A gazdasági önérdek önzéssé degradálását már maga Adam Smith, aki egyszersmind morálteológus is volt, elutasította. Modelljének már korábban bemutatott értelmezése szerint az egész piacgazdaságtan a bizalmon és olyan morális tevékenységeken alapszik, amelyek kölcsönös előnyöket szolgálnak, vagyis a piac célja végső soron az együttműködés. Pigou (1952) Smithszel összhangban a gazdasági kapcsolatokat egy pozitív összegű játszmaként írja le, ahol a piaci szereplők együttműködnek egymással, mert ez a kapcsolat kölcsönösen előnyös a számukra. A gazdasági jólétet a társadalmi jólét részének tekinti. Wicksteed (1933) Common Sense of Political Economy című művében szintén vitatja a gazdasági cél önzését. Wicksteed meglátása szerint a gazdaság és a szabadság egyaránt értékelhető altruista és egoista csoportok, illetve egyedek által. Ugyanúgy lehet igaz vagy hamis az az állítás, hogy az üzleti motiváció egoista vagy altruista indíttatásokat követ. Coase (1937), az intézményi közgazdaságtan Nobel-díjas képviselője pedig arra mutat rá, hogy a piac hosszú távon nem jutalmazza az erkölcstelen viselkedést. A bizalom a piac alapfeltétele, enélkül nem is tud működni, az árucsere, a hitelrendszer (angolul: credit, per definitionem) nem tudja beteljesíteni eredeti célját bizalom nélkül. A piac főszereplője, az Adam Smith által megalkotott ’homo oeconomicus’, sem tekinthető értéksemlegesnek vagy önző embernek, hanem olyan valakinek, aki fontos erények birtokában van, mint amilyen a prudencia és a racionalitás. Az önérdek valójában nem több mint a pénzügyi előnyök figyelembevétele, vagyis nem azonos az önzéssel, amely önös érdekét mások költségére, kárára valósítja meg. A korábban már szintén hivatkozott Ludwig von Mises (1941) pedig felmenti a piaci szereplőket az erkölcsi felelősségvállalás alól, ugyanis meglátása szerint nem az ő dolguk az emberiség erkölcsi felemelése. „Nem azért akarnak ugyanis az emberek whiskyt inni, mert vannak szeszfőzdéink, hanem azért vannak szeszfőzdéink, mert az emberek akarnak whiskyt inni. Valaki helytelenítheti ezt, de a vállalkozóknak nem az a dolguk, hogy erkölcsileg felemeljék az emberiséget. Azért pedig végképp nem őket kell hibáztatni, ha annak, akinek ez dolga lett volna, nem sikerült” (Mises, 1941).