A katalán főváros után Anna Franciaország felé vette az irányt. Lyonba érkezve úgy érezte, mintha egy régi, féltve őrzött receptet próbálna megfejteni, amelyet már ismerni vélt, de csak most kezd igazán megérteni. A Rhône partján állt, a hajnal még szürke volt, de a város illatai már ébredeztek: friss péksütemény, enyhe füst, valami húsos, lassan párolódó aroma a levegőben. Egyik reggel a Les Halles de Lyon Paul Bocuse piacon bolyongott, amikor egy sajtstandnál véletlenül összeakadt egy fiatal lánnyal, aki épp egy kemény kérget próbált levágni egy hatalmas Comté sajtról. Anna segített megtartani a táblát, így kezdődött ismeretségük. A lányt Chloénak hívták, gasztrotörténetet tanult a helyi egyetemen, és a piac volt az igazi terepe. Gyorsan egy hullámhosszra kerültek, így Chloé szünetében átsétáltak egy apró kávézóba a piac mögé. „Szerinted miért jönnek ide ennyien, filmesek, turisták?” – kérdezte Anna. Chloé elmosolyodott. „Mert már van egy képük arról, milyen Lyon íze. A filmek olyanok, mint egy előétel, igazi sűrítmények. a Chef, a Ratatouille… Nemcsak szórakoztatnak, hanem emlékezetes képet adnak arról, hogyan élünk mi itt. És amikor ideérkeznek, keresik ezt a képet. Vagy valami mást, ami túlmutat rajta.” A piacon sétálva Chloé egyenként mutatta be a standokat, mintha családtagokról mesélne. A hentes, aki húsz éve ugyanúgy vágja fel az andouillette-et, a pék, aki csak hajnali 3-kor kezd, a halas, aki reggel hatra már kiüríti a pult felét. Anna közben feljegyezte magának: „A filmes élmény egy előképként működik. Aztán megérkezünk a helyszínre, és kiderül, mennyire más és mégis milyen ismerős minden. A vászon és a valóság furcsán összemosódik.” Aznap az ebédszünetet is együtt töltötték egy bouchonban, ahol a menü nem írott volt, hanem a háziasszony egyszerűen felsorolta: quenelle, boudin noir és persze tarte à la praline. „Tudod, – jegyezte meg Chloé – itt a turisták néha csalódnak, ha a konyha nem olyan esztétikus, mint amit a filmekben láttak. De aztán elmerülnek benne, és megértik, hogy Lyon nem a fine dining csillogása, hanem a kézzel gyúrt tészta és a belsőségek bátor használata. Ezt a valóságot a film csak megidézi, a tapasztalat adja hozzá a szívet.” A falon egy bekeretezett Ratatouille-poszter függött és Anna önkéntelenül elmosolyodott. Nem kellett gyereknek lenni ahhoz, hogy egy patkány-séf története meghozza az étvágyat.