Deli-Gray Zsuzsa (szerk.)

Turizmusmarketing-esettanulmányok III.


Lyon – az haute cuisine és a filmek öröksége

A katalán főváros után Anna Franciaország felé vette az irányt. Lyonba érkezve úgy érezte, mintha egy régi, féltve őrzött receptet próbálna megfejteni, amelyet már ismerni vélt, de csak most kezd igazán megérteni. A Rhône partján állt, a hajnal még szürke volt, de a város illatai már ébredeztek: friss péksütemény, enyhe füst, valami húsos, lassan párolódó aroma a levegőben. Egyik reggel a Les Halles de Lyon Paul Bocuse piacon bolyongott, amikor egy sajtstandnál véletlenül összeakadt egy fiatal lánnyal, aki épp egy kemény kérget próbált levágni egy hatalmas Comté sajtról. Anna segített megtartani a táblát, így kezdődött ismeretségük. A lányt Chloénak hívták, gasztrotörténetet tanult a helyi egyetemen, és a piac volt az igazi terepe. Gyorsan egy hullámhosszra kerültek, így Chloé szünetében átsétáltak egy apró kávézóba a piac mögé. „Szerinted miért jönnek ide ennyien, filmesek, turisták?” – kérdezte Anna. Chloé elmosolyodott. „Mert már van egy képük arról, milyen Lyon íze. A filmek olyanok, mint egy előétel, igazi sűrítmények. a Chef, a Ratatouille… Nemcsak szórakoztatnak, hanem emlékezetes képet adnak arról, hogyan élünk mi itt. És amikor ideérkeznek, keresik ezt a képet. Vagy valami mást, ami túlmutat rajta.” A piacon sétálva Chloé egyenként mutatta be a standokat, mintha családtagokról mesélne. A hentes, aki húsz éve ugyanúgy vágja fel az andouillette-et, a pék, aki csak hajnali 3-kor kezd, a halas, aki reggel hatra már kiüríti a pult felét. Anna közben feljegyezte magának: „A filmes élmény egy előképként működik. Aztán megérkezünk a helyszínre, és kiderül, mennyire más és mégis milyen ismerős minden. A vászon és a valóság furcsán összemosódik.” Aznap az ebédszünetet is együtt töltötték egy bouchonban, ahol a menü nem írott volt, hanem a háziasszony egyszerűen felsorolta: quenelle, boudin noir és persze tarte à la praline. „Tudod, – jegyezte meg Chloé – itt a turisták néha csalódnak, ha a konyha nem olyan esztétikus, mint amit a filmekben láttak. De aztán elmerülnek benne, és megértik, hogy Lyon nem a fine dining csillogása, hanem a kézzel gyúrt tészta és a belsőségek bátor használata. Ezt a valóságot a film csak megidézi, a tapasztalat adja hozzá a szívet.” A falon egy bekeretezett Ratatouille-poszter függött és Anna önkéntelenül elmosolyodott. Nem kellett gyereknek lenni ahhoz, hogy egy patkány-séf története meghozza az étvágyat.
Este a város felett állt a Fourvière-dombon. Alatta fénylett a város, mint egy melegszívű konyha nyitott ajtaja. Ekkor írta fel: „Egy város sosem csak egy helyszín, ahol járok, sokkal inkább az a benyomás, amit a filmek által előre kialakítottam róla. A filmek megmutatták a képét, Lyon pedig most hozzáadta az illatokat, az ízeket és az érzéseket. Így válik emlékké, élménnyé, végül egy olyan hellyé, ami már hozzám is tartozik.”
 

Turizmusmarketing-esettanulmányok III.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 664 215 0

Mind oktatási, mind szakmai szempontból igazi örömhír a Turizmusmarketing-esettanulmányok harmadik kötetének megjelenése. A válogatás valós, aktuális és gondolatébresztő eseteken keresztül segíti az olvasókat – diákokat és szakembereket – a turisztikai marketingdöntések összetett világának megértésében. Az esettanulmányok nemcsak szakmai tudást közvetítenek, hanem fejlesztik az elemzőkészséget, a problémamegoldást és a kritikus gondolkodást is. A kiadvány erőssége, hogy napjainkat meghatározó témákat dolgoz fel, többek között a digitalizáció, a mesterséges intelligencia, a desztinációmárkázás és a közösségi együttműködések szerepét a turizmusmarketingben. A harmadik kötet régóta várt, méltó folytatása az előző gyűjteményeknek, kétségtelenül értékes tananyag lesz a turisztikai felsőoktatásban, emellett pedig ajánlható mindazon szakembereknek, akik szívesen gondolkodnak a saját közvetlen területükön kívül eső problémákon.

Dr. Rátz Tamara

igazgató, Nemzetközi Központ, Kodolányi János Egyetem

tanszékvezető főiskolai tanár, Turizmus Tanszék

Megtiszteltetés számomra, hogy ajánlhatom ezt a kötetet mindazoknak, akik a turizmusmarketinget nem csupán elméletben, hanem annak valódi üzleti és emberi összefüggéseiben szeretnék megérteni. A turizmus és vendéglátás világa az elmúlt években gyökeresen átalakult, ezért különösen nagy értéke van azoknak az esettanulmányoknak, amelyek valós piaci helyzeteken, döntési dilemmákon és aktuális kihívásokon keresztül segítik a tanulást és a gondolkodást. Ez a kötet nemcsak szakmai tudást ad, hanem komplex szemléletre, kreatív problémamegoldásra és összefüggésekben való gondolkodásra is ösztönöz — pontosan arra, amire ma a turizmusban dolgozó szakembereknek a legnagyobb szükségük van. Szívből ajánlom diákoknak, oktatóknak és minden turisztikai szakembernek.

Fodor (Liptai) Judit

központi értékesítési és marketingigazgató, Danubius Hotels Zrt.

Hivatkozás: https://mersz.hu/deli-gray-turizmusmarketing-esettanulmanyok-iii//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave