Monos Emil (szerk.)

A motiváció, az érzelem és a magatartás pszichofiziológiai alapjai


7.1. Fogalmi meghatározás

Táplálkozási magatartáson (feeding behavior) a táplálék kereséséből, kiválogatásából, előkészítéséből és elfogyasztásából álló, rendesen éhség által motivált cselekvéssorozatot értjük, amely kielégüléshez, azaz jóllakottsághoz vezet. Következésképpen, e viselkedésforma felosztható appetitív, konszummációs és szatiációs fázisokra.
Tágabb értelemben a táplálkozási magatartáshoz sorolható a víz ivási aktivitás is, melynek pszichofiziológiai hajtóereje, azaz motivációja, a szomjúság: a folyadékfogyasztás (vízfogyasztás) iránti igény.
Mind a táplálkozási (evési) aktivitás, mind a vízivási aktivitás közvetlenül az önfenntartásra irányul, és fiziológiás homeosztatikus motivációtól (éhségtől, illetve szomjúságtól) hajtott „appetitiv” magatartásforma. Mindkettő szolgálja a szervezet belső környezetének állandóságát. Alapvető, homeosztázis irányultságú pszichofiziológiai hajtóerők! E mechanizmusok akkor „kapcsolnak be”, amikor a szabályozott jellemző alapjeltől történő eltérését, azaz a „hibát” az autonóm – tudatunktól függetlenül működő – humoralis és idegi mechanizmusok már nem képesek korrigálni (lásd még a 4.11. fejezetet). Mindkét aktivitás alapvető motívumai veleszületettek, strukturális alapjaik és fiziológiai funkcióik, illetve mechanizmusaik azonban különbözőek. A táplálkozás (táplálékfogyasztás) az anyagcseréhez (25. ábra: glukoreceptorok!) és a testfelépítéshez szükséges energia, illetve tápanyagok (szénhidrátok, fehérjék, zsírok; vitaminok, nyomelemek) biztosításával tölt be meghatározó homeosztatikus szerepet nyugalomban és aktivitás kapcsán egyaránt. A vízivás pedig dominánsan a szervezet extracellularis tere volumenének (isovolaemia, volumenreceptorok!) és ozmotikus koncentrációjának (isosmosis, ozmoreceptorok!) dinamikus homeosztázisát (≈ homeokinézis) szolgálja (29. ábra).
 

A motiváció, az érzelem és a magatartás pszichofiziológiai alapjai

Tartalomjegyzék


Kiadó: Semmelweis Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 717 4

E tankönyv kiegészítő egyetemi jegyzet első kiadása 1985-ben jelent meg „A magatartás, motiváció és érzelem pszicho-fiziológiai alapjai” címmel, Kovách Arisztid (1920–1996) egyetemi tanár eszmei támogatásával. A szakmai lektor Popper Péter (1933–2010) egyetemi tanár volt. A 2. kiadás 2007-ben látott napvilágot. ... Az a meggyőződés vezetett, hogy az orvosi élettan egyik alapvető természete – az integratív jelleg – önmagában is megköveteli, hogy az egyedi organizmus működésének legmagasabb szerveződési szintjét tükröző komplex magatartási (viselkedési) mechanizmusok elemi pszichofiziológiai fogalomkörébe bevezessük az egyetemi hallgatókat e tantárgy keretében. Időközben a tudományos ismeretek e területen is jelentősen gyarapodtak. Mind a magyar, mind az angol nyelvű újabb kiadású élettani tankönyvek többsége a témakör számos aspektusát – az orvosképzés alapozásának igényeihez többé-kevésbé igazodva – különböző részletességgel tárgyalják (pl. Barrett et al. 2012, Fonyó 2014, Hall 2011, Pavlik 2013, Raff és Levitzky 2011). Emellett új integratív irányzatok bontakoztak ki a magatartástudományok területén. Ide sorolhatók a rendszerszemléletű, illetve kognitív modellek (Buda, Kopp, Nagy 2001, Eysenck, Keane 2003, Tringer 2010), az evolúciós pszichológia (Bereczkei 2008, Nemes és Molnár 2002) vagy az affektív pszichológia (Bányai és Varga 2012). A jegyzet e javított és korszerűsített újabb, kismonográfia jellegű kiadásával fő célkitűzésem továbbra is az, hogy az alapvető magatartás - élettani fogalmakat, mechanizmusokat és összefüggéseket egyszerűen, rendezett formában meghatározzam, s az egyetemi hallgatók részére megkönnyítsem az ismeretek szintézisét, segítsem integratív szemléletük kialakítását. Ebben támaszkodom eddigi kutatói és oktatói tapasztalataimra, továbbá a legújabb tudományos eredményekre, irodalmi forrásokra.(Monos Emil)

Hivatkozás: https://mersz.hu/monos-a-motivacio-az-erzelem-es-a-magatartas-pszichofiziologiai-alapjai//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave