5.1. A vállalati polgárság értelmezésének kerete

A fogalmi keret kialakításához először azt kell tisztáznunk, hogy mit jelent állampolgárnak lenni. Az állampolgár értelmezése egészen Arisztotelésznek az ókori poliszra vonatkozó egyéni állampolgárságról alkotott elképzeléséig nyúlik vissza. Arisztotelész meglátása szerint nem az számít az állam polgárának, aki egyszerűen csak az állam földrajzi határain belül él, hanem az, akinek lehetősége van arra, hogy részt vegyen az állam irányításában (Politica,1275). Arisztotelésznek a politikai állampolgárságról alkotott felfogása azt hangsúlyozza, hogy egy cselekvő személy képes konstruktív szerepet játszani a szabályalkotási folyamatokban és a szabályalkotó diskurzusban is.

A felvilágosodás újkori megközelítésében az emberek már azáltal válnak állampolgárokká, hogy jogaikról és kötelezettségeikről általánosan kötelező érvényű megállapodást kötnek, és hozzájárulnak a közjóhoz. Polgárnak lenni annyit jelent, mint elfogadni ezt a társadalmi szerződést mint minden cselekedetünkre vonatkozó korlátot. A társadalmi szerződés szerint élni pedig a racionális önmegkötés egy formája. A polgárok ezt azzal az észszerű várakozással teszik, hogy hosszú távon ez az ő érdekeiket is szolgálja (Rawls, 1972). Így a társadalmi szerződés az önérdek és az etika kombinációjává válik (Jeurissen, 2004). Rousseau híres Társadalmi szerződésére hivatkozva kétféle polgártípust különböztethetünk meg: az úgynevezett „bourgeoi”-t és a „citoyen”-t (lásd 8. táblázat). A két eredeti francia elnevezés az állampolgár nem politikai és politikai szerepe közötti különbséget tükrözi. A polgárok, mint bourgeoi-k, apolitikusak, akik magánérdekeiket a társadalmi együttműködés adott keretein belül valósítják meg. Ezzel szemben azok a polgárok, akik a politikai kormányzás vagy a nyilvános diskurzus társadalmi színterein lépnek kapcsolatba egymással, a citoyen elnevezéssel írhatók le (Rousseau, 1998). Míg a bourgeoi a lokalitása (városa, országa) által meghatározott és külső hatalomnak alárendelt marad, addig a citoyen az államot (várost, országot) alkotó politikai közösség tagja azáltal, hogy részt vesz a politikai döntéshozatali folyamatban (Aßländer és Curbach, 2017).

A polgárság liberális hagyománya a kölcsönös jogokról és kötelességekről szól, de a hangsúly elsősorban az állampolgárok jogain és az állam kötelességein van (Lee és Mitchell, 2011). Az állampolgárság liberális-minimalista megközelítése azt hangsúlyozza, hogy az egyéni jogokat vagy hatásköröket az államnak kell garantálnia bármely kollektívával szemben, kiemelve az állampolgár nem politikai szerepét, amely az állampolgár mint „bourgeoi” koncepcióján alapul (Sison, 2009). Ideológiájának középpontjában az egyén mint autonóm lény és az emberi szabadság mint a külső, nem konszenzuális kényszerektől való mentesség áll (Millon, 1993).

Ezzel szemben az ún. ’republikánus etika’ számára a polgár egyszerre magánember (bourgeois) és a közösség tagja (citoyen) (Rendtorff, 2020). Ez utóbbi szerepükben elvárják tőlük, hogy aktívan részt vegyenek a politikában és hozzájáruljanak a társadalom jólétéhez. Ez az elképzelés analóg az arisztotelészi állampolgár fogalmával (Pies et al., 2014).

 

8. táblázat. A polgár fogalmának értelmezése

	Bourgeois	Citoyen
A polgár célja	magán	magán és közösségi
A polgár és az állam viszonya	alárendelt	partneri
A polgár jogai	az állam által biztosított	beleszólás az állam ügyeibe
A polgár kötelezettségei	követni a (játék)szabályokat	alakítani a (játék)szabályokat

Forrás: saját szerkesztés Rousseau Társadalmi szerződése alapján

 

A fentiekben leírt kétféle polgárfogalom lényegében megfelel az I. fejezetben bemutatott liberális szemléleten alapuló szerződéses/kontraktuális és az erényen alapuló közösségi/kommunitárius modellek vállalati meghatározásának, és ezzel összefüggésben a vállalat társadalomban elfoglalt helyének.

A szerződéses elmélet ontológiailag úgy fogja fel a vállalatokat, mint amelyek a szerződő partnerek közötti szerződésekből keletkeznek. A cégeket a résztvevők összességének kell tekinteni. Normatív értelemben a vállalat célja, hogy e szerződő partnerek, a részvényesek érdekeit szolgálja. A kontraktualizmus a magán- és a közszféra éles szétválasztására épül (Claassen, 2023). A liberális szerződéses nézet a vállalatot elsősorban gazdasági egységnek tekinti, amely gazdasági értéket termel a társadalom számára. A gazdasági érték előállítása a vállalat valódi legitimációja, emellett a vállalatnak el kell fogadnia a társadalom normáit és jogi szabályait, de egyéb kötelezettségei nincsenek a társadalommal szemben.

Az üzleti etika közösségi és erényalapú megközelítése azonban túlmutat a liberális állásponton, mivel a gazdasági értékteremtés mellett a jó jellem és az etikailag helyes cselekvés révén a személyes és szervezeti integritást tekinti a vállalati legitimitás alapjának (Rendtorff, 2020). Az üzleti etika a vállalatot magán (gazdasági) és köz (etikai) felelősséggel egyaránt rendelkező szereplőként ábrázolja. A közösségi és erényalapú megközelítés az egyént a közösség részének tekinti, az utóbbit pedig az értékek, hagyományok és felelősségek tágabb társadalmi kontextusába ágyazottnak. A kommunitárius modell az egyéni jogokkal szemben az állampolgároknak a társadalomban és az állam közéletében való aktív részvételének fontossága mellett érvel. Az állampolgári szerepvállalás és az állampolgári erények gyakorlása azt jelenti, hogy a közösség egészének javára dolgozik és arra törekszik. Ebben a modellben a vállalat a társadalom egyfajta megbízottja, s mint ilyentől, a társadalom joggal követelheti bizonyos kötelezettségek teljesítését. A vállalati szereplőknek mindkét – gazdasági és társadalmi – szerepet fel kell vállalniuk, amikor a társadalomban tevékenykednek (Steinmann és Löhr, 1996).

A két fogalom, az állampolgár és a vállalat elméleti megközelítésének kombinálásával a vállalati polgárság különböző koncepciói határozhatók meg. Az állampolgárság kettőssége, a bourgeoisie és a citoyen, kiterjeszthető a vállalatokra is (Aßländer és Curbach, 2017; Pies et al., 2014). A vállalati bourgeoisie, a gazdasági polgárság a (nemzeti) kormányok által meghatározott szabályok szerint működik, amelyek jogbiztonságot és szabadságot garantálnak az alanyok magánjellegű gazdasági tevékenységei számára. „A kormányzatnak az imént tekintett szerepe az, hogy olyasmit tegyen, amit a piac nem tud magától, nevezetesen, hogy meghatározza, döntőbíróvá tegye és érvényesítse a játékszabályokat” (Friedman, 2002). A vállalatnak el kell fogadnia a társadalom normáit és jogi szabályait, de egyéb kötelezettségei nincsenek a társadalommal szemben. A liberális hagyomány szerint a vállalati polgár előmozdíthatja a közjót (pl. vállalati filantrópia révén), de a közjó szolgálatát nem tekinti alaptevékenységének. A vállalat, mint elsősorban gazdasági egység, értéket termel a társadalom számára, és ez a vállalat valódi politikai legitimációja. A magán- és a közszféra élesen elkülönül egymástól.

Ezzel szemben a közösségi és erényalapú megközelítésben a vállalati citoyen nem pusztán az adófizetéssel, a törvények és a szabályok betartásával szerez legitimációt, hanem minden gazdasági tevékenységét a társadalmi hasznosság fényében értelmezi, amely megköveteli tőle, hogy üzleti tevékenységét folyamatosan a közjó szempontjából is értékelje. A vállalati citoyen egy sajátos társadalmi-politikai közösség része, amelyet nemzeti, multilokális vagy ipari hovatartozása határoz meg, aktív szerepet játszik a politikai és társadalmi rend alakításában, részt vesz a szabályalkotási folyamatokban és diskurzusokban, és felelősséget vállal másokért és a közjóért. A vállalatok nemcsak egy bizonyos politikai és jogi kereten belül teszik a dolgukat, hanem proaktívan részt vesznek a gazdasági tevékenységüket szabályozó jogi keret kialakításában is (Neuhäuser és Siebke, 2020). A vállalatot tehát, mint a társadalmi folyamatok felelős résztvevőjét, politikai személynek tekinti, akinek az állam felé kötelezettségei vannak (Rendtorff, 2020). Ebben a megközelítésben a vállalati állampolgárságot szimmetrikusan, a jogok és felelősségek többé-kevésbé kiegyensúlyozott halmazaként kell értelmezni (Lee és Mitchell, 2011). A vállalat megosztja a társadalmi-gazdasági felelősséget a kormánnyal, különösen akkor, ha ez utóbbinak korlátozott a mozgástere.

A 9. táblázat összefoglalja a vállalatok és a kormányzat közötti társadalmi-gazdasági felelősség megosztásának vagy szétválasztásának lehetőségeit a fent ismertetett elméletek alapján.

 

9. táblázat. Munkamegosztás a magán- és a közszereplők között

Magánszektor szereplői	Jogok és kötelezettségek megosztása az állammal	Jogok és kötelezettségek elválasztása az államtól
Polgár	Citoyen	Bourgeois
Vállalat	Társadalmi test A társadalom tagja	Szerződéses forma Jogi fikció
	Az államnak tartozik elszámolással	Elkülönült entitás
Vállalati polgár	Gazdasági és társadalmi cselekvő	Gazdasági cselekvő

Forrás: saját szerkesztés a kapcsolódó elméletek alapján

 

Feltételezve, hogy a vállalatok bizonyos társadalmi-gazdasági feladatokat megosztanak a kormányokkal, Moon és szerzőtársai (2006) három csoportba sorolják a vállalatokra vonatkozó állampolgársági metaforákat, amelyek a következők (lásd 10. ábra):

• a vállalatok olyan állampolgárok, mint az emberek;
• a vállalatok kormányszerű hatásköröket alkalmaznak az emberekkel szemben;
• a vállalatok olyan színterek, ahol az érdekhordozók állampolgárhoz hasonló módon cselekedhetnek.

 

Az első csoport osztályozási elve alapján a vállalatok olyanok, mint a demokráciák polgárai, vagyis a társadalom részének, tagjának tekinthetők, és mint ilyenek, másokkal együtt munkálkodnak a társadalmi rend megerősítésén. Az emberekhez mint polgárokhoz hasonlóan a vállalati polgárok is vertikális hatalmi kapcsolatban állnak a kormánnyal. A vállalatok összehangolhatják tevékenységüket a szélesebb körű társadalmi programokkal, beleértve a nonprofit és kormányzati szervezetekkel való társadalmi partnerségekben való együttműködést, de a lobbizás különböző formáit is gyakorolhatják, hogy közösen vegyenek részt a közösségi döntéshozatali és mozgósítási folyamatokban.

A második csoport értelmezése szerint a vállalatok úgy viselkedhetnek, mintha valódi kormányok lennének, és a kormányzatokhoz hasonlóan felelősség terheli őket a közjavak biztosításáért. A vállalat akár a kormány helyetteseként is felléphet, ha a kormány nem tudja betölteni a szerepét, vagy egyszerűen a kormányzati kudarcokat kell ellensúlyoznia a vállalatnak. Ez a szerepkör különösen a fejlődő vagy átmeneti országokban hárulhat a vállalatokra. A vállalati kormányzat felfogása azt jelenti, hogy a vállalat ugyanazon a szinten áll, mint a kormány, és vertikálisan kapcsolódik a társadalom többi tagjához, a polgárokhoz.

A harmadik csoportban az érdekhordozók úgy viszonyulnak a vállalathoz, mintha ők állampolgárok, a vállalat pedig kormányzat lenne. Ebben a megközelítésben tehát a vállalatok vertikálisan kapcsolódnak az érdekhordozókhoz, de nem a politikai közösség értelmében, hanem a vállalat irányításának kontextusában.

 

Harvard

(): . : . : /hivatkozas/m1430enszuszu_631/#m1430enszuszu_631 ()

Chicago

. . . : . (: /hivatkozas/m1430enszuszu_631/#m1430enszuszu_631)

APA

(). . . (: /hivatkozas/m1430enszuszu_631/#m1430enszuszu_631)

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

search

10. ábra. A vállalati polgár három lehetséges verziója

Forrás: saját szerkesztés Moon és szerzőtársai műve alapján (2006)

 

A vállalati polgárság bármely típusa eredetileg szorosan kapcsolódik annak az országnak és régiónak a sajátos irányítási és etikai rendszereihez, ahol a vállalat működik. Így kezdetben a nemzeti szinten beágyazott szabályozási és etikai gyakorlatok és normák terméke volt. A vállalatok azonban ott is fellépnek polgárként, ahol az állampolgári szerepvállalás kívül esik a nemzetállamok hatókörén. A globális játéktérben viszont nincsenek széles körben elfogadott normák, sem jogi, sem erkölcsi értelemben.

A globalizálódó világban a változó és szerteágazó normák és elvárások meghatározására vagy újrafogalmazására tesz kísérletet a deliberatív vagy diskurzív (megvitató) demokrácia elképzelése, amely a demokrácia hagyományos liberális felfogását gondolja újra. A liberális demokrácia ugyanis a politikai legitimitást a választások kimenetében keresi. A deliberatív megközelítés viszont abból indul ki, hogy a politikai döntés, így a választások legitimitása is az azt megelőző döntéshozatali folyamat diszkurzív minőségén alapul (Gutmann és Thompson, 2004; Habermas, 1998). Ez azt jelenti, hogy a deliberatív/diskurzív demokráciában a döntéshozatalban, a közjó meghatározásában, a normák alakításában központi szerepe van a nyilvános vitáknak, amelyben a társadalom tagjai vesznek részt (Bohman, 1997). A diskurzus a normák és a preferenciák átalakulásához is vezethet. Jürgen Habermas szerint a modern társadalmakban nehéz, ha nem lehetetlen megvalósítani azt a radikális deliberatív demokrácia elképzelést, amelyben minden állampolgár részt vesz minden nyilvános döntés megvitatásában. Ezért ezt a szerepet a polgárok által vezetett társulásokra, például a nem kormányzati szervezetekre, mozgalmakra vagy civil társadalmi hálózatokra kell átruházni (Habermas, 1998). Scherer és Palazzo Habermas deliberatív demokrácia elméletét alkalmazza az üzleti szférára. Meglátásuk szerint ahelyett, hogy egy idealizált diskurzusra vagy valódi demokratikus legitimációval nem rendelkező civil szervezetekre támaszkodnánk, a politikai beágyazottsághoz sokkal inkább el lehet jutni azáltal, ha a vállalatok vesznek részt az érvek nyilvános cseréjének folyamatában. Ebben a megközelítésben a vállalatok olyan diskurzusokban vesznek részt, amelyek a változó, globalizálódó világban a normák és elvárások meghatározására vagy újrafogalmazására törekszenek, és ezáltal a vállalatok kiterjesztett politikai társfelelősséget vállalnak (Scherer és Palazzo, 2007, 26–31). Ilyen módon szemlélve, a vállalatok államokhoz hasonló szerepet töltenek be, és politikai szereplőkké válnak, ahogyan a Moon és szerzőtársai (2006) által említett egyik kategória a vállalati állampolgárság fogalmát jellemzi.

A fent bemutatott értelmezések közül a vállalati polgár további tárgyalásában a „citoyen” értelemben vett állampolgárság fogalmából indulunk ki, és a kommunitárius modellt használjuk a vállalat meghatározására, mivel ez utóbbi elmélet a vállalatot a társadalom tagjának tekinti, aminek társadalmi és politikai tevékenysége annak a közösségnek a javát szolgálja, amelyben működik. Ebben a megközelítésben a vállalati legitimitás nem független a vállalatok társadalom iránti kötelességeitől.

Az alábbiakban megkísérlem értelmezni a Moon és szerzőtársai által felállított három állampolgársági kategóriát, beleértve a vállalatot mint kormányzatot is, annak tágabb és szűkebb értelmezésében egyaránt. Ennek megfelelően a továbbiakban meg kell vizsgálnunk a vállalati politikai-társadalmi aktivizmus lehetőségeit, és meg kell húzni a határokat a vállalatok emberi polgárként és kvázikormányként betöltött szerepében is. Ezen túlmenően kitérek az „érdekhordozók állampolgárságának” elemzésére is. Mivel a vállalati érdekhordozók alapvetően különböznek, külön kell vizsgálnunk a pozícióikat, érdekeiket és a vállalathoz való viszonyukat.

 

Tartalomjegyzék

• Ez nem személyes ügy, szigorúan üzlet! (?)
• Impresszum
• Táblázatok jegyzéke
• Ábrák jegyzéke
• Előszó
• chevron_rightBevezetés
  • Hivatkozások
• chevron_rightI. Tisztázandó feltételek és fogalmak az üzleti vállalkozás működése kapcsán
  • chevron_right1. Milyen környezetben működik a vállalat?
    • 1.1. A vállalat helye és szerepe a társadalomban: Szerződéses vagy közösségi modell
    • 1.2. A társadalmi, gazdasági berendezkedés hatása a vállalat szerepére
    • 1.3. Az állami berendezkedés hatása a vállalat szerepére
    • 1.4. Jogi berendezkedés hatása a vállalat szerepére
    • Hivatkozások
  • chevron_right2. Milyen formában működik a vállalat?
    • 2.1. A vállalat működési kerete a jogi forma, a befektetett tőke és a kapcsolódó felelősség alapján
    • 2.2. A vállalati méret eltérő jellegzetességei
    • Hivatkozások
• chevron_rightII. Ki képviseli a vállalatot? Kit képvisel a vállalat? A vállalat gazdasági és/vagy társadalmi, politikai céljai
  • chevron_right1. Egy cselekvő képviseli a vállalatot és egy célja van: a nyereségmaximalizálás
    • 1.1. Standard mikroökonómiai vállalatfelfogás Adam Smith nyomán: a racionális ’homo oeconomicus’ a saját hasznát maximalizálja, a közjót a „láthatatlan kéz” valósítja meg
    • 1.2. Holisztikus elmélet: a vállalat autonóm, tagjaitól független cselekvő. A vállalati cél a társasági szerződésben rögzített tulajdonosi akarat
    • 1.3. Osztrák iskola: a vállalat a fogyasztó „megbízottja”. A vállalati cél a profit maximalizálása a szélesebb körű társadalmi elégedettségen keresztül.
    • 1.4. Chicagói iskola: a vállalat a részvényes tulajdona. A vállalati cél a profit maximalizálása, ami maga a társadalmi felelősségvállalás.
    • Hivatkozások
  • chevron_right2. Két cselekvő verseng a vállalat képviseletéért: a tulajdonos és a menedzser. A vállalati cél a profit maximalizálása a vezetők érdekeinek figyelembevételével.
    • 2.1. Megbízó–ügynök elmélet: a részvényes a vállalat tulajdonosa. A vállalat célja a nyereségmaximalizálás a menedzsment érdekeltségének megteremtésével.
    • 2.2. Tulajdonosi jogok elmélete: a részvényes a vállalat eszközeinek tulajdonosa. A vállalat célja a nyereségmaximalizálás a menedzsment érdekeinek tiszteletben tartásával.
    • 2.3. Menedzsmentelmélet: a menedzser jó gondnoka a vállalatnak. A vállalat célja a nyereségmaximalizálás, ami egybeesik a menedzsment érdekeivel.
    • Hivatkozások
  • chevron_right3. Több cselekvőnek több célja van, de a vállalat gazdasági eredményessége minden szereplőnek fontos
    • 3.1. Érintettelmélet: a vállalat az érintettek közös értékteremtésének színtere. A vállalat célja az érintettek érdekeinek összehangolása.
    • 3.2. Magatartáselmélet: a vállalat az érdekeltek koalíciója. A vállalati cél az érdekeltek aspirációs szintjének elérése.
    • 3.3. A többszörös érdekek kritikája
    • Hivatkozások
  • chevron_right4. A társadalom összes tagjának érdeke számít. A vállalati cél mind a profit, mind a társadalmi jólét, a közjó optimalizálása.
    • 4.1. A vállalati társadalmi felelősségvállalás (VTF) evolúciójának szakaszai
    • 4.2. A VTF fogalmi behatárolása
    • 4.3. A VTF kritikája
    • Hivatkozások
  • chevron_right5. A vállalat állampolgárként cselekszik, a vállalat célja a nyereségen túl a politikai felelősség felvállalása.
    • 5.1. A vállalati polgárság értelmezésének kerete
    • 5.2. A vállalat mint állampolgár korlátjai
    • 5.3. Az érdekhordozók vállalattal szembeni elvárásai – empirikus kutatási eredmények
    • 5.4. A nagyvállalat mint kvázikormány
    • Hivatkozások
  • chevron_right6. A társadalom érdekei elsődlegesek, a gazdasági eredmény csupán járulékos cél.
    • Hivatkozások
• chevron_rightIII. A vállalati cél etikai megközelítésben
  • chevron_right1. A katolikus társadalmi tanítás (KTT) a gazdaságról és az üzleti életről
    • 1.1. A gazdaság általános működésének értelmezése a KTT alapján
    • 1.2. Az üzleti élet, a vállalat működésének értelmezése a KTT alapján
  • chevron_right2. A vállalati (gazdasági és társadalmi) cél erkölcsi értékelése a KTT tükrében
    • 2.1. A vállalat helye, szerepe a társadalomban és a jog relevanciája a KTT-ben
    • 2.2. A gazdasági önérdek és a piac automatizmusa révén létrejövő közérdek erkölcsi szempontból és a KTT-vel összevetve
    • 2.3. Kinek az érdekeit kell képviselnie a vállalatnak a KTT szerint?
  • Hivatkozások
• Összegzés
• Válaszok az előszóban feltett kérdésekre

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 664 227 3

Vajon üzleti vállalkozásnak tekinthető-e bármilyen tevékenység, amely komoly tőkebefektetés mellett, racionális döntéseket hozva, anyagi és egyéb kockázatot vállalva, hatékonyságra és nyereségességre törekszik? Független-e az üzleti vállalkozás fogalmi hatálya attól a tevékenységtől, amit a vállalkozás folytat, illetve azoktól az eszközöktől, amelyeket alkalmaz az üzleti haszon elérése érdekében? Ha egyes piaci szereplőknek gazdasági hatalmuk folytán meghatározó befolyása lehet a politikára és az igazságszolgáltatásra, akkor vajon tekinthetjük-e a jogszabályokat abszolút eszközöknek a társadalom erkölcsi normáinak kikényszerítésére a piaci tranzakciók során? Ha emberek sokaságáért, egy komoly méretű hálózatért egy személyben felel valaki, akkor milyen és mekkora felhatalmazást jelenhet ez a számára? Vajon egy üzleti vállalkozás tekintheti-e magát olyan (politikai) szereplőnek, akinek joga, sőt, kötelessége az általa képviselt közösség tagjai érdekében átalakítani a jogi, politikai, hatalmi viszonyokat? A marketingkommunikáció és médiabefolyás milyen mértékben használható fel az üzleti döntések és lépések – a tényleges indokoktól gyakran eltérő - legitimálására? Ha valamilyen lépés üzletileg indokolható, és nyereséget eredményez, akkor ez önmagában elegendő-e a döntés helyességének igazolására? Kell-e a piaci döntések során más, személyes, emberi, erkölcsi szempontokat is figyelembe venni, vagy olyan üzleten és jogrendszeren kívüli egyéb feltételt megfontolni, amely miatt akár a haszonról is le kell mondania a vállalkozásnak? Szétválasztható-e az ember személyes élete attól a valakitől, aki az üzleti életben döntéseket hoz és cselekszik? Más erkölcsi normák vonatkoznak-e a magánszemélyre és az üzletemberre? Van-e egy kizárólag az üzleti élet számára fenntartott erkölcsmentes zóna, egy ’moral safe space’, ahol az üzleti szereplőknek mint magánembereknek „nem ér a neve”? A könyv ezekre a kérdésekre keresi a választ.

Hivatkozás: https://mersz.hu/katona-ez-nem-szemelyes-ugy-szigoruan-uzlet//