4.3. A VTF kritikája

A VTF vizsgálata szükségessé teszi annak egyértelművé tételét, hogy ennek a modellnek a közgazdasági elfogadottsága egyáltalán nem egyöntetű. Más szóval, nemcsak a fogalom tartalma képezi folytonos viták tárgyát, hanem meghatározó közgazdaságtani iskolák – mint például a chicagói iskola vagy az osztrák közgazdasági iskola – a VTF létét és szükségességét is megkérdőjelezik, illetve nem tekintik megfelelő vállalati viselkedési formának. A kritika legfontosabb érveit az alábbi szempontok szerint csoportosítom, és a továbbiakban ebben a szerkezetben tárgyalom:

1. A piacgazdaság belső törvényszerűségei révén is képes hozzájárulni a közjóhoz, nem szükséges külön társadalmi elvárásokat támasztani a piaci szereplőkkel szemben, vagyis a VTF felesleges.
2. A megfelelő jogi szabályozás megoldást nyújthat a vállalatokkal szembeni társadalmi elvárások kikényszerítésére. Az adók biztosítják, hogy a vállalatok fizessenek minden előnyért, amit a társadalomtól kaptak, és minden hátrányért, amit a társadalomnak okoztak. Nincs szükség további kompenzációra.
3. Az érintettelmélet, amely a VTF-elmélet szerves része, nem megfelelő megközelítése az üzleti tevékenységnek és a vállalatirányításnak. A tulajdonosokra nem kívánt pluszköltségeket terhel.
4. A kormányzati feladatok átvállalása és vállalati szintű kivitelezése súlyos problémákat és hiányokat okozhat a közjavak kínálatában.

 

A piacgazdaság hozzájárul a közjóhoz. A VTF felesleges.

A feudális berendezkedést leváltó piacgazdaság, a kapitalizmus térhódítása, jelentős mértékben megnövelte a felosztható vagyon nagyságát, ami – az osztrák iskola korábban már idézett megközelítésében (Mises, 1928, 177–178) – lehetővé tette, hogy az emberek ne mások kárára gyarapodjanak, hanem mindannyian győztesei legyenek a gazdagodási folyamatnak (win-win, győztes-győztes szituációk).

 

Harvard

(): . : . : /hivatkozas/m1430enszuszu_524/#m1430enszuszu_524 ()

Chicago

. . . : . (: /hivatkozas/m1430enszuszu_524/#m1430enszuszu_524)

APA

(). . . (: /hivatkozas/m1430enszuszu_524/#m1430enszuszu_524)

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

search

7. ábra. A világ átlagos egy főre jutó GDP-je az elmúlt két évezredben (Inflációval korrigálva)

Forrás: Eurostat, OECD, IMF, and World Bank (2025); Bolt és van Zanden – Maddison Project Database 2023; Maddison Database 2010 (nemzetközi dollárban 2021-es értéken) https://ourworldindata.org/grapher/global-average-gdp-per-capita-over-the-long-run

 

Harvard

(): . : . : /hivatkozas/m1430enszuszu_528/#m1430enszuszu_528 ()

Chicago

. . . : . (: /hivatkozas/m1430enszuszu_528/#m1430enszuszu_528)

APA

(). . . (: /hivatkozas/m1430enszuszu_528/#m1430enszuszu_528)

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

search

8. ábra. A szélsőséges szegénységben élők aránya a világ össznépességében 1820 és 2018 között

(A szélsőséges szegénység a napi 1,90 dolláros nemzetközi szegénységi küszöb alatt élőket jelenti. Az adat inflációval és az egyes országok megélhetési költségei közötti különbségekkel korrigálva)

Forrás: Michalis Moatsos (2021) https://ourworldindata.org/grapher/share-of-population-living-in-extreme-poverty?country=~OWID_WRL

 

A világ GDP-jének, a nagy tortának a növekedésével párhuzamosan számos empirikus elemzés támasztja alá azt is, hogy a piacgazdaság egyértelműen hozzájárult a szegénység csökkentéséhez is a világon (lásd 7. ábra–8. ábra). Ennek egyik oka például az, hogy a termelékenység, a hatékonyság javulásának köszönhetően egyre kevesebb munkaóra ledolgozását igényli a fogyasztási cikkek, köztük az alapvető élelmiszerek beszerzéséhez szükséges pénzösszeg megkeresése (9. ábra).

 

Harvard

(): . : . : /hivatkozas/m1430enszuszu_534/#m1430enszuszu_534 ()

Chicago

. . . : . (: /hivatkozas/m1430enszuszu_534/#m1430enszuszu_534)

APA

(). . . (: /hivatkozas/m1430enszuszu_534/#m1430enszuszu_534)

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

search

9. ábra. Képzetlen munkás egyórányi munkájával megvásárolható tejtermékek (vaj – kék oszlop; sajt – sárga oszlop; tej – zöld oszlop) mennyisége Angliában 1200-ban, 1800-ban és 2022-ben

Forrás: https://humanprogress.org/eight-centuries-of-increasing-food-abundance-in-england-dairy/

 

A gazdasági jólét növekedése tehát, amely a piacgazdaság lényegi velejárója, alapvető mértékben megváltoztatta és élhetőbbé tette emberek milliárdjai számára a világot, anélkül, hogy a vállalati szereplők közvetlenül a közjó megteremtésére törekedtek volna.

A fenti tényeket nem vitatva, ugyanakkor érdemes felidéznünk a II. fejezet első pontjában már kifejtetteket, miszerint a láthatatlan kéz jótékony hatásába, vagyis a jólét akaratlanul is előidézett növekedésébe vetett bizalom rendre meginog, valahányszor a piacgazdaság a soron következő válsággal kénytelen szembenézni. A válságok romboló hatása mellett szintén a II. fejezet első pontjában került bemutatásra a piacgazdaság soha ki nem küszöbölt rendszerhibája, ami alapvetően ellentmond a közjó szolgálatának: ez pedig nem más, mint az egyenlőtlen jövedelem- és vagyoneloszlás a világon. Ez a rendszerszinten jelentkező egyenlőtlenség arra világít rá, hogy a gazdasági növekedés jótéteményeiben messze nem egyenlően részesednek a társadalom különböző csoportjai. Még pontosabban, a társadalom alsó 50%-a gyakorlatilag nem élvezi ennek a növekedésnek az eredményeit már a 20. század második felétől fogva egészen napjainkig.

 

A megfelelő jogi szabályozás válasz a társadalmi kihívásokra. Szerződéses modell

A vállalati működés jogi szabályozottsága szempontjából az első fejezetben bemutatott szerződéses modell alaptételei képezik a kritika alapját. Ebben a gondolati keretben a vállalat nem más, mint a jog által meghatározott szerződéses forma a tulajdonosok között. A vállalat személyek magánügye, amely nem terhelhet szerződésen kívüli kötelességeket a vállalatra. Szerződésben rögzített üzleti hatókör nélkül senkinek sincsenek jogai a vállalatban. Ha az üzleti tevékenység nem felel meg a társadalmi elvárásoknak, akkor a kormány feladata megfelelő szabályozással kezelni és felszámolni a problémát, legfőképpen megfelelő vagyon-, szerződési, kártérítési stb. jog alkalmazása révén. Az osztrák iskola kiemelkedő teoretikusa, Friedrich August von Hayek (1973) egészen addig megy el, hogy azt állítja, a piacnak tulajdonított problémák valójában nem egyebek, mint a jogrendszer hibái. A vállalatok dolga nem lehet sem más, sem több, mint hogy betartsák a törvényeket és a társadalmi normákat, valamint hogy fizessék az adókat, amelyek révén a kormányzat megfelelő mozgásteret kap arra, hogy közjavakat állítson elő. Ebből a felfogásból következően a vállalatoknak nem kell további közösségi beruházásokat finanszírozniuk, hiszen a fizetett adóknak éppen az a célja, hogy ellensúlyozza azokat az előnyöket (pozitív externáliák), amelyekben a vállalatok részesedtek a társadalom részéről, illetve hogy kompenzálja a társadalmat azokért a károkért (negatív externáliák), amelyeket a vállalatok működésük révén okoztak. David Elkins (2009) az adókat társadalmi, gazdasági hatásuknak megfelelően osztályozta, és kidolgozta a „többszörös cél” elméletét, amely a különböző adótípusok kivetésének céljai és az adófizetők tevékenységének jogszerűsége alapján csoportosítja az adókat.

 

7. táblázat. Az adók csoportosítása céljuk szerint

Adófizető tevékenysége	Adóztatás célja
	Piaci működés helyreállítása	Piaci működés megváltoztatása
Legitim	Kommutatív adózás	Disztributív adózás
Illegitim	Restitutív adózás	Punitív (büntető) adózás

Forrás: saját szerkesztés Elkins (2009) alapján

 

Az adóztatás célja lehet a piac működésének helyreállítása vagy megváltoztatása. Ha az adófizető legitim módon jár el, akkor az előbbi cél esetében ún. kommutatív adóztatásról beszélhetünk, amelynek az a feladata, hogy a piaci tökéletlenségek okozta károkat kompenzálja. Ilyen lehet például a negatív externáliákat okozó tevékenységek adóztatása, mint amilyen a környezetszennyezés. Ha az adóztatás célja a piaci működés megváltoztatása, akkor disztributív adók kivetése révén lehet a jövedelmeket újraelosztani egyfajta szociális igazságosság mentén. Ha az adózó tevékenysége jogszabályba ütköző, akkor a fentiekben leírt két adózási cél alapján ún. restitutív és punitív (büntető) adókat vethet ki a kormányzat. Az előbbi az illegitim vagyonok behajtására szolgál, míg az utóbbi a jogszerűtlen magatartástól kívánja elrettenteni a piaci szereplőket.

A jogrendszer és az adóztatás mint a piaci externáliák kezelésének hatékony alternatívái azonban több szempontból is megkérdőjelezhetők, ahogy erre már korábban is utaltunk. Így a 2008-as válság tapasztalatai, a csalások mennyisége és eloszlása a jelzáloghitelek piacán is rámutattak a szabályozás hiányosságaira (Fligstein és Roehrkasse, 2016; Célérier és Vallee, 2017). Zingales (2015) pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy ezek a jogi hiányosságok nem átmenetiek, hanem újra és újra megismétlődnek, hiába próbálják minden egyes válság után kiküszöbölni azokat. (Ebben gyakorta játszik szerepet a vállalatok lobbitevékenysége és érdekérvényesítő ereje is.) A kiszolgáltatott országok és a nemzetközi nagyvállalatok közötti aszimmetrikus hatalmi viszonyok pedig a kormányok érdekeit, adóbeszedési potenciálját szoríthatják háttérbe (Azizi, 2020). Az adózásban a társadalmi kötelezettségekre megoldást kereső és találó érvekkel szemben az adóztatás számos további korlátja hozható fel ellenérvként. Az országonként eltérő adók, az offshore cégek alapításával adóparadicsomokba menekített profit lehetősége, az ebből következő adóverseny hatására kialakuló alacsony adószintek már a közjavak finanszírozását lehetetlenítik el. Más esetben ugyanez az adóverseny az adóteher igazságtalan megoszlásához vezethet egy-egy ország gazdaságában: a tőketulajdonosok helyett ugyanis a kevésbé mobil munkavállalókra terhelheti egy-egy kormányzat a közjavak költségeit (Mike, 2003; Katona, 2015). Mindezek következtében a kialakult adózási pozíciók és az adóterhek áthárítása a kiszolgáltatottabb piaci szereplőkre mindennek tekinthetőek, csak társadalmilag kívánatosnak nem.

 

Az érintettelmélet nem megfelelő megközelítése az üzleti tevékenységnek.

Ahogy ez már a 3.3. pontban részletesen bemutatásra került, az érintettelmélet érvényességét megkérdőjelező szakirodalom legjelentősebb érve a shareholder, vagyis a tulajdonos elsőbbsége elmélet érvényességének hangsúlyozása. Ebből kifolyólag a vállalat egyetlen célja a tulajdonosok nyereségének/vagyonának maximalizálása lehet kizárólag. Az elmélet szerint a legjobb, leghatékonyabb módja egy vállalat irányításának, ha ezt olyan vezetők teszik, akiket a tulajdonosok választanak, és akik kizárólag a tulajdonosoknak tartoznak beszámolási kötelezettséggel. A már hivatkozott Elaine Sternberg (1996) szerint az érintettelmélet sem üzleti modellnek, sem vállalatirányítási módszernek nem megfelelő. Ellenvetései az alábbiakban foglalhatóak össze:

• Az érintettelmélet nem biztosítja a vállalatvezetők számonkérhetőségét. A vállalatvezető valójában nem felel a tulajdonosnak.
• Az elmélet aláássa a személyes tulajdon és a magánvagyon intézményeit.
• Az érdekhordozók száma végtelen, nincs mód a különböző, egymással versengő érdekeik kiegyensúlyozására.
• Az érintettelmélet „ingyenebédet” biztosít a vállalatvezetőknek, akik úgy kívánják élvezni a vállalat nyújtotta előnyöket, hogy közben nem adnak cserébe semmit, és megkerülik a beszámoltatási kötelezettséget.

 

Az érintettelmélet kritikájának kritikáját szintén a 3.3. pont taglalja. Ezeket az érveket csak egyetlen szempontból egészíteném ki, amely empirikusan bizonyítja, hogy az érdekhordozók figyelembevétele nem sérti szükségszerűen a tulajdonosok nyereséghez fűződő érdekeit. P. Kotler és N. Lee (2007) egy egész könyvet szentelt a VTF marketingértékelésének, rámutatva annak a vállalati érték növekedésére gyakorolt pozitív hatására. A magát ’B-corporations’ néven nevező tömörülés, amely 77 országban, 153 ágazatában működő 4088 db vállalatot foglal magában, úgy definiálja magát, mint olyan vállalkozások egyesülését, amelyek a nyereségen túl is értéket adnak a társadalomnak. 2011 és 2015 közötti időszakra kiadott jelentésük szerint ezeknek a vállalatoknak a bevétele négyszeresen haladta meg az azonos ágazatban tevékenykedő versenytársaik bevételét (Korn Ferry report, 2021). Egy amerikai tanulmány szerint azok az amerikai nagybankok, amelyek bevezették a VTF-et, csökkentve a letéti díjakat és alacsony jövedelmű közösségeknek nyújtva szolgáltatásokat, magasabb pénzügyi teljesítményt értek el, mint korábban (Cornetta et al., 2016). A Yale Center for Business and the Environment elemzése bebizonyítja, hogy a társadalmilag és környezetileg felelős döntések meghozatala kifejezetten jó és nyereséges üzletet jelentenek a vállalatok számára (Stanley, 2018, 6). Egy 2023-as empirikus elemzés pedig arra a következtetésre jut, hogy a VTF pozitív hatással van a vállalatok pénzügyi stabilitására is (Wang és Wang, 2023). A hasonló tanulmányok listáját még hosszan lehetne folytatni. Az empirikus bizonyítékok tehát azt igazolják, hogy a nyereség és a társadalmi célok együtt is sikeresek lehetnek, és a társadalmi megfontolásoknak nincs feltétlen negatív hatása a vállalatok pénzügyi teljesítményére, ahogyan azt a modell kritikusai állítják.

 

A kormányzati feladatok vállalati átvállalása súlyos problémákat okozhat.

A VTF különböző definíciói nem teszik világossá, hogy a vállalatoknak helyettesíteniük vagy kiegészíteniük kell-e a kormányzati feladatokat. Vagyis a munkamegosztás a vállalatok és a kormányzatok között az, ami további kérdéseket vet fel. Az Európai Bizottság korábban hivatkozott definíciója a VTF-et önkéntes tevékenységként azonosítja. Ebben az esetben azonban nincs arra garancia, hogy egy adott kormányzati feladat elvégzésre kerül-e vagy sem, ha ellátását a vállalatokra bízzuk. Vagyis óhatatlanul lesznek olyan területek, ahol sem a kormányzat, sem a vállalat nem állít elő közjavakat (Ablander, 2011). A másik, gyakran hangoztatott érv, hogy a vállalatok alapvetően nem alkalmasak közjavak előállítására. Ennek többek között az az oka, hogy nem rendelkeznek megfelelő kompetenciákkal ahhoz, hogy a társadalom elvárásainak megfelelő segítséget, szolgáltatást nyújthassanak, valamint demokratikus felhatalmazással sem bírnak a kormányzatokkal ellentétben (Shaw és Barry, 1992).

Tovább bonyolítja a helyzetet az a tény, hogy a multinacionális vállalatok keresztbe-kasul szelik át a határokat, viszont az eltérő telephelyeken működő divízióik különböző nemzeti kormányokkal találják szemben magukat. Ahogy ez a korábban leírtakból már kiderült, a különböző országok különböző hagyományokkal, kormányzati funkciókkal rendelkeznek, amelyekhez egyenként kell alkalmazkodnia a nemzetközi vállalatoknak. Ebből következően egy globalizált világban a nemzeti kormányok és nem a nemzetközi vállalatok azok a piaci szereplők, amelyek képesek a különböző (üzleti, civil, közszolgálati) szektorok igényei között hatékonyan közvetíteni.

A vállalatok és a különböző nemzetállamok közötti együttműködés megfelelő formájának megtalálása valóban kihívás a nemzetállamok és a jogalkotás számára: spontán, önkéntes vállalati szerepvállalásra építve nem rázhatja le magáról egy-egy állam a felvállalt kötelezettségeit a társadalmi célok megvalósításában. Ugyanakkor egy értelmes és hatékony munkamegosztás kialakítása, kormányzati és vállalati egyeztetés vagy akár a vállalati szerepvállalás kereteinek jogi szabályozásával, nem lehetetlen feladat, már ha van rá közös akarat.

 

Tartalomjegyzék

• Ez nem személyes ügy, szigorúan üzlet! (?)
• Impresszum
• Táblázatok jegyzéke
• Ábrák jegyzéke
• Előszó
• chevron_rightBevezetés
  • Hivatkozások
• chevron_rightI. Tisztázandó feltételek és fogalmak az üzleti vállalkozás működése kapcsán
  • chevron_right1. Milyen környezetben működik a vállalat?
    • 1.1. A vállalat helye és szerepe a társadalomban: Szerződéses vagy közösségi modell
    • 1.2. A társadalmi, gazdasági berendezkedés hatása a vállalat szerepére
    • 1.3. Az állami berendezkedés hatása a vállalat szerepére
    • 1.4. Jogi berendezkedés hatása a vállalat szerepére
    • Hivatkozások
  • chevron_right2. Milyen formában működik a vállalat?
    • 2.1. A vállalat működési kerete a jogi forma, a befektetett tőke és a kapcsolódó felelősség alapján
    • 2.2. A vállalati méret eltérő jellegzetességei
    • Hivatkozások
• chevron_rightII. Ki képviseli a vállalatot? Kit képvisel a vállalat? A vállalat gazdasági és/vagy társadalmi, politikai céljai
  • chevron_right1. Egy cselekvő képviseli a vállalatot és egy célja van: a nyereségmaximalizálás
    • 1.1. Standard mikroökonómiai vállalatfelfogás Adam Smith nyomán: a racionális ’homo oeconomicus’ a saját hasznát maximalizálja, a közjót a „láthatatlan kéz” valósítja meg
    • 1.2. Holisztikus elmélet: a vállalat autonóm, tagjaitól független cselekvő. A vállalati cél a társasági szerződésben rögzített tulajdonosi akarat
    • 1.3. Osztrák iskola: a vállalat a fogyasztó „megbízottja”. A vállalati cél a profit maximalizálása a szélesebb körű társadalmi elégedettségen keresztül.
    • 1.4. Chicagói iskola: a vállalat a részvényes tulajdona. A vállalati cél a profit maximalizálása, ami maga a társadalmi felelősségvállalás.
    • Hivatkozások
  • chevron_right2. Két cselekvő verseng a vállalat képviseletéért: a tulajdonos és a menedzser. A vállalati cél a profit maximalizálása a vezetők érdekeinek figyelembevételével.
    • 2.1. Megbízó–ügynök elmélet: a részvényes a vállalat tulajdonosa. A vállalat célja a nyereségmaximalizálás a menedzsment érdekeltségének megteremtésével.
    • 2.2. Tulajdonosi jogok elmélete: a részvényes a vállalat eszközeinek tulajdonosa. A vállalat célja a nyereségmaximalizálás a menedzsment érdekeinek tiszteletben tartásával.
    • 2.3. Menedzsmentelmélet: a menedzser jó gondnoka a vállalatnak. A vállalat célja a nyereségmaximalizálás, ami egybeesik a menedzsment érdekeivel.
    • Hivatkozások
  • chevron_right3. Több cselekvőnek több célja van, de a vállalat gazdasági eredményessége minden szereplőnek fontos
    • 3.1. Érintettelmélet: a vállalat az érintettek közös értékteremtésének színtere. A vállalat célja az érintettek érdekeinek összehangolása.
    • 3.2. Magatartáselmélet: a vállalat az érdekeltek koalíciója. A vállalati cél az érdekeltek aspirációs szintjének elérése.
    • 3.3. A többszörös érdekek kritikája
    • Hivatkozások
  • chevron_right4. A társadalom összes tagjának érdeke számít. A vállalati cél mind a profit, mind a társadalmi jólét, a közjó optimalizálása.
    • 4.1. A vállalati társadalmi felelősségvállalás (VTF) evolúciójának szakaszai
    • 4.2. A VTF fogalmi behatárolása
    • 4.3. A VTF kritikája
    • Hivatkozások
  • chevron_right5. A vállalat állampolgárként cselekszik, a vállalat célja a nyereségen túl a politikai felelősség felvállalása.
    • 5.1. A vállalati polgárság értelmezésének kerete
    • 5.2. A vállalat mint állampolgár korlátjai
    • 5.3. Az érdekhordozók vállalattal szembeni elvárásai – empirikus kutatási eredmények
    • 5.4. A nagyvállalat mint kvázikormány
    • Hivatkozások
  • chevron_right6. A társadalom érdekei elsődlegesek, a gazdasági eredmény csupán járulékos cél.
    • Hivatkozások
• chevron_rightIII. A vállalati cél etikai megközelítésben
  • chevron_right1. A katolikus társadalmi tanítás (KTT) a gazdaságról és az üzleti életről
    • 1.1. A gazdaság általános működésének értelmezése a KTT alapján
    • 1.2. Az üzleti élet, a vállalat működésének értelmezése a KTT alapján
  • chevron_right2. A vállalati (gazdasági és társadalmi) cél erkölcsi értékelése a KTT tükrében
    • 2.1. A vállalat helye, szerepe a társadalomban és a jog relevanciája a KTT-ben
    • 2.2. A gazdasági önérdek és a piac automatizmusa révén létrejövő közérdek erkölcsi szempontból és a KTT-vel összevetve
    • 2.3. Kinek az érdekeit kell képviselnie a vállalatnak a KTT szerint?
  • Hivatkozások
• Összegzés
• Válaszok az előszóban feltett kérdésekre

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 664 227 3

Vajon üzleti vállalkozásnak tekinthető-e bármilyen tevékenység, amely komoly tőkebefektetés mellett, racionális döntéseket hozva, anyagi és egyéb kockázatot vállalva, hatékonyságra és nyereségességre törekszik? Független-e az üzleti vállalkozás fogalmi hatálya attól a tevékenységtől, amit a vállalkozás folytat, illetve azoktól az eszközöktől, amelyeket alkalmaz az üzleti haszon elérése érdekében? Ha egyes piaci szereplőknek gazdasági hatalmuk folytán meghatározó befolyása lehet a politikára és az igazságszolgáltatásra, akkor vajon tekinthetjük-e a jogszabályokat abszolút eszközöknek a társadalom erkölcsi normáinak kikényszerítésére a piaci tranzakciók során? Ha emberek sokaságáért, egy komoly méretű hálózatért egy személyben felel valaki, akkor milyen és mekkora felhatalmazást jelenhet ez a számára? Vajon egy üzleti vállalkozás tekintheti-e magát olyan (politikai) szereplőnek, akinek joga, sőt, kötelessége az általa képviselt közösség tagjai érdekében átalakítani a jogi, politikai, hatalmi viszonyokat? A marketingkommunikáció és médiabefolyás milyen mértékben használható fel az üzleti döntések és lépések – a tényleges indokoktól gyakran eltérő - legitimálására? Ha valamilyen lépés üzletileg indokolható, és nyereséget eredményez, akkor ez önmagában elegendő-e a döntés helyességének igazolására? Kell-e a piaci döntések során más, személyes, emberi, erkölcsi szempontokat is figyelembe venni, vagy olyan üzleten és jogrendszeren kívüli egyéb feltételt megfontolni, amely miatt akár a haszonról is le kell mondania a vállalkozásnak? Szétválasztható-e az ember személyes élete attól a valakitől, aki az üzleti életben döntéseket hoz és cselekszik? Más erkölcsi normák vonatkoznak-e a magánszemélyre és az üzletemberre? Van-e egy kizárólag az üzleti élet számára fenntartott erkölcsmentes zóna, egy ’moral safe space’, ahol az üzleti szereplőknek mint magánembereknek „nem ér a neve”? A könyv ezekre a kérdésekre keresi a választ.

Hivatkozás: https://mersz.hu/katona-ez-nem-szemelyes-ugy-szigoruan-uzlet//