Deli-Gray Zsuzsa (szerk.)

Turizmusmarketing-esettanulmányok III.


Barcelona – a vágy formái, a város ízei

Anna következő útja Barcelonába vezetett, kora délután érkezett meg a pezsgő és nyüzsgő katalán fővárosba. A levegő sós volt és forró, a nyár itt minden oldalát megmutatta: fényt, színeket és hangokat. A taxi a Raval negyeden keresztül vitte végig, míg végül egy kis boutique hotelnél állt meg. A recepciónál rendkívül kedves és barátságos személyzet fogadta Annát, ahol gyorsan kiderült a filmek iránti rajongása, a második kérdés máris ez volt: „Vicky Cristina nyomában jár?” – kérdezte a recepciós fiú mosolyogva. Anna elnevette magát. Úgy tűnt, a film öröksége teljesen a város tudatába épült. Este egy szűk mellékutcában, a Carrer de Blai mentén talált rá egy hangulatos tapasbárra. A bárban nem volt menü, csak apró táblák a falon és egy félszeg mosolyú fiatal séf, Louis a pult mögött. Amikor megtudta, hogy Anna filmes kutatóként is tevékenykedik, szinte megnyílt benne egy titkos ajtó. „Tudod, mit mondott egyszer egy turista? – kezdte. – Hogy a filmen keresztül már megízlelte Barcelonát.” A jamón serrano, a flamenco… a vásznon csak díszletek voltak, de mikor megérkezett, minden végtelenül ismerős volt, mintha már járt volna korábban itt. Olyan volt, mint egy visszatérő élmény. Anna közben pa amb tomàquetet majszolt, a kenyér ropogós volt, a paradicsom friss, fokhagymás. Aztán jött a crema catalana, a cukorropogás alatti krém olyan volt, mint egy ízemlék. Meg is jegyezte magának: „A gasztronómia itt nemcsak étel, hanem igazi kulcs: ízek, amelyek megnyitják a városhoz való kötődés kapuit.” Luis közben tovább beszélt. „A filmek elmondanak valamit a városról, de nem a történeten keresztül, hanem a hangulatokon át. Egy villanás a napfényből, egy falat tenger gyümölcse, egy elharapott mondat egy spanyol nő szájából… Ez vonzza ide az embereket.” Anna hallgatta, figyelt. A Vicky Cristina Barcelona jelenetei kavarogtak benne: Penélope Cruz karaktere, a gitár hangjai, a borospohárban megremegő fény. A filmben Barcelona nem csupán háttér volt, hanem egy igazi partner is a történetben, egy élő-lélegző karakter. És ahogy olvasta már korábban, a vágyott desztináció nemcsak látvány, hanem érzéki ígéret is. Anna ezt most testközelből élhette át. Sétálni indult éjfél után. A város ekkor sem aludt. A Plaça Reial árkádjai alatt utcazenészek játszottak, egy árus rózsát kínált neki, a sikátorokból hallatszott a flamenco lábdobbanása. Anna megállt egy saroknál, ahol a film egyik emlékezetes jelenetét forgatták. Leült egy padra, elővette a jegyzetfüzetét, és ezt írta: „A film a képzelet előétele, a város a valódi íz. Amit egyszer filmen láttunk, az testet ölt, és itt Barcelonában, ezt minden érzékszervemmel érzem.”
Másnap reggel Gaudí színes épületei között sétálva újra eszébe jutott a film. Ahogy a Casa Batlló hullámzó homlokzatát figyelte, úgy érezte, mintha maga is egy mozijelenet része lenne. Egy turistacsoport mellett elhaladva hallotta, ahogy az idegenvezető a filmekről mesél: „Itt minden kődarab történeteket hordoz, de az embereknek sokszor a mozi mutatta meg, hogyan kell ránézni.” Anna mosolyogva bólintott: valóban, a filmek gyakran tanítanak látni – és most ő maga tanulta újraértelmezni a várost az ízeken és képeken keresztül. Aznap este egy tengerparti bárban zárta a napot. A levegő sós volt, a poharában sangría, a tányérján friss tenger gyümölcsei. Miközben nézte a naplementét, úgy érezte, hogy Barcelona nem egyszerű város, hanem élményrétegek szövedéke: filmekből ismert vágyképek, ételekben megízlelt valóság és az ő saját emlékei, amelyek most íródnak bele a történetbe.
 

Turizmusmarketing-esettanulmányok III.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 664 215 0

Mind oktatási, mind szakmai szempontból igazi örömhír a Turizmusmarketing-esettanulmányok harmadik kötetének megjelenése. A válogatás valós, aktuális és gondolatébresztő eseteken keresztül segíti az olvasókat – diákokat és szakembereket – a turisztikai marketingdöntések összetett világának megértésében. Az esettanulmányok nemcsak szakmai tudást közvetítenek, hanem fejlesztik az elemzőkészséget, a problémamegoldást és a kritikus gondolkodást is. A kiadvány erőssége, hogy napjainkat meghatározó témákat dolgoz fel, többek között a digitalizáció, a mesterséges intelligencia, a desztinációmárkázás és a közösségi együttműködések szerepét a turizmusmarketingben. A harmadik kötet régóta várt, méltó folytatása az előző gyűjteményeknek, kétségtelenül értékes tananyag lesz a turisztikai felsőoktatásban, emellett pedig ajánlható mindazon szakembereknek, akik szívesen gondolkodnak a saját közvetlen területükön kívül eső problémákon.

Dr. Rátz Tamara

igazgató, Nemzetközi Központ, Kodolányi János Egyetem

tanszékvezető főiskolai tanár, Turizmus Tanszék

Megtiszteltetés számomra, hogy ajánlhatom ezt a kötetet mindazoknak, akik a turizmusmarketinget nem csupán elméletben, hanem annak valódi üzleti és emberi összefüggéseiben szeretnék megérteni. A turizmus és vendéglátás világa az elmúlt években gyökeresen átalakult, ezért különösen nagy értéke van azoknak az esettanulmányoknak, amelyek valós piaci helyzeteken, döntési dilemmákon és aktuális kihívásokon keresztül segítik a tanulást és a gondolkodást. Ez a kötet nemcsak szakmai tudást ad, hanem komplex szemléletre, kreatív problémamegoldásra és összefüggésekben való gondolkodásra is ösztönöz — pontosan arra, amire ma a turizmusban dolgozó szakembereknek a legnagyobb szükségük van. Szívből ajánlom diákoknak, oktatóknak és minden turisztikai szakembernek.

Fodor (Liptai) Judit

központi értékesítési és marketingigazgató, Danubius Hotels Zrt.

Hivatkozás: https://mersz.hu/deli-gray-turizmusmarketing-esettanulmanyok-iii//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave