1.1. Standard mikroökonómiai vállalatfelfogás Adam Smith nyomán: a racionális ’homo oeconomicus’ a saját hasznát maximalizálja, a közjót a „láthatatlan kéz” valósítja meg

Az üzleti vállalkozó társadalomban és gazdaságban elfoglalt helyének meghatározásakor kiindulópontként Adam Smith A nemzetek gazdagsága című 1776-ban megjelent fő művében leírtakra, illetve annak neoklasszikus értelmezésére támaszkodhatunk. Legelőször érdemes felidéznünk, hogy az Adam Smith által leírt modell működési mechanizmusa és szabályai milyen szigorú feltételek mellett maradnak érvényben. A tökéletes piac legfontosabb kritériumai a következők:

• a javak homogének, vagyis az egyes jószágegységek között nincsenek minőségbeli különbségek
• a piaci viszonyok átláthatóak (transzparensek), tehát a piac minden szereplője tisztában van az összes, a csere végeredménye szempontjából releváns információval
• a piaci szereplők racionálisak, akik az összes információ figyelembevételével hasznosságuk maximalizálására törekszenek
• nincsenek időbeli és helyi különbségek (ha vannak, akkor már nem egy piacról beszélünk)
• a szereplők azonnali reakciója követ minden piaci változást
• sok vevő és sok eladó van a piacon
• a vállalatok szabadon beléphetnek a piacra vagy kiléphetnek onnan

 

Ebből a piaci interpretációból kiindulva a piac főszereplőjét ún. ’homo oeconomicus’-ként azonosítja Smith. A ’homo oeconomicus’ – magyarul: a gazdálkodó ember – olyan valaki, aki a saját érdekeit követi, melyeket ő ismer legjobban, tevékenységében a gazdasági elvnek megfelelően racionálisan jár el, vagyis a lehető legkisebb áldozat árán a lehető legnagyobb haszonra törekszik. „A ’homo oeconomicus’ mindenféle tevékenységében a haszna maximalizálására törekszik, más szóval minden egyes döntése, lépése, cselekvése előtt racionálisan mérlegel; a gazdasági döntéseknél összehasonlítja a ráfordításokat és a bevételt, és úgy dönt, hogy adott ráfordítással maximális bevételt, vagy adott bevételt minimális ráfordítással érjen el” (Andorka, 1995, 8–9). A ’homo oeconomicus’ önérdekét követve a lehető legjobban szolgálja a közösség javát is, amit a ’láthatatlan kéz’ működése biztosít. A ’láthatatlan kéz’ metaforája szerint az egyéni érdekkövetés összességében egy nem szándékolt, mégis létrejövő közérdeket eredményez. A piac ugyanis rendelkezik egy önszabályozó, koordinációs mechanizmussal, amely egyensúlyhoz vezet. A neoklasszikus közgazdaságtan értelmezése szerint tehát nincs szükség arra, hogy az egyes piaci szereplők – köztük a vállalatok – közvetlen módon a közjó megteremtésén munkálkodjanak, elegendő, ha a vállalat a nyereség, illetve a vállalati érték maximalizálására törekszik. Nincs a vállalatokra rákényszerített jótékonyság, de az interakciók sokasága, az értékek ütközése spontán rendet és közjót teremt. A láthatatlan kéz makroökonómiai jelentőségét neves közgazdászok egész sora méltatja: Friedrich Hayek (Whyte, 2017), James Tobin (1991) és George Stigler (1982), hogy csak néhányat említsünk meg. Stigler egyenesen „A nemzetek gazdagsága koronagyémántjának” tekinti a metaforát, amely „[…] ma is az erőforrások elosztását leíró elmélet alapja […] minden közgazdaságtan legfontosabb lényegi tétele” (Stigler, 1982, 147).

A smithi modell működőképessége azonban a piaci mechanizmus és a piaci szereplő tekintetében a fentebb leírt speciális feltételeknek és speciális elvárásoknak, vagyis a tökéletes piac kritériumainak van alárendelve. Az Adam Smith elképzelésén alapuló modellek érvényességével kapcsolatos egyik fő kétely éppen ezekből a kritériumokból fakad. A valós piaci viszonyok ugyanis távolról sem felelnek meg ezeknek az ismérveknek, sőt rendszeresen ellentmondanak ezeknek az elvárásoknak, illetve felülírják azokat. Az egyik közelmúltbeli példa, a 2008-as pénzügyi válság volt az, amelynek eseményei erőteljesen megkérdőjelezték a ’láthatatlan kéz’ működését az egyensúly megteremtésében. Több szerző, köztük a Nobel-díjas Joseph Stiglitz híres kiáltványa is kétségét fejezte ki a ’láthatatlan kéz’ automatikus egyensúlyteremtő szerepét illetően. Stiglitz rámutatott arra, hogy a tökéletes, illetve hatékony piaci feltételek hiánya legeklatánsabb módon éppen a 2008-as pénzügyi válság idején vált nyilvánvalóvá. „Nevezetes tételek, mint az Adam Smith-féle láthatatlan kéz, nem érvényesek; a láthatatlan kéz azért volt láthatatlan, mert ott sem volt. Kevesen érvelnének ma amellett, hogy a bankok menedzserei saját érdeküket követve a világgazdaság jólétét mozdítják elő.” (Stiglitz, 2010) A válság sokkoló következményei tehát újfent kétségeket ébresztettek azzal kapcsolatban, hogy a magánérdekek követése valóban a legjobb társadalmi eredményekhez vezet-e.

A válságok azonban speciális és alkalmi nehézségeknek is tekinthetők, amelyek nem feltétlenül kérdőjelezik meg a Smith-modell hosszú távú érvényességét. Vannak azonban olyan évszázados és világméretű jelenségek is, mint például a jövedelmi/vagyoni egyenlőtlenségek aggasztóan magas szintje, amelyek már nem tekinthetők a piacgazdaság kivételes következményeinek. A World Inequality Report 2022-ben publikált jelentése szerint 1820 és 2020 között a felső 10% jövedelemhányada világszerte 50–60% körül ingadozott, míg az alsó 50% jövedelemhányada általában 10% körül vagy az alatt volt. A globális felső 1% részesedése az 1820-as 20%-ról 1910-re 26%-ra emelkedett, majd 1970-re 16%-ra esett vissza, és 2020-ra ismét 21%-ra nőtt. 1880 és 2020 között a globális felső 1%-os részesedés általában háromszor-négyszer nagyobb volt, mint az alsó 50%-é (az összjövedelem 6–9%-a), amely jellemzően ugyanolyan nagyságrendet mutatott, mint a felső 1% részesedése az összjövedelemből (lásd 4. ábra). A globális egyenlőtlenség jelensége tehát 1820-tól napjainkig fennáll, és semmilyen jel sem mutat arra, hogy ebben bármilyen érdemi változásra lehetne számítani (Bajard et al., 2022, 7). Mindebből az következik, hogy egy rendszerszintű jelenséggel állunk szemben, olyasmivel, ami a piacgazdaság lényegi velejárója.

Persze felmerülhet a kérdés, hogy miért is lenne eleve gond a vagyoni egyenlőtlenség, hiszen aki többet és jobban dolgozik, az megérdemli, hogy nagyobb vagyona legyen és jobban is éljen. Ez a fentebb hivatkozott, empirikusan bebizonyított globális egyenlőtlenség azonban mind mértékét, mind változatlan tendenciáját tekintve ezen az egyszerű összefüggésen messze túlmutat. A vagyoni, jövedelmi egyenlőtlenségnek ez az állandó, képességekkel, többletmunkával nem megmagyarázható magas szintje ugyanis nemcsak hogy negatív hatással van a társadalmi kohézióra és igazságérzetre, hanem hosszú távon a gazdasági növekedést is fékezi, ami pedig már a modell érvényességét is érinti. A jövedelmi egyenlőtlenség 1985 és 2005 közötti növekedése a becslések szerint átlagosan 4,7 százalékponttal csökkentette a kumulatív gazdasági növekedést 1990 és 2010 között a hosszú távú adatsorokkal rendelkező OECD-országokban. A kutatás szerint ennek a csökkenésnek a fő mozgatórugója pedig éppen az alacsony jövedelmű háztartások és a lakosság magasabb jövedelmű tagjai közötti szakadék növekedése volt (OECD, 2015, 26).

 

Harvard

(): . : . : /hivatkozas/m1430enszuszu_302/#m1430enszuszu_302 ()

Chicago

. . . : . (: /hivatkozas/m1430enszuszu_302/#m1430enszuszu_302)

APA

(). . . (: /hivatkozas/m1430enszuszu_302/#m1430enszuszu_302)

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

search

4. ábra. Globális jövedelmi egyenlőtlenség: a felső 1% (világosbarna), az alsó 50% (kék) és a felső 0,1% (sötétbarna) részesedése az előállított jövedelemből 1820 és 2020 között

Forrás: https://wir2022.wid.world/chapter-2/

 

A smithi alapmodell másik ellentmondásos előfeltételezése az ember leszűkített személyiségként, ’homo oeconomicus’-ként való értelmezése. A ’homo oeconomicus’ jellemzői által behatárolt személy ugyanis az embernek ontológiailag nem valós absztrakciója, amely több szempontból is megkérdőjelezhető. Pszichológiai értelemben például szociopatának nevezik azt az embert, aki a saját önérdekén kívül semmire és senkire sincs tekintettel (Hinze, 2011, 160). A viselkedési közgazdaságtan kutatási eredményei szintén rámutatnak a ’homo oeconomicus’ konstrukció gyengeségeire. A ’homo oeconomicus’ meghatározásának korlátait a 2018-ban Nobel-díjjal kitüntetett Richard H. Thaler és szerzőtársa, Cass R. Sunstein által 2011-ben írt Nudge című könyv foglalja össze. A könyv bemutatja azokat a viselkedéspszichológiai tényezőket, amelyek eltérítik a valós piaci szereplők döntéseit a racionális várakozásokra épülő modellek feltételezéseitől, ez pedig a modellek magyarázóerejét is megkérdőjelezi. Ahogy a szerzők hangsúlyozzák: az ember nem ’homo oeconomicus’, hanem ’homo sapiens’.

A ’homo oeconomicus’ kifinomultabb értelmezései Smith másik fő művére, Az erkölcsi érzelmek elmélete (1759) című írására hivatkoznak, amelyben megjelenik az emberi cselekvés egy másik fontos motiváló elve, „az érzelmek kölcsönös rokonszenvének vágya” is (Otteson, 2011, 34). James Otteson 2011-es Adam Smithről szóló munkájában fejti ki, hogy Smith modelljében az embereket nemcsak az önérdek vezérli, hanem fontos számukra a másokkal való kölcsönös szimpátia megteremtése is. Ennek érdekében olyan magatartásformákat alakítanak ki, amelyek figyelembe veszik a másik érdekeit is, az emberek együttműködnek tehát egymással oly módon, hogy az mindkét fél számára előnyös legyen, ami végső soron a társadalom egésze számára is a legjobb megoldáshoz vezet (Otteson, 2011, 48, 156). A ’homo oeconomicus’ e nézete, amely az önérdeken túl az együttműködés szükségességét is hangsúlyozza, valójában rámutat a neoklasszikus megközelítés gyengeségére, az önérdek mint egyetlen motiváló erő elégtelenségére. A smithi modellnek ez a cizelláltabb magyarázata egyúttal új értelmet ad a ’láthatatlan kéz’ metaforájának is, hiszen a közjó csak az együttműködés révén tud megvalósulni, az önérdek követése kevés hozzá. Fontos hangsúlyozni, hogy Smith (1776) a láthatatlan kéz fogalmát először Az erkölcsi érzelmek elmélete (1759) című művében vezette be, a jövedelemelosztásra utalva, A nemzetek gazdagságában csak a IV. könyv II. fejezetében említi meg ezt a kifejezést (Madarász, 2014, 827; Fazekas, 2016, 1128). Vagyis Smith erkölcsfilozófiai műve nélkül a láthatatlan kéz értelmezése hiányos (Horkay Hörcher, 1996, 295–395). Smith hangsúlyozta, hogy a piac célja az együttműködés, a kölcsönös előnyöket szolgáló munkamegosztás. Ebben az összefüggésben az egész szabadpiaci gazdaság a bizalomra, az együttműködésre és az erkölcsi cselekedetekre épül. Ezek a sikeres piac működésének alapjai.

A kölcsönös érdekek tisztelete és a szabad, önkéntes együttműködés azonban – akárcsak az eredeti modell – kizárólag egy meghatározott keretrendszerben tud eredményesen és hatékonyan működni: nevezetesen egy jól szabályozott társadalom létezését feltételezi, amely képes biztosítani azt, hogy a szabad, önkéntes együttműködés a közjó megvalósításához vezessen. Egy ilyen társadalomnak garantálnia kell a személyek, a tulajdon és a szerződéses megállapodások védelmét (Otteson, 2019, 37). Jól szabályozott társadalom hiányában a modell által elvárt eredmények nem érhetők el. Mindez újabb megoldandó problémákat vet fel, hiszen a kormányok azon képessége, hogy a piaci tökéletlenségek által támasztott kihívásokat jogilag rendezzék, az empirikus bizonyítékok tükrében meglehetősen korlátozott.

A 2008-as pénzügyi válság lehetséges okai között is a szabályozás elégtelensége és hatástalansága, ennek hiányában pedig a pénzügyi szektor társadalmi felelősségvállalásának gyengesége az egyik gyakran hangoztatott érve volt a válság magyarázatainak (McCormick, 2011; Célérier és Vallee, 2017, 1491). Erre hivatkozva több szerző is amellett teszi le a voksát, hogy a megfelelő, vagyis szigorú, de nem túlterjeszkedő szabályozás megoldást jelenthet a további válságok elkerülésére (Gorton és Metrick, 2010). Tény azonban, hogy minden válság után új intézményeket és új jogi szabályozást vezettek be az egyes országok az adott válság vagy recesszió okainak kezelésére, de a válságok újra és újra bekövetkeztek. Sokszor éppen azért, mert a cégek sikeresen tudtak lobbizni a szabályozási keretek megváltoztatásáért (Zingales, 2015).

A kormányzati joghatóság másik korlátja, hogy csak egy adott területen belül lehet érvényesíteni. Ez gyakran arra készteti a vállalatokat, hogy megkerülve a szigorú szabályokat, tevékenységüket olyan országba helyezzék át, ahol a jogi keretek kevésbé korlátozók és nem is olyan költségesek. A multinacionális vállalatoknak arra is lehetőségük van, hogy bizonyos helyzetekben elkerüljék vagy akadályozzák a jogérvényesítést. Például úgy, hogy kivonulással, tőkekivonással fenyegetik meg a gazdaságilag függő országokat, ha nem lazítanak a szabályozási feltételeken, avagy éppen a laza feltételektől teszik függővé a tőkeberuházásaikat ezen országokban (Dahan et al., 2015).

Azt is látnunk kell, hogy a megfelelő és érvényben levő jogi szabályozás sem garancia azok tényleges és teljes körű alkalmazására. Az Európai Bizottság 2001. évi, a kormányzásról szóló Fehér Könyve például arról számolt be, hogy a 2000-ben átültetendő 83 belső piaci irányelv közül csak ötöt vezettek be valamennyi tagállamban, pedig a könyv meglátása szerint e jogszabályok be nem tartása bizonyos ágazatokban jelentős negatív gazdasági hatásokkal is járt (Thomson et al., 2007). Az Amazon.com esete szintén figyelemre méltó, különösen azért, mert az Egyesült Államok egyik emblematikus vállalatáról van szó. Az USA rendelkezik a világon az egyik legfejlettebb munkavédelmi szabályozással, amelyek betartását a Munkavédelmi és Egészségügyi Hivatal (OSHA) felügyeli. Az OSHA 2023-ban ellenőrizte többek között az Amazon tevékenységét is, és súlyos hiányosságokat tárt fel több Amazon raktárban is. Bár az OSHA bírságokat szabott ki és kötelezte az Amazont a körülmények javítására, az eset egyértelműen illusztrálja, hogy a szabályozás és ellenőrzés hatékonysága önmagában nem elegendő a társadalmilag kívánatos célok kikényszerítésére.1

Végül a standard mikroökonómiai megközelítés Adam Smith korának gazdasági valóságát tükrözi, és a vállalatot egy olyan entitásként, jogi egységként azonosítja, ami a piac többi szereplője számára egyfajta feketedobozként, zárt rendszerként tevékenykedik, és amelynek tulajdonosa és menedzsmentje azonos, vagy azonos érdekeket követ (Chikán, 2021, 77). A 20. század vállalati gyakorlata azonban sok tekintetben felborította ezt az elképzelést. A vállalat határai kitágultak vagy „felpuhultak”, például a termelés vagy a cégek bizonyos tevékenységeinek kiszervezése által (outsourcing). Ez a vállalati cél megfogalmazásában ellentétes érdekeket teremtett a belső és külső vállalkozók között. A menedzsment és a tulajdonos szintén markánsan elvált egymástól, és a vállalati vezetők érdeke és/vagy opportunizmusa eltérítette a vállalat tényleges működési irányát az eredeti tulajdonosi törekvésektől, ahogy ez a továbbiakban részletesen bemutatásra kerül.

A tapasztalati tények tehát azt mutatják, hogy a standard mikroökonómiai vállalatfelfogás olyan feltételek mellett tud csak érvényesülni és a profitmaximalizálás mellett indirekt módon a közjóhoz is hozzájárulni, amelyek az elmúlt száz év gyakorlatában egyáltalán nem, vagy csak részlegesen valósultak meg. Vagyis a szabad és önkéntes együttműködés szükséges és megőrzendő cél a haszonmaximalizálás mellett, de nem elégséges feltétele a közjó megteremtésének.

 

1	U.S. Department of Labor: US Department of Labor finds Amazon exposed workers to unsafe conditions, ergonomic hazards at three more warehouses in Colorado, Idaho, New York, 2023. https://www.osha.gov/news/newsreleases/national/02012023

Tartalomjegyzék

• Ez nem személyes ügy, szigorúan üzlet! (?)
• Impresszum
• Táblázatok jegyzéke
• Ábrák jegyzéke
• Előszó
• chevron_rightBevezetés
  • Hivatkozások
• chevron_rightI. Tisztázandó feltételek és fogalmak az üzleti vállalkozás működése kapcsán
  • chevron_right1. Milyen környezetben működik a vállalat?
    • 1.1. A vállalat helye és szerepe a társadalomban: Szerződéses vagy közösségi modell
    • 1.2. A társadalmi, gazdasági berendezkedés hatása a vállalat szerepére
    • 1.3. Az állami berendezkedés hatása a vállalat szerepére
    • 1.4. Jogi berendezkedés hatása a vállalat szerepére
    • Hivatkozások
  • chevron_right2. Milyen formában működik a vállalat?
    • 2.1. A vállalat működési kerete a jogi forma, a befektetett tőke és a kapcsolódó felelősség alapján
    • 2.2. A vállalati méret eltérő jellegzetességei
    • Hivatkozások
• chevron_rightII. Ki képviseli a vállalatot? Kit képvisel a vállalat? A vállalat gazdasági és/vagy társadalmi, politikai céljai
  • chevron_right1. Egy cselekvő képviseli a vállalatot és egy célja van: a nyereségmaximalizálás
    • 1.1. Standard mikroökonómiai vállalatfelfogás Adam Smith nyomán: a racionális ’homo oeconomicus’ a saját hasznát maximalizálja, a közjót a „láthatatlan kéz” valósítja meg
    • 1.2. Holisztikus elmélet: a vállalat autonóm, tagjaitól független cselekvő. A vállalati cél a társasági szerződésben rögzített tulajdonosi akarat
    • 1.3. Osztrák iskola: a vállalat a fogyasztó „megbízottja”. A vállalati cél a profit maximalizálása a szélesebb körű társadalmi elégedettségen keresztül.
    • 1.4. Chicagói iskola: a vállalat a részvényes tulajdona. A vállalati cél a profit maximalizálása, ami maga a társadalmi felelősségvállalás.
    • Hivatkozások
  • chevron_right2. Két cselekvő verseng a vállalat képviseletéért: a tulajdonos és a menedzser. A vállalati cél a profit maximalizálása a vezetők érdekeinek figyelembevételével.
    • 2.1. Megbízó–ügynök elmélet: a részvényes a vállalat tulajdonosa. A vállalat célja a nyereségmaximalizálás a menedzsment érdekeltségének megteremtésével.
    • 2.2. Tulajdonosi jogok elmélete: a részvényes a vállalat eszközeinek tulajdonosa. A vállalat célja a nyereségmaximalizálás a menedzsment érdekeinek tiszteletben tartásával.
    • 2.3. Menedzsmentelmélet: a menedzser jó gondnoka a vállalatnak. A vállalat célja a nyereségmaximalizálás, ami egybeesik a menedzsment érdekeivel.
    • Hivatkozások
  • chevron_right3. Több cselekvőnek több célja van, de a vállalat gazdasági eredményessége minden szereplőnek fontos
    • 3.1. Érintettelmélet: a vállalat az érintettek közös értékteremtésének színtere. A vállalat célja az érintettek érdekeinek összehangolása.
    • 3.2. Magatartáselmélet: a vállalat az érdekeltek koalíciója. A vállalati cél az érdekeltek aspirációs szintjének elérése.
    • 3.3. A többszörös érdekek kritikája
    • Hivatkozások
  • chevron_right4. A társadalom összes tagjának érdeke számít. A vállalati cél mind a profit, mind a társadalmi jólét, a közjó optimalizálása.
    • 4.1. A vállalati társadalmi felelősségvállalás (VTF) evolúciójának szakaszai
    • 4.2. A VTF fogalmi behatárolása
    • 4.3. A VTF kritikája
    • Hivatkozások
  • chevron_right5. A vállalat állampolgárként cselekszik, a vállalat célja a nyereségen túl a politikai felelősség felvállalása.
    • 5.1. A vállalati polgárság értelmezésének kerete
    • 5.2. A vállalat mint állampolgár korlátjai
    • 5.3. Az érdekhordozók vállalattal szembeni elvárásai – empirikus kutatási eredmények
    • 5.4. A nagyvállalat mint kvázikormány
    • Hivatkozások
  • chevron_right6. A társadalom érdekei elsődlegesek, a gazdasági eredmény csupán járulékos cél.
    • Hivatkozások
• chevron_rightIII. A vállalati cél etikai megközelítésben
  • chevron_right1. A katolikus társadalmi tanítás (KTT) a gazdaságról és az üzleti életről
    • 1.1. A gazdaság általános működésének értelmezése a KTT alapján
    • 1.2. Az üzleti élet, a vállalat működésének értelmezése a KTT alapján
  • chevron_right2. A vállalati (gazdasági és társadalmi) cél erkölcsi értékelése a KTT tükrében
    • 2.1. A vállalat helye, szerepe a társadalomban és a jog relevanciája a KTT-ben
    • 2.2. A gazdasági önérdek és a piac automatizmusa révén létrejövő közérdek erkölcsi szempontból és a KTT-vel összevetve
    • 2.3. Kinek az érdekeit kell képviselnie a vállalatnak a KTT szerint?
  • Hivatkozások
• Összegzés
• Válaszok az előszóban feltett kérdésekre

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 664 227 3

Vajon üzleti vállalkozásnak tekinthető-e bármilyen tevékenység, amely komoly tőkebefektetés mellett, racionális döntéseket hozva, anyagi és egyéb kockázatot vállalva, hatékonyságra és nyereségességre törekszik? Független-e az üzleti vállalkozás fogalmi hatálya attól a tevékenységtől, amit a vállalkozás folytat, illetve azoktól az eszközöktől, amelyeket alkalmaz az üzleti haszon elérése érdekében? Ha egyes piaci szereplőknek gazdasági hatalmuk folytán meghatározó befolyása lehet a politikára és az igazságszolgáltatásra, akkor vajon tekinthetjük-e a jogszabályokat abszolút eszközöknek a társadalom erkölcsi normáinak kikényszerítésére a piaci tranzakciók során? Ha emberek sokaságáért, egy komoly méretű hálózatért egy személyben felel valaki, akkor milyen és mekkora felhatalmazást jelenhet ez a számára? Vajon egy üzleti vállalkozás tekintheti-e magát olyan (politikai) szereplőnek, akinek joga, sőt, kötelessége az általa képviselt közösség tagjai érdekében átalakítani a jogi, politikai, hatalmi viszonyokat? A marketingkommunikáció és médiabefolyás milyen mértékben használható fel az üzleti döntések és lépések – a tényleges indokoktól gyakran eltérő - legitimálására? Ha valamilyen lépés üzletileg indokolható, és nyereséget eredményez, akkor ez önmagában elegendő-e a döntés helyességének igazolására? Kell-e a piaci döntések során más, személyes, emberi, erkölcsi szempontokat is figyelembe venni, vagy olyan üzleten és jogrendszeren kívüli egyéb feltételt megfontolni, amely miatt akár a haszonról is le kell mondania a vállalkozásnak? Szétválasztható-e az ember személyes élete attól a valakitől, aki az üzleti életben döntéseket hoz és cselekszik? Más erkölcsi normák vonatkoznak-e a magánszemélyre és az üzletemberre? Van-e egy kizárólag az üzleti élet számára fenntartott erkölcsmentes zóna, egy ’moral safe space’, ahol az üzleti szereplőknek mint magánembereknek „nem ér a neve”? A könyv ezekre a kérdésekre keresi a választ.

Hivatkozás: https://mersz.hu/katona-ez-nem-szemelyes-ugy-szigoruan-uzlet//