Katona Klára

Ez nem személyes ügy, szigorúan üzlet!(?)

A vállalati célok lehetséges kombinációi és azok indokoltsága

3.3. A többszörös érdekek kritikája

A különböző, sokszor divergáló célok összeegyeztetésének nehézsége az érintett- és magatartáselmélettel szemben megfogalmazott kritikák leggyakrabban hangoztatott érve. Elaine Sternberg (1996) meglátása szerint az érdekhordozók mindegyikének figyelembevétele egyszerűen nem kompatibilis az üzlettel úgy általában, de konkrétan a vállalat irányításának gyakorlatával sem. Hiszen ha a vállalatvezető nem csak a tulajdonosnak felel, akkor kinek és miért kellene őt felelősségre vonnia a döntéseiért és tetteiért? Egy ilyen modellben elvész a vezető tényleges számonkérhetősége, a vállalatvezetők úgy fogják élvezni a vállalat nyújtotta előnyöket, hogy közben nem adnak cserébe semmit, és megkerülik a beszámoltatási kötelezettséget. Sternberg szerint a vállalat irányítása akkor lesz a legjobb, illetve a leghatékonyabb, ha ezt olyan vezetők teszik, akiket a tulajdonosok választanak, és akik kizárólag a tulajdonosoknak tartoznak felelősséggel. Következésképpen Sternberg a tulajdonos, illetve a tulajdonosi cél elsőbbsége mellett teszi le a voksát, amit más érvvel is igyekszik alátámasztani. Így például állítása szerint az érdekhordozók közül a tulajdonosé a legnagyobb kockázat, ugyanakkor a legkisebb jogi védelem éppen őt illeti meg a többi érintetthez viszonyítva. A másik fontos ellenérv, amelyet Sternberg mellett Jensen (2001) is osztott, hogy a végtelen számú érdekhordozó versengő céljainak összeegyeztetése, prioritási sorrendbe állítása gyakorlatilag lehetetlen. „Azt állítom, hogy mivel logikailag lehetetlen egynél több dimenzióban maximalizálni, a céltudatos viselkedés egyetlen értékelt célfüggvényt igényel” (Jensen, 2001, 297).

Ezzel vitázva J. S. Harrison és A. C. Wicks tanulmányában rámutat, hogy bármelyik érdekelt fél elhanyagolása lefelé tartó spirált indíthat el a rendszerben, mivel a cég többi érdekhordozója reagál erre. Álláspontjuk szerint a menedzsment szempontjából az a valódi kockázat, ha a vállalatvezetők túl kevés célkitűzésre összpontosítanak, amelyek túl kevés érdekelt fél érdekeit képviselik, ahelyett, hogy a lehető legtöbb érdekelttel foglalkoznának (Harrison és Wicks, 2013, 35). Azt is látnunk kell, hogy az érintettek, különösen a kulcsérintettek kezelése, illetve menedzselése (érintetti menedzsment) a nagyvállalati gyakorlatnak már régóta szerves része (Chikán, 2008). Radácsi László 2021-es könyvében bemutatja, illetve összefoglalja azokat az elméleteket és empirikus kutatási eredményeket, amelyek igazolják, hogy az érintettek bevonása milyen haszonnal jár a vállalatok számára stratégiai, tanulási és kockázatmenedzsment szintjén egyaránt (Radácsi, 2021, 53–73).

E kutatási eredmények mellett érdemes azt is figyelembe vennünk, hogy nem csak az angolszász vállalati struktúra létezik. Vannak olyan vállalatirányítási modellek, amelyek képesek kezelni a különböző érdekcsoportok érdekeit, ilyen például a német kétszintű igazgatótanács vagy a japán vállalatirányítási modell is. A „túl sok érdekhordozó” kritikája kapcsán egy másik szerző, Benedict Sheehy 2006-os tanulmányában pedig arra világít rá, hogy a tulajdonosok száma és érdekeltsége legalább olyan sokrétű és burjánzó, mint az egyéb érdekhordozóké. Ahogy fentebb már utaltunk rá, vannak rövid távú, hosszú távú, magas és alacsony kockázatú részvényesi érdekek, de vannak nagy intézményi befektetők és kisbefektetők is a részvényesek között, és mindezek az érdekek jellemzően eltérnek egymástól. E tulajdonosi érdekek kiegyensúlyozása pedig minden vállalat számára folyamatos, szinte naponta jelentkező kihívást jelent. Nem igaz tehát az az állítás, hogy a sokszínű érdekek kezelése a vállalati működéstől idegen, illetve ellehetetleníti azt. A tulajdonosok elsőbbsége melletti további érvként hangoztatott nagyobb kockázat és kisebb jogi védelem szintén nem tartható álláspont Sheehy szerint. Ennek egyik oka a tulajdonosok és a többi érintett között fennálló információs aszimmetria – az előbbi javára –, amely különösen csődközeli helyzetben nyilvánul meg. Ugyanis a csődközeli helyzetben alkalmazható, a tulajdonosok számára nyitva álló opciók (pl. kimenthetik a tőkéjüket a többi finanszírozó tudta nélkül) pont hogy jelentősen csökkentik a tulajdonosok kockázatát a többi érdekhordozóval (pl. hitelezővel) szemben.

Végül pedig az empirikus kutatások azt mutatják, hogy a valóságban a vállalatvezetők leggyakrabban az érdekhordozók sokszor egymásnak ellentmondó érdekeinek összeegyeztetése helyett egyszerűen azt az álláspontot képviselik, amelyik a legnagyobb gazdasági vagy jogi nyomást gyakorolja rájuk a tőkepiacon, a beszerzésen, a foglalkoztatáson, az értékesítési piacon vagy a jogalkotáson keresztül, avagy amely az ő személyes érdekeiket a legjobban szolgálja (Scherer et al., 2016). Fontos megjegyeznünk azt is, hogy a vállalathoz kapcsolódó különböző belső vagy külső szereplők potenciálisan eltérő érdekeinek képviselete vagy összeegyeztetése különböző kihívásokat jelent a nagy-, közép- és kisvállalatok számára. Míg a közép- és kisvállalatok képesek lehetnek arra, hogy a kisszámú belső és külső szereplők érdekeit egyensúlyba hozzák, addig a nagyvállalatok/részvénytársaságok esetében ez komoly feladatot jelent.

Ez nem személyes ügy, szigorúan üzlet!(?)

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 664 227 3

Menedzsment

Vajon üzleti vállalkozásnak tekinthető-e bármilyen tevékenység, amely komoly tőkebefektetés mellett, racionális döntéseket hozva, anyagi és egyéb kockázatot vállalva, hatékonyságra és nyereségességre törekszik? Független-e az üzleti vállalkozás fogalmi hatálya attól a tevékenységtől, amit a vállalkozás folytat, illetve azoktól az eszközöktől, amelyeket alkalmaz az üzleti haszon elérése érdekében? Ha egyes piaci szereplőknek gazdasági hatalmuk folytán meghatározó befolyása lehet a politikára és az igazságszolgáltatásra, akkor vajon tekinthetjük-e a jogszabályokat abszolút eszközöknek a társadalom erkölcsi normáinak kikényszerítésére a piaci tranzakciók során? Ha emberek sokaságáért, egy komoly méretű hálózatért egy személyben felel valaki, akkor milyen és mekkora felhatalmazást jelenhet ez a számára? Vajon egy üzleti vállalkozás tekintheti-e magát olyan (politikai) szereplőnek, akinek joga, sőt, kötelessége az általa képviselt közösség tagjai érdekében átalakítani a jogi, politikai, hatalmi viszonyokat? A marketingkommunikáció és médiabefolyás milyen mértékben használható fel az üzleti döntések és lépések – a tényleges indokoktól gyakran eltérő - legitimálására? Ha valamilyen lépés üzletileg indokolható, és nyereséget eredményez, akkor ez önmagában elegendő-e a döntés helyességének igazolására? Kell-e a piaci döntések során más, személyes, emberi, erkölcsi szempontokat is figyelembe venni, vagy olyan üzleten és jogrendszeren kívüli egyéb feltételt megfontolni, amely miatt akár a haszonról is le kell mondania a vállalkozásnak? Szétválasztható-e az ember személyes élete attól a valakitől, aki az üzleti életben döntéseket hoz és cselekszik? Más erkölcsi normák vonatkoznak-e a magánszemélyre és az üzletemberre? Van-e egy kizárólag az üzleti élet számára fenntartott erkölcsmentes zóna, egy ’moral safe space’, ahol az üzleti szereplőknek mint magánembereknek „nem ér a neve”? A könyv ezekre a kérdésekre keresi a választ.

Hivatkozás: https://mersz.hu/katona-ez-nem-szemelyes-ugy-szigoruan-uzlet//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero