Jakobovits Ákos, Jakobovits Antal

A humán magzat klinikopatológiája

Örökölt, szerzett betegségek és terápiás lehetőségek

Az ikermagzatok retardált és diszkordáns növekedése

Diszkordánsnak ítéljük, amikor az ikrek egymástól valamilyen tulajdonsága egymástól, leginkább a testsúlyban eltér. Ennek küszöbértékeit a különböző szerzők eltérő módon állapítják meg, ami szélsőséges esetekben 15 és 40 % között ingadozhat. A diszkordáns értékek lehetnek a normális 10. és 90. percentilis között, de a kisebb eshet az alsó küszöbérték közelébe vagy az alá vagy a nagyobb a felső fölé is.

A diszkordáns testnagyságot, illetve testsúlyt (testtömeget) a méhben előidézhetik:

a magzat részéről: fejlődési rendellenességek, kromoszóma–anomália, nemi eltérés, csökkent növekedési adaptálódás, szindrómaprobléma, a táplálék egyenlőtlen felhasználása (Blickstein és Lancet 1988; Corey és mtsai 1979)
az anya részéről: szervi betegség, praeeclampsia
placenta részéről: lepényelégtelenség, kevés implantációs hely (összeszorulás), egyenlőtlen lepényszövet-megoszlás és vérellátás.

Normális súlynak tekintjük, ha egy magzat a terminusban a 2500 g születési súlyt eléri. Ennél kevesebb lehet, mert a növekedési potenciálját nem érte el, vagy azért, mert a növekedési képessége alacsonyabb.

A magzat növekedésének lemaradása, illetve a korábbi világrajövetele ikerterhességekben gyakoribb. A retardált növekedés oka lehet többek között a két magzat fokozott anyagcsere-szükséglete, a lepény és köldökzsinór anomáliája, anyai szövődmények. Ikerterhességben jól ismert, hogy a koraszülés és a diszkordáns magzatnagyság kockázati tényezők a perinatalis halálozásra. A monochorialis retardált ikermagzatoknak a halálozása kétszerese a szinguláris retardáltakénak.

Az ikrek között gyakoriak a kis súllyal születettek, akik hajlamosabbak a spasticus diplegiára és tetraplegiára, ami az agykárosodás alaptípusa (Alberman l964). Az agysérülések legtöbb esete a szülés előtti időszakban keletkezett (Bejar és mtsai 1990). Az abnormális méhen belüli növekedés nem megfelelő intrauterin környezetre utal. Az agysérülés és a méhen belüli retardált növekedés között összefüggés figyelhető meg.

Diszkordáns növekedés: a legnagyobb és a legkisebb hármas ikermagzat között 22–25%-os születési súlykülönbséget az újszülöttek 30,1–66,7%-ában, a 40%-osnál nagyobb eltérést pedig 7%-ában figyelték meg (Jones és mtsai 1991; Sassoon és mtsai 1990).

Az agykárosodás vagy mentális retardáció az ikrek születési súlyának különbségével is kapcsolatban van. A gyakoriság a 35%-os testsúly-diszkordancia eseteiben eléri az 5%-os előfordulást (Rydhström 1995).

Diszkordáns növekedésre utal az 1. trimeszterben az ülőmagasság alapján számított terhességi kor 5 vagy több napos különbsége (Weissman és mtsai 1994). A diszkordáns növekedés már az embryonalis korban elkezdődhet (Dickey és mtsai 1997; Isada és mtsai 1992). Diszkordáns magzatnagyság az 1. trimeszterben előfordulhat, mind mono-, mind dichorialis ikerterhességben (Sebire 2002; Smithson 2002; Tuppen és mtsai 1999).

Később diszkordáns növekedésre mutat, ha a falcsontok közti távolság meghaladja a 2 standard deviációt, vagy a testvérek BPD-je közti különbség 5 vagy több mm (Crane és mtsai 1980). Diszkordáns méhen belüli növekedésnek ítéljük, ha az ikertestvérek közti súlykülönbség a 22 vagy 25%-ot eléri vagy meghaladja, a nagyob ikert véve alapul.

A növekedés különbségének kiszámítására több lehetőség van:

a kisebb iker súlya/nagyobb iker súlya × 100 (Cheling és mtsai 1995)
a kisebb iker súlya × 100/nagyobb iker súlya (Jakobovits 1991).
100 (A-B) A, Az A a nagyobb és B a kisebb ikermagzat súlya (Blickstein és mtsai 1996).

Az ikrek közti testsúlykülönbséget, mint említettük általában a nagyobb magzat testsúlyának százalékában szokás megadni. Nyilvánvaló, hogy a diszkordáns ikrek gyakorisága az alkalmazott meghatározás fokától függ. Minél nagyobb súlyeltérést tekintünk jelentősnek, annál kevesebb lesz a súlyban diszkordánsok száma, illetve százaléka.

Az ikerembryók, illetve magzatok diszkordáns növekedése már az első trimeszterben bekövetkezhet. A fejtető-far távolság alapján számított 5 napos különbség egyesek szerint diszkordanciának ítélhető meg (Weissman és mtsai 1994). Ilyen korai diszkordancia esetekben később a 2. trimeszterben a kisebb magzat jelentős fejlődési rendellenessége volt bizonyítható (Weissman és mtsai 1994).

Később a 20–24. hét között kezdődő növekedésbeli diszkordancia 33%os, 1770 g-os átlagos születési súlyt jelent a konkordánsok 3%-os, illetve 2413 g-os súlyával szemben (Sloan és mtsai 1991). Tárgyilagosan csak az aszimmetrikusan fejlődött ikrek testsúlya tekinthető jelentősen eltérőnek, akik mindketten élve jöttek világra, vagy ha halottan is született, még élőben megállapítást nyert a diszkordáns növekedés. A halva született ikermagzat súlya egyébként nem reális. A méhen belül elhalt magzatnak világrajövetelkor csak az elhaláskori testsúlya mérhető az élő magzat súlya viszont a másik halála után is gyarapodhat.

Betegeinknél a jelentős súlykülönbséggel született ikerpárokban szignifikánsan gyakoribb volt az egyik vagy mindkét magzat retardált fejlettsége, mint a többi (kontroll) ikerpárban. Minél nagyobb a súlykülönbség, annál rövidebb a terhesség tartama. A nagyobb súlykülönbség nagyobb kockázatot jelent fekvési rendellenességre és distress miatt a császármetszésre (Hollier és mtsai 1998).

A növekedésben diszkordáns ikerpárok kisebb tagjának és a másodiknak a veszélyeztetettsége fokozott. A nagyobbnak nagyobb a veszélyeztetettsége hialinmembrán betegségre, anaemiára és hyperglycaemiára. Mindkét ikernek nagyobb a halvaszületés és újszülött halálozás rizikója, kamravérzésre és alacsony 5 perces Apgar értékre (Maher és mtsai 1991).

A kisebb magzat fejlődésének lemaradását kóros folyamat okozhatja. Ezért az ultrahangvizsgálattal kimutatott jelentős nagyságú (20%-ot meghaladó) eltérés esetén az intenzív magzati felügyelet ajánlatos.

Tartalomjegyzék

Kiadó: Semmelweis Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 707 5

Orvostudomány

A terhesség alatt rendkívül sok egyed pusztul el, amit azonban nem veszteségnek kell tekintenünk, hanem a hibás egyedek kiszűrésének. Minél súlyosabb a kóros eltérés, annál hamarabb történik az elhalás. A nagyon korán elhaltak felszívódhatnak és esetleg nyomuk sem marad, csak az ultrahangvizsgálat bizonyítja, hogy amit láttunk, eltűnik a szemünk elől. A szervezet igyekszik az anyát a további viseléstől megkímélni. A terhesség elején a fogantatások eredményeinek 50%-a hibás, ami a természet szelekciójának következtében a terhesség végére, a szülés idejére 0,5%-ra zsugorodik. A kóros egyedeket a korai képalkotó eljárások már a terhesség első felében kimutatják, így az orvosnak és a családnak lehetősége van a kihordás vagy a terhességmegszakítás mellett dönteni. Figyelembe kell venni a rokkantság súlyosságát, kezelhetőségét és az egyén várható életminőségét.

A magzati betegségek diagnosztikája, sőt a kezelési lehetőségek továbbra is fejlődnek, ami nézetünket is sokszor befolyásolni képes. Könyvünk a jelenlegi állapotot tükrözi, ami azonban azt is jelenti, hogy a tudásunk folyamatosan bővül. A holnapi tudásunk a maiak alapjain nyugszik – ezért elődeink vívmányait lebecsülni nem szabad. Sokszor láthatjuk azt, hogy az új technikák tanúsítják azt, amit elődeink már sejtettek, de csak az új eljárások tették lehetővé a bizonyítást. (a szerzők)

Hivatkozás: https://mersz.hu/jakobovits-jakobovits-a-human-magzat-klinikopatologiaja//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero