora, mely együtt járt a hajózás fejlődésével, valamint a kontinensek közötti kapcsolat elmélyülésével, az új földrészek (pl. Amerika) felfedezésével. Marco Polo, Vasco da Gama, Kolumbus Kristóf és mások útjai lehetővé tették eddig nem ismert gyógynövények, drogok bevonását a gyógyászatba. Pl. kinakéreg, perubalzsam, ipecacuanha, kakaó, paprika, napraforgó, dohány stb. Az utazások hosszú tengeri útjain kialakult megbetegedések során jöttek rá, amit akkor még nem tudtak, hogy a zöld növények fogyasztása, káposzta, hagyma, paprika megakadályozza a skorbutnak nevezett hiánybetegségnek a kialakulását.

A gyógyszereket a XVI. századig a gyógyszertárak leginkább Olaszországból, a velencei kereskedőktől szerezték be. A velenceiek mint ügyes hajósok és kereskedők közvetítették a keletről jövő gyógyszeranyagokat és fűszereket. A gyógyszer elnevezésében is érvényesült a velencei kapcsolatra utaló kifejezés pl. Sapo venetus, Therebintina veneta; Talcum venetum; Manna calabrica stb. A gyógy- és fűszernövények egy része kelet felől, szárazföldi karavánúton, arab közvetítéssel került az országba.

Gyógyszerészeti tudománytörténet és propedeutika

Tartalomjegyzék

Kiadó: Semmelweis Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 727 3

Orvostudomány Semmelweis Kiadó könyvei

Az elsőéves gyógyszerészhallgatók több szakmai tárgy oktatása és tanulása mellett először találkoznak egy olyan tárggyal, mely nem egyszerűen egy jól körülhatárolt, és definiálható anyaghalmazt ölel fel, hanem egy szemlélet, az egészségügyi-gyógyszerészi szemlélet kialakulását segíti. Ennek kapcsán olyan ismereteket és tudnivalókat közvetít, amelyek a jó szakmai felkészültségen túl, a gyógyszerészhallgatók számára emberi, etikai tartást, a betegekkel való kapcsolat helyes formáját próbálják megismertetni. A gyógyszerészeti múlt bemutatásával megalapozza a hallgatók hivatásszeretetét, és átfogó ismereteket ad a gyógyszerészi hivatásról. Természetesen ezen ismeretek megszerzése nem lehetséges a félév folyamán, de elindíthat egy olyan folyamatot a hallgatóban, mely az igényes emberi és szakmai kapcsolatok kialakításában egy életre meghatározó lehet. Aki a múltat nem ismeri, a jelent nem értheti, és a jövőt nem építheti. Az emberiség társadalmi fejlődésének megismerése mellett elengedhetetlenül szükséges, hogy minden szakember megismerje saját szakterülete tudományos és gyakorlati fejlődését, múltját. Ez biztos alapot ad tudományos és gyakorlati munkájához, segítséget jelent következtetések levonásában, a jövő tervezésében és építésében. A múlt letisztult modelljei sokszor példaképek lehetnek a feladatok megoldásában. A különböző gyógyszerészi munkakörökben, elsősorban közforgalmú gyógyszertárban eltöltött szakmai gyakorlat fontos része a gyógyszerészképzésnek. A gyógyszerészeti propedeutika mindehhez az alapokat, a már formálódó helyes szakmai etikai szemléletet adja. Reményünk szerint minden gyógyszerészhallgatónál egységes lesz az az alap, amelyre az egyetemi és gyógyszertári oktatók a további évek során szisztematikusan építhetnek, egymás munkáját kiegészítve.

Hivatkozás: https://mersz.hu/zelko-vincze-nikolics-gyogyszereszeti-tudomanytortenet-es-propedeutika//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero