Anna következő útja Barcelonába vezetett, kora délután érkezett meg a pezsgő és nyüzsgő katalán fővárosba. A levegő sós volt és forró, a nyár itt minden oldalát megmutatta: fényt, színeket és hangokat. A taxi a Raval negyeden keresztül vitte végig, míg végül egy kis boutique hotelnél állt meg. A recepciónál rendkívül kedves és barátságos személyzet fogadta Annát, ahol gyorsan kiderült a filmek iránti rajongása, a második kérdés máris ez volt: „Vicky Cristina nyomában jár?” – kérdezte a recepciós fiú mosolyogva. Anna elnevette magát. Úgy tűnt, a film öröksége teljesen a város tudatába épült. Este egy szűk mellékutcában, a Carrer de Blai mentén talált rá egy hangulatos tapasbárra. A bárban nem volt menü, csak apró táblák a falon és egy félszeg mosolyú fiatal séf, Louis a pult mögött. Amikor megtudta, hogy Anna filmes kutatóként is tevékenykedik, szinte megnyílt benne egy titkos ajtó. „Tudod, mit mondott egyszer egy turista? – kezdte. – Hogy a filmen keresztül már megízlelte Barcelonát.” A jamón serrano, a flamenco… a vásznon csak díszletek voltak, de mikor megérkezett, minden végtelenül ismerős volt, mintha már járt volna korábban itt. Olyan volt, mint egy visszatérő élmény. Anna közben pa amb tomàquetet majszolt, a kenyér ropogós volt, a paradicsom friss, fokhagymás. Aztán jött a crema catalana, a cukorropogás alatti krém olyan volt, mint egy ízemlék. Meg is jegyezte magának: „A gasztronómia itt nemcsak étel, hanem igazi kulcs: ízek, amelyek megnyitják a városhoz való kötődés kapuit.” Luis közben tovább beszélt. „A filmek elmondanak valamit a városról, de nem a történeten keresztül, hanem a hangulatokon át. Egy villanás a napfényből, egy falat tenger gyümölcse, egy elharapott mondat egy spanyol nő szájából… Ez vonzza ide az embereket.” Anna hallgatta, figyelt. A Vicky Cristina Barcelona jelenetei kavarogtak benne: Penélope Cruz karaktere, a gitár hangjai, a borospohárban megremegő fény. A filmben Barcelona nem csupán háttér volt, hanem egy igazi partner is a történetben, egy élő-lélegző karakter. És ahogy olvasta már korábban, a vágyott desztináció nemcsak látvány, hanem érzéki ígéret is. Anna ezt most testközelből élhette át. Sétálni indult éjfél után. A város ekkor sem aludt. A Plaça Reial árkádjai alatt utcazenészek játszottak, egy árus rózsát kínált neki, a sikátorokból hallatszott a flamenco lábdobbanása. Anna megállt egy saroknál, ahol a film egyik emlékezetes jelenetét forgatták. Leült egy padra, elővette a jegyzetfüzetét, és ezt írta: „A film a képzelet előétele, a város a valódi íz. Amit egyszer filmen láttunk, az testet ölt, és itt Barcelonában, ezt minden érzékszervemmel érzem.”