Erdődi Ferenc, Gergely Pál, Vereb György

Általános és bioszervetlen kémia


Impresszum

Írta
 
Gergely Pál – Erdődi Ferenc – Vereb György
 
Szerkesztette
Gergely Pál
 
egyetemi tankönyv
hatodik kiadás
 
A könyv első kiadását lektorálta
Dr. Antoni Ferenc, Dr. Penke Botond
 
© Dr. Gergely Pál, Dr. Erdődi Ferenc, Dr, Vereb György, 1992, 1997, 1999, 2001, 2003, 2005, 2015
 
Az e-könyv alapja: Gergely Pál – Erdődi Ferenc – Vereb György: Általános és bioszervetlen kémia – szerkesztette: Gergely Pál 2005-ös kiadása (ISBN 963 9214 82 5)
 
e-ISBN 978-963-331-046-5
 
A könyv szerzői jogi oltalom és kizárólagos kiadói felhasználási jog alatt áll.
Bármely részének vagy egészének mindennemű többszörözése kizárólag
a szerkesztő, a szerzők és a kiadó előzetes írásbeli engedélye alapján jogszerű.
 
A kiadásért felel dr. Táncos László, a Semmelweis Kiadó igazgatója A könyv felelős szerkesztője Vincze Judit
Az ábrákat rajzolta Czinege Mária
 

Általános és bioszervetlen kémia

Tartalomjegyzék


Kiadó: Semmelweis Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 705 1

A könyv feladata, hogy az orvostudományt, gyógyszerésztudományt és biológiát választó egyetemi szak hallgatóit és e téma iránt érdeklődőket megismertesse egyrészt a kémia tudomány alapjaival, az általános kémiával, másrészt a fémek és nemfémes elemek biológiai szerepével, a bioszervetlen kémiával vagy másképp, szervetlen biokémiával.

Hivatkozás: https://mersz.hu/erdoddi-gergely-vereb-altalanos-es-bioszervetlen-kemia//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave