Jakobovits Ákos, Jakobovits Antal

A humán magzat klinikopatológiája

Örökölt, szerzett betegségek és terápiás lehetőségek


A magzati hüvely és méh

A külső nemi szervek, különösen a nagyajkak ultrahanggal már méhen belül is láthatók. Különösen a terhesség vége felé és retenciós ciszták jelenlétében feltűnik a duzzadtságuk (II/5b-2. ábra).
A magzat méhének kimutatása kétdimenziós ultrahangkészülékkel a terhesség 20–22. hetében 50%ban, a 32–34. héten 79–84%-ban sikerül. A méh azonosítását megkönnyíti az endometrium bélés megfigyelése, ami szonográfiával enyhén világosabb, mint a myometrium. A méh echogenitása egyébként a rectuméra hasonlít (Jouannic és mtsai 2006). Előfordul, hogy néha az újszülött hüvelyéből véres váladék ürül, amit az anya hormonális hatásának tulajdonítunk. Az ultrahang szülészeti alkalmazásával merült fel a gyanú, hogy az endometriumból származó vérzés oka maga a magzati petefészek is lehet, amit az anyai, illetve lepényi, esetleg a magzat saját gonadotropinok stimulálnak. Talán ezt bizonyítaná az is, hogy ez a megvonásos vérzés, annál inkább fordult elő, minél idősebb terhességi korban jött világra az újszülött (Beric és mtsai 1985). A szonográfiás vizsgálatok ugyanis a petefészek működésére utalnak, amire eddig azonban alig figyeltünk fel, csupán megállapítottuk a petefészekben a funkció, retenciós ciszta előfordulását.
 
II/5b-2. ábra. A vulva duzzanata a méhen belül is látható ultrahanggal különösen a terhesség vége felé
 
Hydrometrocolpos a méhen belül már a terhesség 25. hetében, de még inkább a 3. trimeszterben fordulhat elő (Geipel és mtsai 2001). A kórképet a hüvely elzáródása és a váladék felgyülemlése a hüvelyben esetleg a méhben is, idézi elő. A kórkép társulhat MURCS (Müller vezetékaplasia/hypoplasia, renalis agenesis/ectopia és cervicothoracalis ősszelvény (somita dysostosis) tüneteivel (Duncan és mtsai 1979). A folyamat másodlagos haránt hüvelyi septum, hüvely atresia, nyílás nélküli hymen következtében (II/5b-3. ábra) (Winderl és Silverman 1995; Chen és mtsai 1996; Hayashi és mtsai 2005). Ha sok váladék gyűlik össze a képlet nagy lehet, a rekeszt felnyomva a légzőmozgásokat gátolja és tüdőhypoplasia a következmény, ami a prognózist rontja. Ha nincs tüdő hypoplasia a kórjóslat kedvező (Hayashi és mtsai 2005). Beszámoltak már szonográfiás vezetés mellett a képlet praenatalis punkciójáról (Chen és mtsai 1996). Az izolált hydrocolpos spontán gyógyulhat. A cloaca rendellenességeivel társult hydrocolpos prognózisa kedvezőtlen (Dhombres és mtsai 2007; Picone és mtsai 2007). A hymen átjárhatatlansága tüneteket később, legtöbbször csak a menarchet követően okoz, amikor a sorozatos menstruációkból származó vér folyamatosan tágítja a hüvelyt, esetleg a méhet is, ami fájdalmat okoz. A hyment bemetszve látványos az alvadékos vér ürülése és a fájdalmak szinte azonnali megszűnése (II/5b-4. ábra).
 
II/5b-3. ábra. A szűzhártyán nyílás nem látható: hymen imperforatus
 
II/5b-4. ábra. A szűzhártya megnyitása után a hüvelyből alvadékos vér ürül
 
Az elkülönítő kórisme szempontjából szóba jöhetnek praenatalisan a hasűri tágulatok, tömlők: a duodenum atresia, bél kettőzet, cseplesz ciszta, mesenterialis cysta, cystosus meconium peritonitis, choledochus cysta, vese ciszta, hólyag elzáródás, urachalis cysta, hydrometrocolpos, lymphangioma, mellső meningomyelocele (Murray, London 1995).
A magzati petefészkekben előfordulnak retentiós, főleg folliculus cysták, amelyeknek granulosa sejtjei esetenként luteinizálódnak (II/5b-5. ábra). A retentiós cysták gyakoriságára vonatkozólag eltérő adatok vannak. De Sa (1975) szerint az összes boncolásra került újszülött 32–34%-ában a petefészekciszták kimutathatók. Mások az újszülöttek hasának szonográfiás szűrése során 84%-ban találtak petefészek cisztákat.
A tömlőkben lévő folyadékból ösztradiolt is kimutattak, ami a bélelő granulosa sejtek hormonális hatását bizonyította. A microcysták átmérője 4 cm-nél kisebb a macrocystáké pedig ennél nagyobb (Deeg, Hübner 1999).
 
II/5b-5. ábra. Jobb oldali 32×32 mm átmérőjű petefészek retentiós cysta (38 hetes terhesség)
 
A macrocysták gyakorisága csak 18% (Cohen ésmtsai 1993). A ciszták bennéke tiszta folyadék, amely az ultrahang sugarait átbocsájtja. A ciszták leginkább egyrekeszesek, de előfordul bennük sövény is. A magzati petefészek retentios cystáknak szövödményei lehetnek: a kocsánycsavarodás, bevérzés, repedés. Bagolan és mtsai (2002) szerint a petefészek torzió a magzati életben gyakoribb, mint postnatalisan. A bevérzés esetleges következménye a magzati anaemia (Abolmakarem és mtsai 2001). A bevérzés kedvezőtlen prognózis jele (Galinier és mtsai 2008). A cisztarepedés haemorrhagiás shockot és peritonitist okozhat (Schahmann, Heller 1997).
Ultrahanggal vizsgálva a tömlők echomentesek (Jakobovits, Albu 1996) Torzió vagy vérzés esetén az echogén cisztafalon belül a sejttörmelék és véralvadék homogén árnyékot képezhet.
A ciszták legtöbbször 3-4 hónapon belül visszafejlődnek (Perrotin és mtsai 2000). Beavatkozni csak nagy ciszták és komplikációk esetén indokolt. Nagy ciszta esetén punkció javasolható (Perrotin ésmtsai 2000). Torzió esetén a legtöbbször a necrosis miatt menthető petefészekszövet nincs, az erek thrombotizáltak, ezért az ovariumot el kell távolítani (Bagolan és mtsai 2002).
Koraszülöttekben a petefészek retentios cystákkal kapcsolatosan hyperstimulatios szindróma következhet be. Ezt először Sedin és mtsai (1985) írták le. A magzat külső nemi szervei, a comb felső része és az alhas bőre duzzadt, hyperaemiás (II/5a-5. ábra) A hüvely nyálkahártyája megvastagodott, a méh megnagyobbodott, az ösztradiol koncentráció a felnőttkori praeovulatios szintnek megfelelő. Az FSH és LH szint mintegy három hónapig emelkedett. A hyperstimulatios lányoknak luteinizáló hormont serkentő: LHrH-t adva az postpubertasos reakciót váltott ki, ami néhány hónapig tartott.
 
II/5b-6. ábra. A granulosasejtekkel bélelt cisztának az ösztrogén hatására feltűnő vulva-hyperaemia és -duzzanat következett be
 
A hypothalamo-hypophyseo-ovarialis tengely érése a terhesség 29. hetétől, a fokozott foetoplacentaris ösztrogének jelenlétében, következik be (Grumbach, Kaplan1975). A nagyon koraszülöttek éretlen endokrin tengelyének feedback-je a felelős a gonad hyperstimulatioért (Sedin és mtsai 1985; Berezowski és mtsai 2001; Peltner és mtsai 1998; Ulrich, Vohem 2003; Vochem 2002). A tünetek, amelyeket „minipubertasnak” nevezünk, tíz hét alatt visszafejlődnek.
Gonad dysgenesis esetén a petefészkek helyén kötőtű vastagságú kötőszövetes köteg van csíraparenchyma nélkül. A kromoszómális lelet XX, XY vagy Turner-szindrómában, mint fentebb már említettük, XO.
A magzati petefészekben a valódi daganat kivételes ritkaság. Előfordult már granulosasejtesrák és malignus luteoma-szerű daganat (Miles, Penney1983; Ziegler 1945).
A fentiekből látható, hogy a női nemi szervekben méhen belül számos fiziológiás vagy kóros eltérés lehetséges, amelyek később megszűnnek, mások pedig maradandók, amelyek később javíthatók.
 

A humán magzat klinikopatológiája

Tartalomjegyzék


Kiadó: Semmelweis Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 707 5

A terhesség alatt rendkívül sok egyed pusztul el, amit azonban nem veszteségnek kell tekintenünk, hanem a hibás egyedek kiszűrésének. Minél súlyosabb a kóros eltérés, annál hamarabb történik az elhalás. A nagyon korán elhaltak felszívódhatnak és esetleg nyomuk sem marad, csak az ultrahangvizsgálat bizonyítja, hogy amit láttunk, eltűnik a szemünk elől. A szervezet igyekszik az anyát a további viseléstől megkímélni. A terhesség elején a fogantatások eredményeinek 50%-a hibás, ami a természet szelekciójának következtében a terhesség végére, a szülés idejére 0,5%-ra zsugorodik. A kóros egyedeket a korai képalkotó eljárások már a terhesség első felében kimutatják, így az orvosnak és a családnak lehetősége van a kihordás vagy a terhességmegszakítás mellett dönteni. Figyelembe kell venni a rokkantság súlyosságát, kezelhetőségét és az egyén várható életminőségét.

A magzati betegségek diagnosztikája, sőt a kezelési lehetőségek továbbra is fejlődnek, ami nézetünket is sokszor befolyásolni képes. Könyvünk a jelenlegi állapotot tükrözi, ami azonban azt is jelenti, hogy a tudásunk folyamatosan bővül. A holnapi tudásunk a maiak alapjain nyugszik – ezért elődeink vívmányait lebecsülni nem szabad. Sokszor láthatjuk azt, hogy az új technikák tanúsítják azt, amit elődeink már sejtettek, de csak az új eljárások tették lehetővé a bizonyítást. (a szerzők)

Hivatkozás: https://mersz.hu/jakobovits-jakobovits-a-human-magzat-klinikopatologiaja//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave