Jakobovits Ákos, Jakobovits Antal

A humán magzat klinikopatológiája

Örökölt, szerzett betegségek és terápiás lehetőségek


A petemellékrész-daganatok

A méhlepény daganatai lehetnek primérek és szekundérek, jó és roszszindulatúak. A placenta jóindulatú daganata a haemangioma, chorangioma vagy chorioangioma, éreredetű elsődleges daganat. Az első daganatot 1798-ban Clarke közölte. Azóta legalább 22 elnevezéssel illették ugyanazt a daganatféleséget (Fox 1979). Ezeknek a daganatoknak a gyakorisága 1% körüli. Többes és recidiváló chorioangiomákat figyeltek meg. Gyakrabban a magas légköri viszonyok között élőkben, talán a vascularis endothel növekedési faktor túlszabályozás következtében (Benirschke 1999; Reshatnikova és mtsai 1996; Soma és mtsai 1988). A haemangioma feltehetően a terhesség 16. hete után keletkezik (Snoeck és Wilkin 1952). Ennek megfelelően az első trimeszterben nem észlelhető.
Előfordul a lepény állományában, ilyenkor, ha kicsi csak a placenta szeletelésekor ismerhető fel. A nagyobbak a lepény magzati felszínéből kiemelkednek (I/4-14a ábra, I/4-14b ábra). Ritkábban az anyai felszínen láthatók. Lehetnek egyesek és többesek (Guschmann 2003). Felszínük lebenyezett, bibor-vörös, fénylő, tok veszi körül őket. Alakjuk, kerek, tojásdad, pogácsa vagy vesére hasonlítanak (I/4-14a ábra). A metszlapjuk barna, sárga, sárgásbarna, szilvakék, vörös vagy fehér, rendszerint simább és a normális lepényszövetnél tömöttebb (I/4-15a ábra, I/4-15b ábra, I/4-15c ábra, I/4-15d ábra). Doppler szonográfiával kis ellenállású erekben lassú áramlás látható (Bakos 2001).
Szövettanilag 3 típus különíthető el:
  1. angiomás laza strómában számos capillaris méretű véredény van (I/4-15c ábra, I/4-15d ábra). A véredénnyek tágultak lehetnek, cavernosus megjelenésűek.
  2. cellularis. A daganat elsősorban laza, éretlen mesenchymális szövetből áll, amelyben csak kevés kórós véredény van.
  3. degenerált. A daganat myxomás elváltozást mutat, hialinizációval, elhalással vagy meszesedésekkel.
 
Mitózisok csak elvétve láthatók.
 
I/4-14a ábra. A méhlepény magzati felszínén elhelyezkedő haemangioma. A daganat felszínén futó ér megrepedt és az újszülött anaemia miatt transzfúzióra szorult (Bukovinszky L. és mtsai, Szeged: Magy Nőorv L 1956; 19: 246–250.)
 
I/4-14b ábra. Az előző placenta-tumor szövettani képe
 
I/4-15a ábra. Magzati anaemiát eőidéző lepény haemangioma (Mara M. és mtsai, Prága, Csehország: Fetal Diagn ther 2002; 17: 286–292.)
 
 
I/4-15c ábra. Az érdús lepénytumor szövettani képe (Mara M. és mtsai)
 
I/4-15d ábra. Capillárisokkal zsúfolt szövettani látótér siderophag reakció (reaktív gyulladásos elváltozás) (Mara M. és mtsai)
 
Ez összhangban van a kórszövettani vizsgálattal talált spontán thrombosissal és infarceratioval (Maymon és mtsai 2003; Sepulveda és mtsai 2003). Meszes gócok előfordulnak. Egyébként a daganat jóindulatú.
A chorioangiomával kapcsolatos szövődmények: praeeclampsia (Haak és mtsai 1999; Philippe ésCharpin 1992), idő előtti lepényleválás, és retroplacentaris haematoma (Philippe és Charpin 1992; Lampe és mtsai 1995; Soma és mtsai 1995), placenta praevia (Soma és mtsai 1995), idő előtti burokrepedés és koraszülés (Acevedo és mtsai 1997; Lampe és mtsai 1995; Mesis és mtsai 1999; Reshatnikova és mtsai 1999; Bashiri és mtsai; Makino és mtsai 1999), retardált növekedés (Jauniaux, Ogle 2000; Soma és mtsai 1999; Ulrich és mtsai 1999) magzati pangásos szívelégtelenség (Makino és mtsai 1999; Mara és mtsai 2002; Montan és mtsai 1996; Ito és mtsai 1994), érrepedés (Bukovinszky és mtsai 1960), magzati hypoxia (Ulrich és mtsai; Ito és mtsai 1994), magzati és újszülött anaemia (Bukovinszky és mtsai 1960; Lau és mtsai 2003) és polyhydramnion (Bashiri és mtsai 1998; Mara és mtsai 2002). A chorangiomák száma és a terhességi szövődmények gyakorisága között összefüggés nincs (Guschmann 2003). Nagy haemangiomák is jó kimenetellel végződhetnek (Bromley, Benacerraf 1994). Más szerzők szerint a nagy chorioangiomák következtében a magzati és újszülött halálozás 18-40%-ot tehet ki (Philippe és Charpin 1992; Quitero és mtsai 1996).
A nagy haemangioma viszonylag sok vért tartalmazhat, ami miatt a magzat anaemiás. Ezt a méhen belül a köldökérbe adott transzfúzióval kezelni lehet (Haak és mtsai 1999). Előfordult a daganat felszínén futó ér repedése és vérzés okozta anaemia, ami miatt a világrajövetel után szükségessé vált az újszülött transzfúziója (Bukovinszky és mtsai 1960).
Terhesség alatt a magzat állapotát cardiotocográfiával (Ito és mtsai 1994) Doppler szonográfiával ellenőrizhetjük (Haak és mtsai 1996; Hirata és mtsai 1993; Kung és mtsai 1997). A prognózis a daganat nagyságától, növekedésének gyosaságától (Ulrich és mtsai 1999) és erezettségétől függ (Jauniaux és mtsai 2000).
A kezdődő magzati anaemia és hydrops nagyobb jelentőségű. Ezek jelei: a hepatomegalia, cardiomegalia, köldökzsinór véna tágulat, fokozott köldökzsinór véráramlás sebesség, nagyobb daganat esetén a szívtágulat, köldökvéna pulzáció, a vena cava indexfokozódás és hydramnion (Nakai és mtsai 1998). Polyhydramnion esetén amnion punkció végezhető (Mara és mtsai 2002; Nicolini és mtsai 1999). Veszély esetén célszerű az idő előtti világrahozatal.
Méhen belüli terápiás kísérletek: a foetoscopiás érlekötés, abszolút alkohol injekció, mikrotekercs embolizáció (Lau és mtsai 2003; Nicolini és mtsai 1999; Quintero és mtsai 1996).
 

A humán magzat klinikopatológiája

Tartalomjegyzék


Kiadó: Semmelweis Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 707 5

A terhesség alatt rendkívül sok egyed pusztul el, amit azonban nem veszteségnek kell tekintenünk, hanem a hibás egyedek kiszűrésének. Minél súlyosabb a kóros eltérés, annál hamarabb történik az elhalás. A nagyon korán elhaltak felszívódhatnak és esetleg nyomuk sem marad, csak az ultrahangvizsgálat bizonyítja, hogy amit láttunk, eltűnik a szemünk elől. A szervezet igyekszik az anyát a további viseléstől megkímélni. A terhesség elején a fogantatások eredményeinek 50%-a hibás, ami a természet szelekciójának következtében a terhesség végére, a szülés idejére 0,5%-ra zsugorodik. A kóros egyedeket a korai képalkotó eljárások már a terhesség első felében kimutatják, így az orvosnak és a családnak lehetősége van a kihordás vagy a terhességmegszakítás mellett dönteni. Figyelembe kell venni a rokkantság súlyosságát, kezelhetőségét és az egyén várható életminőségét.

A magzati betegségek diagnosztikája, sőt a kezelési lehetőségek továbbra is fejlődnek, ami nézetünket is sokszor befolyásolni képes. Könyvünk a jelenlegi állapotot tükrözi, ami azonban azt is jelenti, hogy a tudásunk folyamatosan bővül. A holnapi tudásunk a maiak alapjain nyugszik – ezért elődeink vívmányait lebecsülni nem szabad. Sokszor láthatjuk azt, hogy az új technikák tanúsítják azt, amit elődeink már sejtettek, de csak az új eljárások tették lehetővé a bizonyítást. (a szerzők)

Hivatkozás: https://mersz.hu/jakobovits-jakobovits-a-human-magzat-klinikopatologiaja//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave