Deli-Gray Zsuzsa (szerk.)

Turizmusmarketing-esettanulmányok III.


Térségi, regionális szintű hálózatok a Balaton térségében

A Balaton térsége mint turisztikai desztináció képez egy egységet, az ide látogatók tudatában egy célterületként van jelen. Ennek megfelelően a helyi szintű turisztikai szereplők térségi, regionális hálózatainak kialakítása nem új keletű. A mintegy 270 ezer állandó lakossal rendelkező, vidékies-kisvárosias térség 180 települése közül 18 város, 51 pedig a part mentén helyezkedik el.
Az 1904-ben alakult Balatoni Szövetség a térség önkormányzatait (több mint 90 települést képviselve) és további döntéshozóit fogja össze. A szövetség feladatának tekinti a Balaton érdekképviseletét, ennek megfelelően érdekharmonizációs feladatokat lát el, intézkedéseket kezdeményez a tavat és környezetét érintő kérdésekben, partneri kapcsolatokat alakít ki és tart fenn a döntéshozókkal. Ennek eredményeként a Balatoni Szövetség támogatja a térség gazdaságát, fejlődését, az infrastrukturális beruházások megvalósítását, a kulturális értékek megőrzését, a szőlő és borkultúra fejlődését. A szövetség aktivitásai közé tartozik a Kék Hullám Zászló strandminősítés, a Balaton-díj vagy a Balatoni Borok Versenye.
A 2012-ben alakult Balatoni Turizmus Szövetség térségi desztinációmenedzsment-szervezetként mintegy 2000 vállalkozást képvisel. A szervezet aktív szerepet tölt be a Balatonról megjelenő hírek, pontos tájékoztatás területén. Szintén a szervezet aktivitásai közé tartozik az évről évre meghirdetett Balaton Fagyija verseny.
Az Éltető Balaton-felvidékért Egyesület (LEADER szervezet) 2008-ban 134 taggal alakult. A tagok száma 2023-ra 346-ra emelkedett, köztük vállalkozókkal, önkormányzatokkal és civil szervezetekkel. A területileg a Balaton mint turisztikai úti cél egy részét lefedő szervezet célkitűzése, hogy alakítsa a Balaton-felvidék jövőjét, a szereplők közötti együttműködést, közös gondolkodást. A szervezet fontos innovációja „A Vidék Minősége – Éltető Balaton-felvidék” védjegy, amelyet – az esettanulmány írásakor – 87 termelő, szolgáltató mondhat magáénak. A Balaton-felvidéken jelenleg 16 Éltető Pont működik, ahol az érdeklődők megvásárolhatják tagjaink termékeit.
Miután Barnabással megtárgyalták a lehetőségeket, a Balatoni Kör elnevezésű kezdeményezés tűnt számukra a legelőnyösebb opciónak. Első körben részletesen áttekintették a Balatoni Kör kommunikációs felületeit, a hálózathoz kapcsolható innovációkat, újításokat, és részletesen utánajártak annak is, hogy kik a tagok.
 

Turizmusmarketing-esettanulmányok III.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 664 215 0

Mind oktatási, mind szakmai szempontból igazi örömhír a Turizmusmarketing-esettanulmányok harmadik kötetének megjelenése. A válogatás valós, aktuális és gondolatébresztő eseteken keresztül segíti az olvasókat – diákokat és szakembereket – a turisztikai marketingdöntések összetett világának megértésében. Az esettanulmányok nemcsak szakmai tudást közvetítenek, hanem fejlesztik az elemzőkészséget, a problémamegoldást és a kritikus gondolkodást is. A kiadvány erőssége, hogy napjainkat meghatározó témákat dolgoz fel, többek között a digitalizáció, a mesterséges intelligencia, a desztinációmárkázás és a közösségi együttműködések szerepét a turizmusmarketingben. A harmadik kötet régóta várt, méltó folytatása az előző gyűjteményeknek, kétségtelenül értékes tananyag lesz a turisztikai felsőoktatásban, emellett pedig ajánlható mindazon szakembereknek, akik szívesen gondolkodnak a saját közvetlen területükön kívül eső problémákon.

Dr. Rátz Tamara

igazgató, Nemzetközi Központ, Kodolányi János Egyetem

tanszékvezető főiskolai tanár, Turizmus Tanszék

Megtiszteltetés számomra, hogy ajánlhatom ezt a kötetet mindazoknak, akik a turizmusmarketinget nem csupán elméletben, hanem annak valódi üzleti és emberi összefüggéseiben szeretnék megérteni. A turizmus és vendéglátás világa az elmúlt években gyökeresen átalakult, ezért különösen nagy értéke van azoknak az esettanulmányoknak, amelyek valós piaci helyzeteken, döntési dilemmákon és aktuális kihívásokon keresztül segítik a tanulást és a gondolkodást. Ez a kötet nemcsak szakmai tudást ad, hanem komplex szemléletre, kreatív problémamegoldásra és összefüggésekben való gondolkodásra is ösztönöz — pontosan arra, amire ma a turizmusban dolgozó szakembereknek a legnagyobb szükségük van. Szívből ajánlom diákoknak, oktatóknak és minden turisztikai szakembernek.

Fodor (Liptai) Judit

központi értékesítési és marketingigazgató, Danubius Hotels Zrt.

Hivatkozás: https://mersz.hu/deli-gray-turizmusmarketing-esettanulmanyok-iii//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave