Deli-Gray Zsuzsa (szerk.)

Turizmusmarketing-esettanulmányok III.


Toszkána – az élmények íze és a filmek illata

Anna, egy frissen diplomázott turizmus szakos hallgató, aki végre megvalósított egy a bakancslistáján már régóta szereplő tételt, hiszen egy különleges útra indult. Fő célja volt, egy gasztrofilm-térképet követve bejárni Európa ikonikus helyszíneit, ahol a film és a helyi ízek találkozása nemcsak látványban, hanem élményben is maradandó. A térkép első megállója Toszkána, a napfényes olasz régió, amely számos film ikonikus háttere és persze a világ egyik legismertebb gasztronómiai desztinációja is.
A repülőtérről egyenesen Montepulcianóba tartott. A napsütötte dombok közt megbúvó városkában az idő mintha lassabban telt volna. Anna egy kis családi trattoriát választott az ebéd helyszínéül, ahonnan rálátott a ciprusfákkal szegélyezett tájra. A terasz félárnyékos volt, a levegőben rozmaring, fokhagyma és sült paradicsom illata keveredett. A tulajdonos, egy idős férfi, aki inkább emlékeztetett egy nyugdíjas színészre, mint vendéglősre, egy pohár chiantival a kezében lépett oda. „A filmek miatt jött?” – kérdezte mosolyogva, mintha pontosan tudta volna a választ. Anna bólintott. „Igen. És az ízek miatt. És… talán önmagam miatt is” – válaszolta mosolyogva. „Akkor jó helyen jár, signorina.” Massimo leült mellé, mintha csak meg akarta volna pihentetni a lábát, de valójában csatlakozni szeretett volna Anna asztalához. „Egykor statiszta voltam – mesélte –, meghatározó élmény volt, bár csak a háttérben tűntem fel a Napsütötte Toszkána egyik jelenetében, amikor Diane Lane karaktere épp a helyi piacon vásárolt. Azok a jelenetek sokkal többet adtak el erről a vidékről, mint bármilyen prospektus!” – jegyezte meg büszkén.
Anna felírta magának: „A hely, mint érzéki élménytér, nem pusztán díszlet, hanem színpad az önazonosság kereséséhez.” Nem tudta pontosan, honnan jön ez a gondolat, talán egyetemi tanulmányai során már valahol olvasta, de most pontosan megértette, mi is ez valójában. A film nemcsak egy történetet mesél, hanem helyet is teremt, ahová vágyakozni lehet. Massimo közben megjelent két tányér ribollitával. „A turisták sokszor kérdezik, ez az az étel, amit a filmben evett a főszereplő?” – nevetett. „És te mit mondasz erre?” – kérdezte Anna. „Azt, hogy nem tudom, de ha egyszer elfelejtem a saját receptemet, inkább bezárok.” Már együtt nevettek az árnyékos asztalnál. A ribollita forró és egyszerű volt, mégis mélyen megnyugtató. Anna nem tudta, hogy az ízek vagy a beszélgetés miatt, de valami mélyen belül elcsendesedett. Este, mikor visszatért a szállásra, írt egy bejegyzést a blogjára: „Ma megízleltem azt, amit eddig csak filmen láttam. A vászon előétel volt, az élet pedig maga a főfogás.”
Másnap reggel újult erővel indult útnak a közeli szőlőhegyek felé. A földeken dolgozó munkások integetve köszöntötték, az egyikük pedig egy fürt frissen szedett szőlőt nyújtott felé. „Ez Toszkána igazi íze!” – mondta mosolyogva. Anna akkor értette meg igazán, hogy a filmekben látott tájak és asztalok valójában nemcsak romantikus díszletek: mögöttük valódi emberek, történetek és munkák állnak. Amikor leült a szőlőlugas alá, és egy pillanatra lehunyta a szemét, szinte hallotta a filmekből ismerős dallamokat. De most már nem a vászon zenéje volt, hanem a hely maga játszotta: a szél, a kabócák és a távolból felcsendülő harangszó. Ez volt az a pillanat, amikor Toszkána végérvényesen nemcsak egy úti cél, hanem személyes élmény és emlék is lett számára.
 

Turizmusmarketing-esettanulmányok III.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 664 215 0

Mind oktatási, mind szakmai szempontból igazi örömhír a Turizmusmarketing-esettanulmányok harmadik kötetének megjelenése. A válogatás valós, aktuális és gondolatébresztő eseteken keresztül segíti az olvasókat – diákokat és szakembereket – a turisztikai marketingdöntések összetett világának megértésében. Az esettanulmányok nemcsak szakmai tudást közvetítenek, hanem fejlesztik az elemzőkészséget, a problémamegoldást és a kritikus gondolkodást is. A kiadvány erőssége, hogy napjainkat meghatározó témákat dolgoz fel, többek között a digitalizáció, a mesterséges intelligencia, a desztinációmárkázás és a közösségi együttműködések szerepét a turizmusmarketingben. A harmadik kötet régóta várt, méltó folytatása az előző gyűjteményeknek, kétségtelenül értékes tananyag lesz a turisztikai felsőoktatásban, emellett pedig ajánlható mindazon szakembereknek, akik szívesen gondolkodnak a saját közvetlen területükön kívül eső problémákon.

Dr. Rátz Tamara

igazgató, Nemzetközi Központ, Kodolányi János Egyetem

tanszékvezető főiskolai tanár, Turizmus Tanszék

Megtiszteltetés számomra, hogy ajánlhatom ezt a kötetet mindazoknak, akik a turizmusmarketinget nem csupán elméletben, hanem annak valódi üzleti és emberi összefüggéseiben szeretnék megérteni. A turizmus és vendéglátás világa az elmúlt években gyökeresen átalakult, ezért különösen nagy értéke van azoknak az esettanulmányoknak, amelyek valós piaci helyzeteken, döntési dilemmákon és aktuális kihívásokon keresztül segítik a tanulást és a gondolkodást. Ez a kötet nemcsak szakmai tudást ad, hanem komplex szemléletre, kreatív problémamegoldásra és összefüggésekben való gondolkodásra is ösztönöz — pontosan arra, amire ma a turizmusban dolgozó szakembereknek a legnagyobb szükségük van. Szívből ajánlom diákoknak, oktatóknak és minden turisztikai szakembernek.

Fodor (Liptai) Judit

központi értékesítési és marketingigazgató, Danubius Hotels Zrt.

Hivatkozás: https://mersz.hu/deli-gray-turizmusmarketing-esettanulmanyok-iii//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave