Monos Emil (szerk.)

A motiváció, az érzelem és a magatartás pszichofiziológiai alapjai


3.3. Az érzelmek megjelenési formái

Az emóciók néhány megjelenési formája veleszületett, mások pedig a testi-szellemi érés során fejlődnek ki. A tanulás igen fontos az emocionális expresszió formálásában, abban, hogy igazodjék azokhoz a mintázatokhoz, amelyeket az adott közösség, társadalom kultúrája elfogad, illetve elvár. Az emocionális differenciálódásban is lényegében érvényesül a progresszív corticalisatio elve.
Az emocionális aktivitásnak általában van egy olyan szintje, amely bizonyos feladat esetén a teljesítőképességet optimálisan biztosítja. Túlzottan intenzív emocionális izgalom azonban káros lehet. Folytonos, tartós érzelmi feszültség pszichoszomatikus betegségeket eredményezhet (pl. ulcus pepticum, thyreotoxicosis, artériás hypertonia).
Az emocionális megnyilvánulások három jelenségcsoportba sorolhatók, úgymint:
  1. jellegzetes testi (somaticus) mozgásmintázatok,
  2. zsigeri (visceralis) reakciók,
  3. szubjektív élmény.
 
Az érzelmi folyamatok, illetve érzelmi hatások somatovisceralis tükröződésének elemi, mérhető formáit – az előbbieknek megfelelően – a következő két főcsoportba soroljuk.
I. – ad a) Szoros akaratlagos kontroll alatt (szomatomotoros idegek közvetítik):
  • arckifejezés (mimika),
  • gesztikuláció,
  • hanghordozás,
  • testtartás, helyváltoztatás,
  • vázizomzat egyéb tónusváltozásai.
II. – ad b) Az akaratlagos kontroll kicsi vagy egyáltalán nincs (nagyobbrészt visceromotoros mechanizmusok, azaz az autonóm idegrendszer és a hormonok közvetítik): – pulzusszám, artériás vérnyomás,
  • légzőmozgások mélysége, frekvenciája,
  • verejtékezés, nyálelválasztás,
  • esetleg vizeletürítés, székletürítés,
  • agyi elektromos aktivitás,
  • egyéb, biokémiai jellegű változások (pl. ACTH-kortikoidok, katekol-aminok, TSH-T3-T4, gyomorsavszekréció), – alapanyagcsere.
 
Az I. pontnál felsorolt manifesztációk kifejezhetik az érzelem tartalmát, minőségét és intenzitását egyaránt. Érdekességként megemlítjük, hogy az emberi arc izmai több mint negyven különféle mozgáselemet használnak az emóciók kifejezésére (mimika).
Figyelemre méltó, hogy újabban az internetkultúra egyik alapja lett a betűjeleket kiegészítő emotikon (emóció+ikon = hangulatjel, érzelemjel), illetve a smily (mosolygó), mint érzelmeket kifejező ikonok sorozata. E stilizált emberi arcformák pontosítják, színezik, illetve elmélyítik affektív tartalmában a betűkkel kifejezett, dominánsan kognitív üzenetet. Nem véletlen, hogy az emotikon az arcra koncentrál: az emberek közötti közvetlen „fiziológiás” affektív kommunikáció dominánsan az arcra épül. Mindezzel összefügg, hogy az agykérgünkön feltűnően nagy területet foglal el az ún. arcfelismerő area az occipitalis és a temporalis lebenyek ventromedialis részén. Az occipitalis rész közvetlenül kapcsolódik a visualis cortexhez, a temporalis pedig a limbicus rendszerhez, azaz az „emocionális agyhoz”. E terület extenzív károsodásának következménye a prosopagnosia (az arcfelismerés képességének hiánya).
Az emóciók mesterséges kifejezési lehetőségeinek kutatása jelentős helyet foglal el a humanoid (ember formájú, emberarcú) robotok fejlesztése terén is.
A II. pont alatti jelenségek dominánsan az érzelem intenzitásáról tájékoztatnak (minőségéről kevésbé, tartalmáról egyáltalán nem).
A II. Világháborúban részt vett amerikai pilótákkal készített interjúk alapján figyelemreméltó, tanulságos statisztika készült arról, hogy milyen visceromotoros tünetek és milyen arányban jelentkeztek náluk a harci bevetés során (2. táblázat).
 
2. táblázat. A félelem emóció szimptómái harci repülés során
Harci bevetés során észlelt-e magán
gyakran
(%)
időnként
(%)
összes
(%)
szívdobogást, gyors pulzust
30
56
86
izomfeszülést
30
53
83
túlérzékenységet, ingerelhetőséget, dühöt
22
58
80
száj- vagy torokszárazságot
30
50
80
„hideg verítéket", ideges izzadást
26
53
79
gyomorremegést
23
53
76
irrealitás érzését (hogy mindez megtörténhetett magával)
20
49
69
nagyon gyakori vizelési ingert
25
40
65
reszketést
11
53
64
zavarodottságot, hajszoltságot
3
50
53
gyengeséget, erőtlenséget
4
37
41
hogy közvetlenül a bevetés után nem tudott a történtek részleteire emlékezni
5
34
39
hogy felkavarodott a gyomra
5
33
38
képtelenséget koncentrálásra
3
32
35
hogy vizeletét vagy/és székletét maga alá eresztette
1
4
5
 

A motiváció, az érzelem és a magatartás pszichofiziológiai alapjai

Tartalomjegyzék


Kiadó: Semmelweis Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 717 4

E tankönyv kiegészítő egyetemi jegyzet első kiadása 1985-ben jelent meg „A magatartás, motiváció és érzelem pszicho-fiziológiai alapjai” címmel, Kovách Arisztid (1920–1996) egyetemi tanár eszmei támogatásával. A szakmai lektor Popper Péter (1933–2010) egyetemi tanár volt. A 2. kiadás 2007-ben látott napvilágot. ... Az a meggyőződés vezetett, hogy az orvosi élettan egyik alapvető természete – az integratív jelleg – önmagában is megköveteli, hogy az egyedi organizmus működésének legmagasabb szerveződési szintjét tükröző komplex magatartási (viselkedési) mechanizmusok elemi pszichofiziológiai fogalomkörébe bevezessük az egyetemi hallgatókat e tantárgy keretében. Időközben a tudományos ismeretek e területen is jelentősen gyarapodtak. Mind a magyar, mind az angol nyelvű újabb kiadású élettani tankönyvek többsége a témakör számos aspektusát – az orvosképzés alapozásának igényeihez többé-kevésbé igazodva – különböző részletességgel tárgyalják (pl. Barrett et al. 2012, Fonyó 2014, Hall 2011, Pavlik 2013, Raff és Levitzky 2011). Emellett új integratív irányzatok bontakoztak ki a magatartástudományok területén. Ide sorolhatók a rendszerszemléletű, illetve kognitív modellek (Buda, Kopp, Nagy 2001, Eysenck, Keane 2003, Tringer 2010), az evolúciós pszichológia (Bereczkei 2008, Nemes és Molnár 2002) vagy az affektív pszichológia (Bányai és Varga 2012). A jegyzet e javított és korszerűsített újabb, kismonográfia jellegű kiadásával fő célkitűzésem továbbra is az, hogy az alapvető magatartás - élettani fogalmakat, mechanizmusokat és összefüggéseket egyszerűen, rendezett formában meghatározzam, s az egyetemi hallgatók részére megkönnyítsem az ismeretek szintézisét, segítsem integratív szemléletük kialakítását. Ebben támaszkodom eddigi kutatói és oktatói tapasztalataimra, továbbá a legújabb tudományos eredményekre, irodalmi forrásokra.(Monos Emil)

Hivatkozás: https://mersz.hu/monos-a-motivacio-az-erzelem-es-a-magatartas-pszichofiziologiai-alapjai//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave