Monos Emil (szerk.)

A motiváció, az érzelem és a magatartás pszichofiziológiai alapjai


9.1. Definíció

Anyai magatartáson értjük a terhesség megőrzésére, védelmére, továbbá a szülés előkészítésére és lefolytatására, valamint az ivadék gondozására (táplálás, védelem) irányuló motivált, alapjaiban ösztönös, öröklött cselekvések sorozatát.
A humán anyai magatartást intenzíven vizsgálják tudományos kutatók számos országban, kísérletes módszerekkel is, az apai magatartást viszont – bár létezése és jelentősége vitathatatlan – alig. Figyelemre méltó az a felmérés (Oxford, 192 család), mely szerint, azoknál a kisgyermekeknél, akikkel apjuk csecsemőkorukban nagyobb figyelemmel foglalkozott, kevésbé jelentek meg magatartászavarok, mint azoknál, akiknek apjuk távolságtartó volt. Fiúgyermekeknél szignifikánsabb volt ez az összefüggés, mint lányoknál. Egy másik érdekes tanulmány (USA, 1985) azt mutatja, hogy a gyermekek gondozására nevelésére, közvetlen interakciók formájában, az apák mintegy 25-35% időt fordítanak (nagyobbrészt játék formájában) az anyák – főleg a gondozásra irányuló – időráfordításához viszonyítva. Megjegyzésre érdemes, hogy az apaságról, az apai magatartásról, a magyar szépirodalomban számos neves írótól és költőtől olvashatók tartalmas, érdekes novellák (Tamási Áron, Ady Endre és mások).
Egyes állatfajokban, főleg rágcsálóknál (pl. patkány, nyúl) az anyai magatartás jól elkülöníthető, igen célszerű ösztönös aktivitási összetevőkben jelenik meg, melyek egzakt tudományos módszerekkel tanulmányozhatók, kvantálhatók. Ezek az összetevők a fészeképítési (nest building), a nyalogató (licking), az összehordó (retrieving) és a szoptató (nursing) aktivitás. Mindegyik fontos tényezője a magzatok túlélésének, egészséges fejlődésének. Pl. a licking pontos koreográfiája (egy irányban: a sternum felől a symphysis fele) a bélműködés beindulását segíti az újszülött magzatoknál.
Számos speciesnél az ivadékgondozási motiváció intenzívebb meghatározójává válik a magatartásnak, mint az éhség, szomjúság vagy a nemi vágy. Például, a patkányanya sokkal többször legyőz akadályokat vagy szenved el nagy fájdalmat (akár eszméletlenséget okozó áramütést is akadályként felállított fémrácson) azért, hogy elérhesse magzatait, mintsem azért, hogy elérje ételét vagy italát, ha éhes, illetve ha szomjas.
Az anya és a magzata közötti reciprok kommunikáció vezet, főleg kölcsönös taktilis és vokális ingerek révén, a szoros kognitív anya-magzat kötődéshez. E kötődés egészséges alakulásában, mindkét oldalon, hormonális tényezőknek is, újabban különösen az oxitocinnak, meghatározó szerepet tulajdonítanak.
 

A motiváció, az érzelem és a magatartás pszichofiziológiai alapjai

Tartalomjegyzék


Kiadó: Semmelweis Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 717 4

E tankönyv kiegészítő egyetemi jegyzet első kiadása 1985-ben jelent meg „A magatartás, motiváció és érzelem pszicho-fiziológiai alapjai” címmel, Kovách Arisztid (1920–1996) egyetemi tanár eszmei támogatásával. A szakmai lektor Popper Péter (1933–2010) egyetemi tanár volt. A 2. kiadás 2007-ben látott napvilágot. ... Az a meggyőződés vezetett, hogy az orvosi élettan egyik alapvető természete – az integratív jelleg – önmagában is megköveteli, hogy az egyedi organizmus működésének legmagasabb szerveződési szintjét tükröző komplex magatartási (viselkedési) mechanizmusok elemi pszichofiziológiai fogalomkörébe bevezessük az egyetemi hallgatókat e tantárgy keretében. Időközben a tudományos ismeretek e területen is jelentősen gyarapodtak. Mind a magyar, mind az angol nyelvű újabb kiadású élettani tankönyvek többsége a témakör számos aspektusát – az orvosképzés alapozásának igényeihez többé-kevésbé igazodva – különböző részletességgel tárgyalják (pl. Barrett et al. 2012, Fonyó 2014, Hall 2011, Pavlik 2013, Raff és Levitzky 2011). Emellett új integratív irányzatok bontakoztak ki a magatartástudományok területén. Ide sorolhatók a rendszerszemléletű, illetve kognitív modellek (Buda, Kopp, Nagy 2001, Eysenck, Keane 2003, Tringer 2010), az evolúciós pszichológia (Bereczkei 2008, Nemes és Molnár 2002) vagy az affektív pszichológia (Bányai és Varga 2012). A jegyzet e javított és korszerűsített újabb, kismonográfia jellegű kiadásával fő célkitűzésem továbbra is az, hogy az alapvető magatartás - élettani fogalmakat, mechanizmusokat és összefüggéseket egyszerűen, rendezett formában meghatározzam, s az egyetemi hallgatók részére megkönnyítsem az ismeretek szintézisét, segítsem integratív szemléletük kialakítását. Ebben támaszkodom eddigi kutatói és oktatói tapasztalataimra, továbbá a legújabb tudományos eredményekre, irodalmi forrásokra.(Monos Emil)

Hivatkozás: https://mersz.hu/monos-a-motivacio-az-erzelem-es-a-magatartas-pszichofiziologiai-alapjai//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave