Katona Klára

Ez nem személyes ügy, szigorúan üzlet!(?)

A vállalati célok lehetséges kombinációi és azok indokoltsága

1.1. A vállalat helye és szerepe a társadalomban: Szerződéses vagy közösségi modell

Az Adam Smith elmélete alapján kialakított standard mikroökonómiai vállalatfelfogás egyszerre tekinthető mindenkori hivatkozási alapnak és a folyamatos kritika tárgyának is a szakirodalomban, a fentiekben hivatkozott tapasztalati tények okán. E kettőségnek az egyik folyománya annak a két, egymással ellentétes megközelítésnek a kialakulása is, amelyek alapvetően eltérő módon határozzák meg a vállalatot és annak helyét, szerepét a társadalomban. Ez a két modell az úgynevezett kontraktuárius/szerződéses és a kommunitárius/közösségi modell.

A kontraktuárius/szerződéses modell a közgazdaságtan azon felfogásán alapul, amelyet még a 19. században Francis Y. Edgeworth (1881) dolgozott ki, aki szerint a közgazdaság-tudomány valójában nem más, mint a szerződések tudománya. Ebben a megközelítésben a piac egy olyan intézmény, amely világosan definiált jogrendszeren alapszik. A szerződéses modell szerint a vállalat a tulajdonosok (részvényesek) közötti szerződés egy formája, azaz magánszemélyek közötti magánügylet, amely nem ró a szerződésben foglaltakon túl további kötelezettségeket a vállalatra. A vállalatok egyszerűen jogi fikciók, amelyek a szerződéses kapcsolatok halmazaként értelmezhetők (Jensen, 2001, 297–317). A kontraktuárius/szerződéses modell úgy véli, hogy senkinek sincs joga bármit is követelni a vállalattól szerződéses alkupozíció hiányában. A törvények betartásán és az adófizetésen túl a vállalatoknak nincsenek további kötelezettségeik a társadalom felé a kapott előnyökért vagy az általuk okozott károkért cserébe. A kontraktuárius/szerződéses modell nem fogad el más érdekeket, mint a tulajdonosok (részvényesek) érdekeit. A tulajdonosok (részvényesek) elsőbbségének ideológiai indoklása „az egyénre mint autonóm lényre és [...] az emberi szabadságra mint a külső, beleegyezés nélküli korlátozásoktól való mentességre” hivatkozik (Millon, 1993, 1374). Az egyéni szabadság magában foglalja a jogot, hogy valaki eldönthesse, hogyan költi el a pénzét. Mivel a tulajdonjogok szorosan kapcsolódnak az egyéni szabadsághoz, a részvényesek tulajdonjogainak megsértése egyben az egyéni szabadságuk megsértését is jelenti (Jahn és Brühl, 2018). Az emberi szabadság fenti meghatározásából az is következik, hogy az állam által garantált egyéni jogok vagy hatáskörök előnyt kell hogy élvezzenek bármely kollektívával szemben (Sison, 2009, 82).

A kontraktuárius/szerződéses modell szerint az üzleti szervezetek nem illetékesek a közjóléti ügyekben, mivel más célok elérése érdekében jöttek létre. A vállalatok ugyanis nem rendelkeznek megfelelő tudással, eszközökkel, világos követelményekkel és deklarált stratégiával ahhoz, hogy a társadalom által igényelt szükséges (politikai/szociális) szolgáltatásokat nyújtsák (Shaw és Barry, 1992). Ez a modell a vállalatot elsősorban gazdasági egységnek tekinti, amely gazdasági értéket termel a társadalom számára, és ez az előállított gazdasági érték adja a vállalat valódi legitimációját (Rendtorff, 2020).

Ha a tulajdonosok cselekedetei nincsenek összhangban a társadalom egészének érdekeivel, akkor „a többiek felelőssége, hogy olyan jogi kereteket hozzanak létre, amelyek megakadályozzák, hogy az egyént saját érdekeinek követése során – hogy ismét Adam Smitht idézzem – egy láthatatlan kéz olyan cél előmozdítására vezesse, amely nem volt része a szándékának” (Friedman, 2002, 133 – hivatkozza Bagha és Laczniak , 2015, 11). A vállalatoknak tehát tiszteletben kell tartaniuk a társadalom alapvető szabályait, ahogyan azok a törvényekben vagy az etikai szokásokban megtestesülnek: „... a játékszabályokon belül kell maradniuk...” (Friedman, 1970). A vállalatok azonban nem alkotják és nem is alkothatják a játékszabályokat, ez ugyanis meghaladná a hatáskörüket. E nézet szerint a saját hatáskörön kívüli dolgok rátestálása a vállalatra nemcsak az üzleti életre nézve tisztességtelen, hanem a társadalom egészére nézve is káros. „A kormányzatnak a szerepe az, hogy olyasmit tegyen, amit a piac nem tud magától megtenni, nevezetesen, hogy meghatározza, döntőbíróvá tegye és érvényesítse a játékszabályokat” (Friedman, 2002, 27).

Polányi Károly magyar származású gazdaságtörténész A nagy átalakulás. Korunk gazdasági és politikai gyökerei című egyik legfontosabb könyvében sarkosan fogalmazva kritizálja a szerződéses modellt: „A munka elválasztása az élet egyéb tevékenységeitől és a piacnak való alárendelése nem jelentett mást, mint az organikus létezésforma megsemmisítését és egy másfajta, atomisztikus és individualisztikus szervezettel való helyettesítését. A rombolás e tervét a szerződéses szabadság elvének alkalmazása szolgálta a legjobban. A gyakorlatban ez azt jelentette, hogy a rokonság, a szomszédság, a szakma és a vallás nem szerződés típusú szervezeteit fel kell számolni, mivel ezek hűséget követeltek az egyéntől, és ezzel korlátozták szabadságát. Mindezt a be nem avatkozás egyik elveként feltüntetni – ahogy a gazdasági liberálisok teszik – pusztán egy meggyökeresedett előítélet kifejeződése egy meghatározott típusú beavatkozás javára. Olyanéra, amely szétrombolja az egyének közti nem szerződésszerű kapcsolatokat, és megakadályozza a spontán újjáalakulásukat” (Polányi, 2001, 214).

A kontraktuárius/szerződéses modellel ellentétben a kommunitárius/közösségi modell az egyéni jogok priorizálása helyett a polgárok aktív részvételének fontossága mellett érvel a társadalomban és a közéletben. A gazdasági tevékenység a társadalom jóléte miatt szükséges, ezért a társadalom határozza meg, hogy milyen keretek között működhetnek a vállalatok. Ebben a megközelítésben egyfajta társadalmi szerződés van a vállalatok és a társadalom között, amely egyben a vállalatok legitimitásának alapja is (Wartick és Cochran, 1985).

Ez az értelmezés ugyanakkor azt is jelenti, hogy a vállalat erkölcsileg számonkérhető szereplője a társadalomnak, ilyen értelemben a társadalom megbízottja, amelytől a társadalom joggal követelheti bizonyos kötelezettségek teljesítését. Ez a modell a vállalatot egyfajta állampolgárnak, a társadalom tagjának, társadalmi testnek tekinti, nem pedig pusztán jogi fikciónak (Melé, 2008, 70–71). Az állampolgári magatartás és az állampolgári erények gyakorlása azt jelenti, hogy a társadalom tagjának a közösség egészének javáért kell dolgoznia, vagy legalábbis arra kell törekednie (Weber, 1997, 73). Ezért azt mondhatjuk, hogy a vállalat akkor viselkedik állampolgárhoz méltóan, ha tevékenysége annak a közösségnek a javát szolgálja, amelyben működik. A vállalat már létrejöttét is az államnak köszönheti azáltal, hogy az állam ad jogi személyiséget az egyesületeket, társaságokat létrehozni kívánó csoportoknak. Az államnak ezért jogos elvárása, hogy a vállalkozások magáncélja legalább részben közérdeket is szolgáljon, vagyis a társaságoknak legalább részben a közcél javára kell cselekedniük, és az államnak jogos érdeke fűződik ahhoz, hogy szorosan szabályozza őket (Claassen, 2023).

A kommunitárius/közösségi koncepció szerint a vállalatnak a saját erőforrásait és szakértelmét felhasználva kell beavatkoznia minden olyan esetben, amikor úgy ítéli meg, hogy akár a kormány, akár az állam egésze nem teljesíti kötelezettségeit. Különösen a szociális jogok, a közegészségügy, az oktatás, a szociális biztonság és az emberi jogok védelme terén játszhat a vállalat fontos szerepet (Sison, 2009, 235–246). Yongqiang Gao (2008) szerint a vállalati politikai, társadalmi szerepvállalás akkor elfogadható, ha a tevékenység célja, eszközei, folyamata és következményei bizonyos etikai elméletek, például az utilitarizmus, valamint a jogok és az igazságosság elméletei alapján igazolhatóak.

A szerződéses és a közösségi modell közötti vita nem zárult le, sőt a mai napig folytatódik.

Ugyanakkor azt is látnunk kell, hogy e két vállalati szerepfelfogás szorosan kapcsolódik annak az országnak és régiónak a sajátos irányítási és etikai rendszereihez, ahol a vállalat működik. Ebből kifolyólag ezek a modellek alapvetően a nemzeti szinten beágyazott szabályozási és etikai gyakorlatok és normák termékei. Fontos tehát tisztáznunk, hogy milyen az a társadalmi, gazdasági berendezkedés, amelyben a vállalat modelljét definiálni szeretnénk.

Ez nem személyes ügy, szigorúan üzlet!(?)

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 664 227 3

Menedzsment

Vajon üzleti vállalkozásnak tekinthető-e bármilyen tevékenység, amely komoly tőkebefektetés mellett, racionális döntéseket hozva, anyagi és egyéb kockázatot vállalva, hatékonyságra és nyereségességre törekszik? Független-e az üzleti vállalkozás fogalmi hatálya attól a tevékenységtől, amit a vállalkozás folytat, illetve azoktól az eszközöktől, amelyeket alkalmaz az üzleti haszon elérése érdekében? Ha egyes piaci szereplőknek gazdasági hatalmuk folytán meghatározó befolyása lehet a politikára és az igazságszolgáltatásra, akkor vajon tekinthetjük-e a jogszabályokat abszolút eszközöknek a társadalom erkölcsi normáinak kikényszerítésére a piaci tranzakciók során? Ha emberek sokaságáért, egy komoly méretű hálózatért egy személyben felel valaki, akkor milyen és mekkora felhatalmazást jelenhet ez a számára? Vajon egy üzleti vállalkozás tekintheti-e magát olyan (politikai) szereplőnek, akinek joga, sőt, kötelessége az általa képviselt közösség tagjai érdekében átalakítani a jogi, politikai, hatalmi viszonyokat? A marketingkommunikáció és médiabefolyás milyen mértékben használható fel az üzleti döntések és lépések – a tényleges indokoktól gyakran eltérő - legitimálására? Ha valamilyen lépés üzletileg indokolható, és nyereséget eredményez, akkor ez önmagában elegendő-e a döntés helyességének igazolására? Kell-e a piaci döntések során más, személyes, emberi, erkölcsi szempontokat is figyelembe venni, vagy olyan üzleten és jogrendszeren kívüli egyéb feltételt megfontolni, amely miatt akár a haszonról is le kell mondania a vállalkozásnak? Szétválasztható-e az ember személyes élete attól a valakitől, aki az üzleti életben döntéseket hoz és cselekszik? Más erkölcsi normák vonatkoznak-e a magánszemélyre és az üzletemberre? Van-e egy kizárólag az üzleti élet számára fenntartott erkölcsmentes zóna, egy ’moral safe space’, ahol az üzleti szereplőknek mint magánembereknek „nem ér a neve”? A könyv ezekre a kérdésekre keresi a választ.

Hivatkozás: https://mersz.hu/katona-ez-nem-szemelyes-ugy-szigoruan-uzlet//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero