Katona Klára

Ez nem személyes ügy, szigorúan üzlet!(?)

A vállalati célok lehetséges kombinációi és azok indokoltsága

1.3. Osztrák iskola: a vállalat a fogyasztó „megbízottja”. A vállalati cél a profit maximalizálása a szélesebb körű társadalmi elégedettségen keresztül.

Az osztrák közgazdasági iskola kiemelkedő gondolkodójának, Ludwig von Misesnek a kapitalizmus értelmezése az Adam Smith-i gondolat, a szabad és kölcsönös együttműködés fontosságára vezethető vissza: „A feudális társadalomban az emberek háború és hódítás útján vagy az országló fejedelem bőkezűségéből gazdagodtak meg. Az emberek azért szegényedtek el, mert legyőzték őket az ütközetben, vagy kiestek az uralkodó kegyeiből. A kapitalista társadalomban az emberek úgy gazdagodnak meg, hogy nagy számban szolgálják ki a fogyasztókat – akár közvetlenül fogyasztási javakat termelve, akár közvetetten nyersanyagokat és tőkejavakat termelve. Ez azt jelenti, hogy azok, akik a kapitalista társadalomban lettek gazdagok, a nép szolgálatából gazdagodtak meg.” (Mises, 1928, 177–178)

Vagy még egyértelműbben fogalmaz Mises, amikor azt mondja: „A vállalkozó a fogyasztók kiszolgálója. Az ő szemszögéből mindegy, hogy a fogyasztók vágyai és igényei bölcsek vagy sem, erkölcsösek vagy sem. A vállalkozóknak azt kell termelniük, amit a fogyasztók kívánnak. […] Ebben az értelemben a vállalkozó erkölcsön kívüli. Valaki helytelenítheti ezt, de a vállalkozóknak nem az a dolguk, hogy erkölcsileg felemeljék az emberiséget.” (Mises, 1941)

Ebben a vállalati koncepcióban tehát a vállalkozó célja továbbra is a nyereségmaximalizálás, amihez azonban a fogyasztói szükségletkielégítésen keresztül vezet az út. A fogyasztói szükségletkielégítés, a fogyasztók szolgálata, e szerint a megközelítés szerint, egy jelentős, mondhatjuk, erkölcsi előrelépés a feudális viszonyokhoz képest, hiszen a jólét nem kényszerítés vagy kivételezés eredménye, hanem az együttműködésé, és nemcsak némelyek kiváltsága, hanem az egész „népre”, vagyis a társadalom széles rétegeire is kiterjed. Ugyanakkor a vállalkozó nem más, nem több mint a fogyasztó megbízottja, kiszolgálója. Az erkölcsi felelősség így teljes egészében a fogyasztóra hárul, ő tekinthető felelősségre vonható morális cselekvőnek, a vállalat nem.

A fogyasztói szükségletkielégítést jelöli meg a vállalati működés legfontosabb kritériumának Chikán Attila is, aki magyar közgazdász nemzedékek sora számára definiálta ilyeténképpen az üzleti vállalkozás célját: „Az üzleti vállalkozás olyan emberi tevékenység, amelynek alapvető célja a fogyasztói igény kielégítése nyereség elérése mellett.” (Chikán, 2003, 10) Chikán amellett érvel, hogy a profitmaximalizálás nem lehet kizárólagos cél, hiszen a bűnszervezetek is törekszenek a nyereségre, mégsem tekinthetjük őket üzleti vállalkozásnak. Megközelítésében a vállalat értékteremtést folytat, aminek értékességét éppen a fogyasztói vásárlási szándék igazolja vissza. A termék megvásárlása ugyanakkor a vállalat bevételének, végső soron pedig nyereségének és piaci értékének növekedéséhez is hozzájárul. „Az érték ebben a kontextusban két dimenzióban jelenik meg. Ugyanaz a folyamat, amelynek során a vállalat a fogyasztó számára értéket állít elő, egyúttal a vállalat értékét is növeli…” (Chikán, 2003, 11)

Ebben a megfogalmazásban nem vetődik fel élesen a vállalat felelősségének, illetve felelősség alóli mentességének kérdése. Ugyanakkor látnunk kell, hogy a fogyasztói szükségletkielégítés csak arra biztosíték, hogy a vállalat termékeire, szolgáltatásaira van-e fizetőképes piaci kereslet, ilyen értelemben tehát anyagilag megéri-e továbbra is előállítani az adott terméket vagy szolgáltatást. A piaci kereslet léte azonban nem mond semmit a termék vagy a termelés társadalmi és morális értékéről, csak annak fogyasztói hasznáról. Élve ugyanazzal a bűnszervezeti hasonlattal, amelyre maga Chikán is hivatkozott, mondhatjuk, hogy egy drogterjesztő is fogyasztói szükségletet elégít ki, azonban mégsem definiálnánk a tevékenységét üzleti vállalkozásként. A fogyasztói szükségletkielégítés tehát fontos visszajelzés a vállalkozó számára munkája piaci elfogadottságát illetően, a kölcsönös érdekek figyelembevétele révén pedig hozzájárul a szélesebb társadalmi jólét megteremtéséhez, de morális legitimációt nem ad a vállalat cselekedeteinek.

E fogyasztóközpontú, a fogyasztót az értékteremtés mércéjének tekintő modell egyik mögöttes magyarázata az Adam Smith-i modell logikáján alapul. Otteson értelmezése szerint ugyanis Smith Az erkölcsi érzelmek elmélete című művében az erkölcsi normák létrejöttét a piaci mechanizmusként ismertté vált ’láthatatlan kéz’ koncepciójával magyarázza meg. Vagyis a többszörös interakciók és „az érzelmek kölcsönös rokonszenvének vágya” nemcsak piaci egyensúlyhoz, a jólét növekedéséhez, hanem egy értékrendbeli, erkölcsi konszenzus kialakulásához is elvezetnek (Otteson, 2011, 63). A tapasztalati tények tükrében ennek az erkölcsi konszenzusnak a létrejötte erősen megkérdőjelezhető, amint erről a III. fejezetben bővebben is szó lesz.

A vállalkozó mintegy felmentése az erkölcsi felelősség alól a közelmúlt gazdasági szakirodalmában egyébként is különös figyelmet és kritikát kapott. Kenneth Arrow például kifejezetten vitatta, hogy a piac, a fogyasztó lenne a végső döntőbíró abban, hogy mit tehetnek és mit nem a vállalatok. „Az egyének cselekedeteit a következményekkel kapcsolatos erkölcsi megfontolásoknak és jogi kontrollnak kell irányítania” (Arrow, 1992, 19–21). Számos tanulmány világított rá, hogy a vállalatok saját felelősségvállalásának hiánya éppen a fogyasztói szükségletek semmibevételéhez vezetett a 2008-as pénzügyi válság során. Így például bizonyítást nyert az is, hogy minél bonyolultabb és átláthatatlanabb volt egy pénzügyi konstrukció, annál kevésbé hozzáértő befektetőknek adták el azt a banki ügyintézők (Célérier és Vallee, 2017). Egy másik tanulmány pedig arra mutatott rá, hogy 2009 és 2014 között a jelzáloggal fedezett értékpapírokhoz kapcsolódó ún. predátor (ragadozó) hitelek és csalással kapcsolatos perek száma kiugróan magas volt (Fligstein és Roehrkasse, 2016). De a sort hosszan lehetne folytatni.

A másik probléma a fogyasztói igényeknek a társadalmi konszenzus megnyilvánulásaként való kezelésével pedig az, hogy nem veszi figyelembe azt a tényt, hogy a vásárló nem az „egy személy – egy szavazat” elve alapján érvényesíti érdekeit, ami pedig a demokrácia alapelve. A vásárló a pénzével „szavaz”, vagyis az „egy pénzegység – egy szavazat” elve érvényesül, ami már nem tükrözi a társadalom egészének valódi értékeit és érdekeit. További nehézséget okoz a fenti érvelés igazolásában, hogy az elmélet vágyott következményei nem függetlenek a smithi modell azon ismérveitől sem, amelyek a tökéletes piac feltételeit írják le. Ennek hiányában ez a megközelítés is csak korlátozottan alkalmas a valós vállalati folyamatok modellezésére (Pies et al., 2021).

Ez nem személyes ügy, szigorúan üzlet!(?)

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 664 227 3

Menedzsment

Vajon üzleti vállalkozásnak tekinthető-e bármilyen tevékenység, amely komoly tőkebefektetés mellett, racionális döntéseket hozva, anyagi és egyéb kockázatot vállalva, hatékonyságra és nyereségességre törekszik? Független-e az üzleti vállalkozás fogalmi hatálya attól a tevékenységtől, amit a vállalkozás folytat, illetve azoktól az eszközöktől, amelyeket alkalmaz az üzleti haszon elérése érdekében? Ha egyes piaci szereplőknek gazdasági hatalmuk folytán meghatározó befolyása lehet a politikára és az igazságszolgáltatásra, akkor vajon tekinthetjük-e a jogszabályokat abszolút eszközöknek a társadalom erkölcsi normáinak kikényszerítésére a piaci tranzakciók során? Ha emberek sokaságáért, egy komoly méretű hálózatért egy személyben felel valaki, akkor milyen és mekkora felhatalmazást jelenhet ez a számára? Vajon egy üzleti vállalkozás tekintheti-e magát olyan (politikai) szereplőnek, akinek joga, sőt, kötelessége az általa képviselt közösség tagjai érdekében átalakítani a jogi, politikai, hatalmi viszonyokat? A marketingkommunikáció és médiabefolyás milyen mértékben használható fel az üzleti döntések és lépések – a tényleges indokoktól gyakran eltérő - legitimálására? Ha valamilyen lépés üzletileg indokolható, és nyereséget eredményez, akkor ez önmagában elegendő-e a döntés helyességének igazolására? Kell-e a piaci döntések során más, személyes, emberi, erkölcsi szempontokat is figyelembe venni, vagy olyan üzleten és jogrendszeren kívüli egyéb feltételt megfontolni, amely miatt akár a haszonról is le kell mondania a vállalkozásnak? Szétválasztható-e az ember személyes élete attól a valakitől, aki az üzleti életben döntéseket hoz és cselekszik? Más erkölcsi normák vonatkoznak-e a magánszemélyre és az üzletemberre? Van-e egy kizárólag az üzleti élet számára fenntartott erkölcsmentes zóna, egy ’moral safe space’, ahol az üzleti szereplőknek mint magánembereknek „nem ér a neve”? A könyv ezekre a kérdésekre keresi a választ.

Hivatkozás: https://mersz.hu/katona-ez-nem-szemelyes-ugy-szigoruan-uzlet//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero