Erdődi Ferenc, Gergely Pál, Vereb György

Általános és bioszervetlen kémia


Kristálytérelmélet

A kristálytérelmélet a fémiont és a ligandumot egyaránt pontszerű töltésként kezeli, ezért csak elektrosztatikus kölcsönhatásokat vesz figyelembe. Az elmélet az ionkristályok energiaviszonyainak tanulmányozásából fejlődöttki, mint arra neve is utal, a kialakuló kötéseket teljesen ionosnak tekinti. Az elmélet módosítása figyelembe veszi a kötések kovalens jellegét is, ez az ún. ligandumtér-elmélet.
A kristálytérelmélet alapján tekintsük át a leggyakoribb, oktaéderes komplexek kialakulását. Az elmélet alkalmazásánál az átmeneti fémionokra jellemző vegyértékelektronok, azaz a d-pályák térbeli irányítottságát kell figyelembe venni (l. 12. ábra). Az öt d-pálya közül kettő (, ) az x- és y-, ill. z-tengely irányába mutat, az elektronok tartózkodási valószínűsége ezekben az irányokban a legnagyobb. Három pedig (dxy, dyz és dxz) atengelyekkel 45°-os szöget zár be. A szabad fémionokban az öt d-pálya elfajult (degenerált), energiatartalma azonos, amennyiben nincs kölcsönhatásban más részecskével. Megváltozik a d-pályák degeneráltsága, ha a fémiont különböző szimmetriájú (gömbszimmetrikus, oktaéderes, síkban négyzetes, tetraéderes stb.) erőtérbe helyezzük, vagyis a fémiont ligandumokkal vesszük körül (117. ábra).
Ha valamennyi pályát gömbszimmetrikus erőtér venne körül, a d-pályák energiája egyformán növekedne. Ha a negatív töltések, a ligandumok donor atomjainak elektronpárjai a fémion körül nem gömbszimmetrikusan helyezkednek el, hanem egy oktaéder csúcsaiban, hatásuk a d-pályák elektronjaira különböző mértékű lesz. Az oktaéderes erőtérben a d-pályák magasabb és alacsonyabb energiájú pályákra hasadnak fel (117. ábra).
 
117. ábra. A d-pályák felhasadása oktaéderes erőtérben. A 10 Dq értéke spektroszkópia módszerrel határozható meg az alacsonyabb energiájú (t2g) pályák és magasabb energiájú (eg) pályák energiakülönbségéből
 
A fémiont körülvevő hat ligandum (oktaéderes komplex) növeli a tengelyirányú két d-elektronpálya (, ) energiáját, a negatív töltések között fellépő taszítóerők következtében (118. ábra). A két d-pálya nagyobb energiatartalmúvá válik, destabilizálódik. Ugyanakkor a másik három d-pálya stabilizálódik, energiájuk csökken. A pályák közötti energiakülönbséget 10 Dq-val vagy ∆-val jelöljük. Minél erősebb a ligandum erőtere, annál nagyobb mértékű a felhasadás.
 
118. ábra. Ligandumok kölcsönhatása a központi ion d elektronpályáival oktaéderes geometriájú komplexben. A ligandumok (L) nemkötőelektronpárjai (az ábrán két ponttal jelölve) a és a pályák irányából közelednek a fémionhoz (M), ezért ezekre a pályákra fejtenek ki nagyobb mértékű taszító hatást
 
A 117. ábrából az is kiolvasható, hogy a felhasadt d-pályák átlagos energiaszintje akkor azonos a gömbszimmetrikus erőtérben találhatóéval, ha az öt d-pályán egyenlő számú elektron van, mindegyiken egy vagy mindegyiken kettő. Más elektronkonfigurációk esetén a d-pályák felhasadása csökkenti a rendszer energiáját..
A d4 – d8 külső elektronkonfigurációjú fémionok komplexeinél további stabilizációt eredményezhet az elektronok nagy, ill. kis spinszámú megoszlása a felhasadt d orbitálon. A d orbitálok felhasadásának mértéke a koordinálódó ligandum tulajdonságaitól függ. Az erős terű ligandumok (pl. CN–, NH3) a dpályák nagyobb mértékű felhasadását okozzák, mint a gyenge terű ligandumok (H2O, F–, Br–) (119. ábra).
 
119. ábra. Erős és gyenge terű ligandumokat koordináló Co3+ komplexeinek elektronszerkezete
 
Az elektronok elrendeződését a különböző energiájú d-pályákon a felhasadás mértéke szabja meg. Ha a felhasadás kisebb mértékű (gyenge tér), akkor az elektronok nagy spinszámú elrendeződése valósul meg, a magasabb energiájú d-pályákon is elhelyezkednek elektronok (pl. [CoF6]3– komplex). Ilyenkor az elektronok magasabb energiájú d-orbitálokra történő átmenetéhez kevesebb energia szükséges, mint az elektron-elektron taszítás leküzdéséhez, amit az elektronoknak az alacsonyabb energiájú d-orbitálokon párosított spinnel történő elhelyezkedéséhez kellene befektetni. Ha a ligandumok által okozott felhasadás nagyobb mértékű (erős tér), akkor kis spinszámú elrendeződés valósul meg, mivel a párosításhoz szükséges energia kisebb a magasabb energiájú pályákra történő átmenethez szükséges energiánál (pl. [Co(NH3)6]3+).
 
Az energianyereséget, amelyre a d-pályák elektronjai szert tesznek a gömb alakú térhez viszonyítva, kristálytér-stabilizációsenergiának nevezzük és CFSE-vel rövidítjük (Crystal Field Stabilization Energy). A kristálytérben a fémion azt az elektronkonfigurációt veszi fel, amely a legnagyobb CFSE-teredményezi. A CFSE számításához a t2g energiaszintek –4 Dq-val, az eg energiaszintek +6 Dq-val járulnak hozzá, míg az elektronpárosítás energiája +P-vel. Így a nagy spinszámú Co3+ komplexben a CFSE = 2(6 Dq) + P + 4(–4 Dq) = –4Dq + P. A kis spinszámú Co3+ komplex ionban a CFSE = 6(–4Dq)+3P = –24 Dq + 3P jóval nagyobb energiafelszabadulást mutat, ezért a Co3+ hatos koordinációs számú, oktaéderes komplexei túlnyomórészt kis spinszámú, diamágneses Co3+-t tartalmaznak.
 
A ligandumoknak a d-orbitálokra gyakorolt eltérő hatásával magyarázható a különböző komplexek változatos színe is, ugyanis a felhasadás során a d-orbitálok között létrejövő energiakülönbség megfelel a látható fény hullámhossztartományához tartozó energiakülönbségeknek.
 
A [Co(NH3)5XICI, oktaéderes komplexben az X ligandumot kicserélve, különböző színű komplexeket kapunk eltérő abszorpciós maximummal a látható fény tartományában (54. táblázat).
 
54. táblázat. Ligandumok hatása a komplexek fényabszorpciójára
Vegyület
A vegyület színe
Az abszorbeált fény hullámhossza (nm)
[Co(NH3)5(NH3)]Cl3
sárga
472
[Co(NH3)5(H2O)]Cl3
vörös
487
[Co(NH3)5(OH)]Cl2
kárminvörös
502
[Co(NH3)5Cl]Cl2
vöröses lila
522
 
Látható, hogy egyetlen ligandum kicserélése a szín és a fényabszorpció változását eredményezi, az elnyelt fény hullámhossza NH3 < H2O < OH– < Cl– sorrendben változik. Mivel az elnyelt fény energiája fordítottan arányos a hullámhosszal, a d-orbitálok legnagyobb mértékű felhasadását a példákban szereplő ligandumok közül az NH3 váltja ki. Hasonló kísérletekben számos ligandumra meghatározó a felhasadás sorrendje, ami a legismertebb ligandumokra az alábbiakban adható meg:
 
Br– < Cl– < OH– < SCN– < H2O < NH3 < etilén-diamin < < CN–
 
A molekulaorbitál-elmélet eltérő magyarázatot ad a kis és nagy spinszámú komplexek kialakulására. Pl. oktaéderes komplex képződése során a fémion és a ligandumok atomorbitáljainak kombinálódásával kötő és lazító molekulaorbitálok jönnek létre. Ezek aránya határozza meg a komplex stabilitását, diamágneses vagy paramágneses sajátságait.
 

Általános és bioszervetlen kémia

Tartalomjegyzék


Kiadó: Semmelweis Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 705 1

A könyv feladata, hogy az orvostudományt, gyógyszerésztudományt és biológiát választó egyetemi szak hallgatóit és e téma iránt érdeklődőket megismertesse egyrészt a kémia tudomány alapjaival, az általános kémiával, másrészt a fémek és nemfémes elemek biológiai szerepével, a bioszervetlen kémiával vagy másképp, szervetlen biokémiával.

Hivatkozás: https://mersz.hu/erdoddi-gergely-vereb-altalanos-es-bioszervetlen-kemia//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave